2024. august 2., Friday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Külhoni fiatal vállalkozók éve

  • 2016-02-03 16:58:18

Az RMDSZ és a Magyar Ifjúsági Értekezlet (MIÉRT) üdvözli a magyar kormány kezdeményezését, a Külhoni fiatal vállalkozók éve című programot, javaslataival pedig hozzájárul ennek hatékony lebonyolításához – tájékoztatott Geréd Imre, az RMDSZ ifjúságért felelős ügyvezető alelnöke február 3-án, szerdán. 
Semjén Zsolt, Magyarország miniszterelnök-helyettese múlt pénteken ismertette a tematikus év célkitűzéseit: a magyar kormány 750 millió forintot biztosít a külhoni magyar közösség gazdasági megerősödésére, emellett növelné azon vállalkozók számát is, akik magyar munkavállalókat alkalmaznak. 
„A magyar kormánynak 2016-ban szándékában áll felmérni a külhoni magyar fiatal vállalkozók célkitűzéseit, elképzeléseit, amelyhez – azt követően, hogy Erdély-szerte vállaljuk a feltérképezést – mi is hozzájárulunk javaslat formájában” – mondta el Geréd Imre. Rámutatott: ezt megelőzően pedig, a Magyar Ifjúsági Értekezlettel közösen, tájékoztató kampányt folytatunk, a helyi közösségek szintjén is informáljuk a fiatalokat a kiírásról.
Antal Lóránt, a MIÉRT elnöke kiemelte: „a szövetség és a MIÉRT két évvel ezelőtt már útnak indított egy olyan kezdeményezést, amely célként tűzte ki az itthoni fiatal vállalkozók sikertörténeteinek bemutatását, valamint azoknak az előítéleteknek a lebontását a társadalomban, amelyek a fiatalokkal szemben fogalmazódnak meg”. A mostani program nagymértékben hozzájárul az általunk elkezdett folyamat népszerűsítéséhez, mi pedig tapasztalatainkkal segítjük ennek hatékonyabbá tételét – tette hozzá az ifjúsági szervezet elnöke. 
„Idén is ugyanaz az álláspontunk: hiszünk abban, hogy rengeteg olyan fiatal él itthon, aki sikeres a saját szakterületén, azzal foglalkozik, ami örömet okoz neki. Őket arra buzdítjuk, ne hagyjanak fel elképzeléseikkel, az erdélyi magyar közösséget pedig arra, hogy figyeljenek fel ezekre a követendő példákra” – nyomatékosított Geréd Imre ügyvezető alelnök.
A Külhoni fiatal vállalkozók éve program keretéből 525 millió forint a vissza nem térítendő támogatás összege, ebből 3-6 millió forintra pályázhatnak negyvenévesnél fiatalabb vállalkozók. A pályázat feltételrendszere még kidolgozás alatt áll, várhatóan március elején jelenik meg, az elbírálás áprilisban történik.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató