Szováta jeles festőművésze hatvanéves május 30-án. Aki 1952-ben született – mint ünnepeltünk –, annak megadatott gyermekként, kamaszként, felnőttként olyan világokat látni, megszenvedni és hozsannázni, mely világok és életek, hetek és évek ott vannak mindannyiszor, valahányszor a század, az ezredforduló embere „felébred”.
Szováta jeles festőművésze hatvanéves május 30-án. Aki 1952-ben született – mint ünnepeltünk –, annak megadatott gyermekként, kamaszként, felnőttként olyan világokat látni, megszenvedni és hozsannázni, mely világok és életek, hetek és évek ott vannak mindannyiszor, valahányszor a század, az ezredforduló embere „felébred”.
Kuti Dénest ilyen felébredt embernek látom, hiszen már nagyon korán – tízéves korában „ébren” volt: rajzaival. Ekkor még lehet igen-igen sok irányba álmodozni, de Kuti Dénes nem sokkal ezután már tudta, hogy mi akar lenni. (Beszélgetés Nagy Miklós Kunddal az 1998-as Műterem könyvben.)
A marosvásárhelyi évek után – Piskolti és Bordi, valamint (festő) nevelőapja után Kolozsváron tanulja, hogy hogyan tovább. Egyetemi évei után „tágra nyitott szemmel” érkezik Szovátára 1976-ban, s egy évre rá már kiállítása van a fürdővárosban.
Harmincöt éve a szovátaiak Kuti Dénest, a festőművészt ismerik: termetre, szakállra, mosolyra, deszantos tekintetre. Ez utóbbihoz kapcsolódik 1993-as, a Múzsa 104. számában lévő, címben szereplő mondata: „Nem kellene megtűrnünk magunk közt és magunkban a gonoszt”. Ez a látszólag rohamsisakos álláspont azonnal eltűnik festészete csodálatos zöld színeiben, és látszik a Jó, a Lélek ébrenléte. Harmincöt éve a zöld szín bravúros mestereként ismerik a szovátaiak, erdélyiek Kuti Dénest. Az 1998-as Műterem című könyvbeli beszélgetésben Nagy Miklós Kund érdeklődésére a zöld iránti vonzalmáról így válaszol: „Azt mondják, hogy a legviccesebb emberek sokszor a legszomorúbbak. Vajon nem mondhatjuk azt is, hogy aki a legzöldebb kifele, az a legszomorúbb befele? ... vagy annak vannak a legmélyebb titkai?”
Kuti Dénest köszöntve sok mindenről beszélhetnénk: a Pekingi Szépművészeti Múzeum kiállítójáról, akinek alkotásai 2011-ben harminchárom magyarországi és erdélyi művész képeivel, szobraival (Sánta Csaba is) együtt szerepelt a kínai fővárosban; arról, hogy sok-sok városban, országban látható Kuti-kép; hogy a Magyar Művészeti Akadémia tagja; hogy Botond fia is kiváló festő. Híres képének fényképe, az Ösvény 1999. február 6-án jelent meg a Múzsa 380. számában. Ez a képe – sok más festményével együtt – íratta le a megállapítást: életnagyságú tájképek! Jósággal, békével, izgalommal, feszültséggel megáldott képek, melyekben ott simul, vibrál, feszül és győz a honi táj: „Képeim feszültségének is van magyarázata. Egyszer itt Szovátán, a Junger kanyar környékén sétáltam. Megláttam a selymes domboldalt. És akkor festettem egy tájat, ami olyan, mint egy lepedő. Részleteiben realista kép, egészében pedig abszurd. Innen a feszültség”. Tíz éve Bocskay Vince köszönti „a fél évszázados Kuti Dénest”, szintén a Múzsában (2002. XI. 2.). Híres szobrászművészünk a pályatárs „belépőjéről” ír (’70-es évek), hogy „berobbant a köztudatba”, hogy képein „az elkáprázató mutatvány meggyőző katartikus élménnyé sűrűsödött, hogy a Requiem című képe gesztusfestőként jegyzi Kutit.
Ez a kép (társával együtt) díszíti, inkább ékesíti és ünnepélyesíti a szovátai városháza dísztermét. Van a teremnek Kuti Dénes által ékköve. Kettő.
Kívánjuk hatvanadik születésnapjára, hogy még hosszú éveken át komponálja eggyé a hazai tájak feszes készültségét a zöld füvek, fák csodálatos hangulatával!
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb
felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt:
Adatvédelmi
tájékoztató
