Kulisszatitkok a szépirodalom „szülőszobájából”

Szerzők és kiadók viszonyáról a marosvásárhelyi könyvünnepen 

Hogyan bánnak szerzőikkel a kisebb könyvkiadók és az úgynevezett „mamutméretűek”, kinek, illetve minek a feladata a kis példányszámban megjelenő magas irodalom népszerűsítése, van-e napjainkban színvonalas irodalomkritika, mennyire kultúraellenes a magyar kultúrpolitika, és mire a leginkább vevő a mai olvasó? – egyebek mellett ezekre a kérdésekre adtak sokszínű választ az idei Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár november 15-i, szombat délelőtti irodalmi matinéjának meghívottjai. 

A Nemzeti Színház nagytermi színpadterében Gálfalvi Ágnes, a Lector Kiadó vezetője író vendégeivel – Bán Mórral, Kemény Istvánnal, Kemény Zsófival, M. Nagy Miklóssal, Závada Pállal és Závada Péterrel – járta körbe az erdélyi és anyaországi irodalom jelenlegi helyzetét. 

– Ma egyre kevesebb a nyilvános térben az olyan beszélgetés, ahol szerzők és kiadók között kiadói kérdésekről esik szó – vetette fel első körben az eszmecsere házigazdája, majd azt tudakolta a jelenlevőktől, hogy van-e erre egyáltalán szükség.

Baráti vagy/és üzleti kapcsolat?

A Libri Kiadói Csoport szépirodalmi részét képező Jelenkornál publikáló Závada Péter költő, drámaíró, zenész szerint nagyon fontos a kiadó és a szerző közötti aktív párbeszéd, a könyvpiac átalakulását azonban mindkét fél igencsak megsínyli. A délelőtt első kérdéséhez elsőként hozzászóló alkotó édesapja, Závada Pál Kossuth- és József Attila-díjas író, szociográfus, szociológus elárulta, hogy a Magvető szerzőjeként valószínűleg a „legkellemesebb” helyzetben van a jelenlevők közül.

– Van egy pozitív hozadéka annak, ha harmonikus a viszony a szerző és a kiadó között, és ezt az olvasók felé is lehet úgy közvetíteni, hogy kedvező következménnyel járjon – vonta le a következtetést Závada Pál. A Magvető Kiadónál „csak” húsz éve publikáló Kemény István József Attila-díjas író, költő hozzáfűzte, hogy hasonlóak a tapasztalatai, és bár a kiadó korábbi vezetője, a néhai Morcsányi Géza, valamint a jelenlegi vezető, Dávid Hanna két egymással ellentétes személyiség, a Magvető családias légköre állandó. Kemény István lánya, Kemény Zsófi író, költő, forgatókönyvíró szerint a kisebb kiadók rendszerint folyamatos kapcsolatban maradnak alkotóikkal, és nem érzékeltetik velük a piaci szempontok dominanciáját, míg a mamutkiadóknál egészen más az attitűd.

Az irodalomkritika vagy a kultúrpolitika mulaszt?

M. Nagy Miklós József Attila-díjas műfordító, esszéista, író, aki négy éven át – 2013-tól 2017-ig – vezette az Európa Könyvkiadót, és jelenleg a Helikon Kiadó irodalmi vezetője és szerkesztője, megjegyezte, hogy mindkét kiadónál a magyar szerzők művei vannak kisebbségben. Szerző és kiadó közti gyakori konfliktusforrásként azt az írói mentalitást említette, miszerint egy könyvből azért nem kel el a várt példányszám, mert a kiadó nem végezte megfelelő módon a promóciós munkát. M. Nagy Miklós szerint ez a mai magyar irodalomból hiányzó színvonalas irodalomkritika feladata lenne. Ezzel az állítással Závada Péter vitába szállt, meglátása szerint ugyanis az irodalomkritika magas színvonalon követi az új művek megjelenését, az emberek azonban nem igazán olvasnak kritikát. Závada és M. Nagy egyetértettek abban, hogy a magyar államnak kellene támogatni a figyelemre méltó irodalmi alkotások terjesztését, könyvtárakban való megjelenését. 

Bán János, írói nevén Bán Mór, a Hunyadi regényciklus szerzője szerint ahány kiadó, annyiféle műhelymunka létezik, a szerző és kiadó közötti viszony pedig nem tartozik a nyilvánosságra, az azonban fontos, hogy a belső kommunikációból az olvasó felé az az üzenet jusson el, hogy közös szekeret tolnak. 

– Régebb az számított, hogy jól érezzük magunkat, és amit létrehozunk, az mindenki számára érték legyen – tette hozzá Bán Mór, majd azt is leszögezte, hogy véleménye szerint egy nagyobb kiadónál is meg lehet teremteni a családias hangulatot.

A továbbiakban Závada Pál felvetésére az irodalmi törekvéseknek a politikai viszonyokhoz való illeszkedéséről, az állami támogatási rendszer visszásságairól is szó esett, Bán Mór pedig a szexualitást öncélúan ábrázolónak minősített kiadványok népszerűsítését érintő, törvénybe foglalt korlátozásról tett említést. 

Az értekezlet hiányzói és a menekülésirodalom hódítása

Gálfalvi Ágnes azt is tudni kívánta, hogy hogyan látják beszélgetőtársai az erdélyi könyvkiadás helyzetét.

– Lenyűgöz a marosvásárhelyi könyvvásár kínálata, miközben tudom, hogy az erdélyi magyar kiadók is rettenetes helyzetben vannak, mert egyre inkább függenek a magyar kultúrpolitika torzulásaitól – jegyezte meg Závada Pál. 

A lelkes Erdély-járónak számító Kemény István arra a megbecsülésre hívta fel a figyelmet, amiben a vásárhelyi könyvünnepre eljövő íróknak évről évre részük van, majd hozzátette: az az érzése támad, amikor itt jár, hogy a marosvásárhelyiek nem voltak ott azon az értekezleten, ahol leszögezték, hogy az irodalom nem ér semmit.

Az eszmecsere talán legizgalmasabb kérdését – merre tart a világ, mit akarnak olvasni az emberek? – M. Nagy Miklós vetette fel. 

– Ha megnézzük a bestsellerlistákat, láthatjuk, hogy óriási többségben vannak a romantikus fantasztikus könyvek. A kínálat valóban sokszínű, de amiből kiadóként igazán meg lehet élni, az egyre inkább az a fajta menekülésirodalom, aminek gyakorlatilag semmihez semmi köze, és amit éppen azért olvasnak egyre többen, hogy addig se kelljen egy egyre mocskosabb világban benne lenni – fejtette ki a műfordító, író. Ezzel szemben Bán Mór szerint a ponyvairodalom iránti kereslet már Jókai idejében megvolt, ez egy olyan jelenség, ami mindig is létezett és létezni fog. Závada Péter az elhangzottakhoz hozzáfűzte: az állam feladata lenne a magasabb belépési küszöbbel rendelkező irodalom elvárások nélküli támogatása, de ez egy olyan álomkép, ami soha nem válik valóra.