A különböző típusú okiratok az új perrendtartási szabályok szerint
Ahogy már említettük a múlt alkalommal, a bizonyítékokra valamint a bizonyítékok szolgáltatására vonatkozó törvényes előírásokat február 15-étől az új Polgári eljárási törvénykönyv tartalmazza.
Ahogy már említettük a múlt alkalommal, a bizonyítékokra valamint a bizonyítékok szolgáltatására vonatkozó törvényes előírásokat február 15-étől az új Polgári eljárási törvénykönyv tartalmazza. Ezek a szabályozások ellenben csakis az említett időpont után beiktatott peres ügyekre vonatkoznak.
Ez alkalommal a különböző típusú okiratokra fogunk kitérni, mint bizonyítási eszközök, a szeptember elsején hatályba lépett új Polgári eljárási törvénykönyv szerint.
Az okiratok az új polgári törvénykezés szerint három főbb csoportba sorolhatók: hiteles és nem hiteles okiratok, valamint az informatikai alapon található okiratok. Megjegyezzük, hogy az aktuális törvénykezés csakis az első két csoportot szabályozza, mint bizonyítási eszközöket a polgári perben.
Bizonyításra eddig a leggyakrabban használt okiratok a hiteles iratok (románul act autentic), valamint a magánokiratok (románul act sub semnătură privată) voltak.
Hiteles okiratoknak nevezzük azokat az iratokat, amelyek az ezekre vonatkozó formai törvényi előírásoknak megfelelnek és köztisztviselő, közintézmény, vagy más közhatalommal rendelkező személy állította össze, illetve hitelesítette az előkészített (meg-szerkesztett) iratot.
Amikor az egyik fél hiteles okiratot használ fel bizonyítás céljából, a másik félnek fontos tudni, hogy milyen módon tud védekezni ez ellen, pontosabban milyen eljárást kell követnie a hiteles okiratba foglalt tények ellenkezőjének bizonyítása érdekében.
Minden hiteles okirat két csoportba sorolható feljegyzéseket tartalmaz: olyan tények, amelyeket a hiteles okirat készítője személyesen megállapíthat (ilyenek a felek azonosítási adatai, a felek beleegyezései, valamint az okirat összeállításának időpontja és az aláírások), valamint azok, amelyek a személy nyilatkozataiból erednek.
Az első csoportba tartozó feljegyzések valódiságát csak abban az esetben lehet megkérdőjelezni, amikor a hiteles okirat hamisnak bizonyul egy sajátos eljárás eredményeképpen. A második kategóriába tartozó tények ellenkezőjét az érdekelt fél pedig ellenbizonyítással is elérheti.
Azok az okiratok, amelyek nem tesznek eleget a hiteles okiratokra vonatkozó törvényi előírásoknak, de a nyilatkozó/szerződő felek aláírását tartalmazzák, felhasználhatók magánokiratokként.
Így tehát magánokiratnak nevezzük azokat az iratokat, amelyek a felek aláírását tartalmazzák. Egy ilyen okiratot az egyik fél személyesen, vagy egy általa erre a célra felhatalmazott személy vagy bárki más készíthet el, más formaiság nélkül.
A magánokiratok, ahogy láthatjuk, nem feltételeznek különösebb formaiságokat, az egyetlen általános és nélkülözhetetlen feltétel az, hogy a személynek vagy személyeknek az aláírását tartalmazza.
Ezen szabály alól is ismerünk kivételeket. Példaként megemlítünk egypárat: a kötelező többszörös példány a kétoldalú (kölcsönös) egyezségek esetén, a pénzbeli tartozások esetében pedig a magánokirat teljes egészében a magát elkötelező fél által kell legyen írva, vagy kötelező módon tartalmaznia kell a „jó és elfogadott” záradékot, mutatva az aláírásnál a tartozás összegét.
Egy bizonyítás céljára felhasznált magánokirattal szemben a felek két módon viszonyulhatnak: vagy elismerik ennek írását és az aláírást, vagy letagadhatják ezeket. Az utóbbi esetben két módszer alkalmazható a magánokirat valódiságának megállapítására: a törvényszék ellenőrzi közvetlen vagy közvetett módon (szakértőn keresztül), illetve – amikor valamelyik fél maga az okirat hamisságát állítja – a törvényszék elrendelheti a nyomozó szervek értesítését a szükséges eljárások lebonyolítása érdekében.
Az informatikai alapon (románul înscris pe suport informatic) található okiratok olyan iratok, amelyek számítógépes dokumentumban vannak rögzítve.
Kérdésekkel vagy hozzáfűzésekkel forduljanak a szerzőhöz a következő e-mail címen: mhistvan@gmail.com
