Különleges időket élünk. Gyönyörű havazással, igazi téllel köszöntjük a húsvétot, alig telt el a székely szabadság napja és a magyarság nemzeti ünnepe, a szélsőséges nacionalista Új Jobboldal Marosvásárhelyen szervez tüntetést Besszarábia román föld jelszóval.
Különleges időket élünk. Gyönyörű havazással, igazi téllel köszöntjük a húsvétot, alig telt el a székely szabadság napja és a magyarság nemzeti ünnepe, a szélsőséges nacionalista Új Jobboldal Marosvásárhelyen szervez tüntetést Besszarábia román föld jelszóval. A tél makacskodik, elmenni nem akar, a gázárak egyre magasabbak, a közköltségek lassan a csillagos égig érnek, mindeközben egyeseknek a legnagyobb „gondja” az erdélyi magyarság. Rögeszmésen szítják a gyűlöletet nap mint nap a hatóságok és a jogvédők elnéző cinkossága mellett, mások azon veszik észre magukat, hogy egyszeriben számukra is ez lett a legfontosabb probléma.
Éppen Gyümölcsoltó Boldogasszony napján hallottuk az „örömhírt”, hogy már Bukarest 5. kerületének vezetője, a híres-hírhedt ferentari-i polgármester, Marian Vanghelie is „magyar ügyekkel” kezdett el foglalkozni. Valószínű, az ünnep adta az ötletet, ugyanis ez az a nap, amikor mindenkinek jónak kell(ene) lennie, nem szabadna haragudni, veszekedni, ítélkezni mások fölött. Nos, a frissen újraválasztott szektorfőnök ezen a szép ünnepen gondolt egy merészet, és sajátosan értelmezve a jó cselekedetet, szimpátiatüntetést akart szervezni a kovásznai trikolóros kislány mellett, aki a napokban hatalmas vihart kavart azzal a kijelentésével, hogy zsigerből utálja a magyarokat. Ezt kifejezendő öltözött trikolórba a magyarok nemzeti ünnepén.
Szerencsére, pártfőnöke, egyben az ország miniszterelnöke, higgadtabbnak és reálisabbnak bizonyult forrófejű párttársánál. Rövid úton utasította rendre a magyarok megleckéztetésére szimpátiatüntetéseket szervezni akaró cigánynegyedbéli polgármestert, hogy jobban tenné, ha a ferentari-i romákat integrálná, mielőtt a kovásznai románokért kezdene aggódni. Megkérte, ezt a dolgot bízza azokra, akik értenek hozzá, ő maga pedig maradjon meg a saját kis szemétdombján, és foglalkozzék azzal, amivel foglalkoznia kell. Ugyanakkor az államelnöknek is üzent, hogy levelezgetés helyett menjen vele Ferentari-ba, próbáljanak valamit tenni az ottani romákért, ugyanis, jelentette ki ironikusan, a polgármester a magyarokkal van elfoglalva.
Ünnepek jönnek, tüntetések mennek, mulandó a világ. Ám minálunk ebben a mulandó világban mégis akad egy mindig rendkívül aktuális, örök téma. Ez pedig nem más, mint a magyarság. Kies hazánkban mindent széttéphet a tavaszi hóvihar, jöhet árvíz, áremelés, akár világvége, egy dolgon nem változtat: egyesek zsigerből, mások „hivatalból” utálják a magyarokat. Már-már azon kapjuk magunkat, hogy csodálkozunk, sőt gyanakvással fogadjuk, ha valaki úgy tekint ránk, mint az ország teljes jogú állampolgáraira, ha nem gyanúsít mindenféle, az ország szuverenitása, integritása elleni áskálódással, szétdarabolására irányuló szcenáriumok kiagyalásával. Nem akarom Vanghelie kreativitását letörni, de tudnia kellene, hogy éppen saját negyedének lakói az egyik fő akadálya az ország schengeni csatlakozásának. Úgyhogy valóban velük kellene foglalkoznia, a magyar ügyeket meg hagyja azokra, akik értenek hozzá.
