2024. august 2., Friday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Külhoni árva gyerekek adják elő az István, a királyt

  • 2014-08-25 15:42:49

  • MTI

Határon túli árva és nehéz sorsú gyerekek adják elő az István, a király című rockoperát szombaton a Petőfi Csarnok szabadtéri színpadán.

Határon túli árva és nehéz sorsú gyerekek adják elő az István, a király című rockoperát szombaton a Petőfi Csarnok szabadtéri színpadán.

Az eseményt beharangozó hétfői sajtótájékoztatón az előadás főszervezője, Szűcs Balázs, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem lelkésze, a budapest-széphalmi Jézus szíve templom plébánosa elmondta, hogy a rockoperában szereplő kétszáz gyerek kárpátaljai, székely- és csángóföldi, valamint vajdasági gyermekotthonokból érkezett.

A rendezvényen felajánlott adományokból ezeket a gyermekotthonokat szeretnék támogatni – tette hozzá Szűcs Balázs, kiemelve, hogy az ukrajnai konfliktus miatt különösen fontos számukra a kárpátaljai Szent Mihály Gyermekotthon megsegítése.

A főszervező hangsúlyozta: az előadással azt szeretnék megmutatni – mind a szereplőknek, mind pedig a közönségnek –, hogy ezek a gyerekek értékesek, ők a „remény jelei”.

Az előadást egy kéthetes tábor előzi meg sok közös programmal és próbával. Mint az egyetemi lelkész elmondta, nyolc éve táboroztatnak nyaranta több száz határon túli gyermeket. Ezekben a táborokban a gyerekek táncolnak, énekelnek, megmutatják saját értékeiket. Ennek kapcsán fogalmazódott meg a tábor szervezőiben a gondolat, hogy a gyerekek egy fesztivál keretében adják elő produkcióikat.

Szűcs Balázs elárulta, hogy a produkciót a későbbiekben szeretnék elvinni Kárpátaljára, Székelyföldre és a Vajdaságba is.

Cságoly Kristóf, a darab rendezője elmondta, munkája során arra törekedett, hogy ne egy individualista koncepciót valósítson meg, mert ennek az előadásnak éppen az a lényege, hogy a szereplők önmagukat adják, nem pedig eljátszanak egy szerepet. „Bármilyen koncepciónál fontosabbak azok a sorsok, amelyeket ezek a fiatalok megjelenítenek” – hangsúlyozta.

Szádeczky-Kardos Csilla koreográfus kiemelte, fontos volt számára, hogy az előadásban megjelenjenek azoknak a vidékeknek a hagyományos táncai, ahonnan a gyerekek érkeztek. Ezért szerepel a koreográfiában széki legényes tánc, cigány botos tánc és különböző moldvai táncok is.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató