Kretének kórusa

Ez a kép fogadja mindazokat, akiknek a Budai negyedben van tennivalójuk.

Fotó: Antalfi Imola

Ez a kép fogadja mindazokat, akiknek a Budai negyedben van tennivalójuk. A város egyik apró, de központi, parkokban, fákban, zöldövezetben igencsak gazdag, a tömbházak ellenére is kertvárosi hangulatú negyedéről van szó, amelyet jellemzően Régi Vásárhelyiek laknak. Az utcák tiszták, a tömbházak tiszták, a parkok tiszták, a körülbelül negyven kóbor cicának köszönhetően nincsenek patkányok, az itt lakó román magyarul beszél a magyarral és fordítva, mindenki ismer mindenkit, szinte pontosan tudjuk, melyik autó, melyik motorkerékpár kié, vigyázunk egymás dolgaira. Tudom, mert itt lakom immár több évtizede. Számos öreg rocker cimborám itt maradt, itt alapított családot, összefutunk a blokkok között, jól megvagyunk. Máshova én sem költöznék el.

Kivéve, amikor ezt a rothadó szeméthegyet látom a Nárcisz utca kellős közepén. A mi civilizált és tiszta, erdélyi világunkba beszemétkedő balkáni, primitív, igénytelen és köpedelem mentalitás eme nagyszerű, fizikai síkon felböffenő megnyilvánulását vagyok kénytelen bámulni nap mint nap az ablakomból. Tizenöt Celsius fölött már a bűze is érződik. És ezt kell néznem hónapok (!) óta.

Nem tudom, melyik vállalat avagy lakótársulás szolgálatos „hülyéje” rakatta ki ezeket a kukákat a negyed egyik főutcája mellé, de mindenképpen csillagos tízest érdemelne jómodorból, szépérzékből, városrendezési ismeretekből, általános műveltségből és cívis felelősségtudatból egyaránt. Nem sokkal azután, hogy egy közismert vállalat hasonlatosképpen felkészült tervezője és munkásai felújították a képen látható utcát. Olyan rövid (körülbelül négy hónap csupán) és nagyszerű munkát végeztek, hogy esőzés idején a parkoló autók hátsó kerekénél bokáig érő tócsa keletkezik szinte a teljes utca hosszában. Hadd rohadjon a kipufogódob, kell az ócskásoknak is betevőre! Akik közül az utóbbi időben kisebb hadsereg látogatja a Budai negyed eme utcáját.

Amióta itt díszeleg e gyönyörű kupac, csoportosan ereszkednek le a Hidegvölgyből a gyűjtögető életforma huszonegyedik századi egyedei, és reggelig ricsajoznak a kukák körül. A bennem szunnyadó összes rejtett agresszivitás felszínre tör, amikor hajnali négykor nekifognak összegyűrni azt az átkozott pillepalackot, hogy elférjen a szekéren. Majd utána még vagy húszat. És nem, egyáltalán nem érdekel, hogy szegény ezzel keresi a betevőjét! Én másként keresném, ha hagynának aludni.

Végszóként pedig hadd tegyek említést eme budais gyöngyszem eredetmítoszáról. Történt volt, hogy a tél végén tavaszi nagytakarítást szerveztek városszerte. A képen látható hegy alapját is ez képezi. Az illetékesek és embereik ugyanis a magasról végezték arra a nagydolgukat, hogy a levágott ágakat elszállítsák. Az sem érdekelte őket, hogy miközben idepakolták az egész bagázst, úgy megütötték az autómat, hogy szép nagy helyen lemezig ment le a festék, vitt magával lemezt, gittet egyaránt. Az értelmesek három parkolóhelyet raktak tele levágott gallyal, ággal, levéllel, majd elhúztak napkeletre. Ez történt első nap. Második nap a hidegvölgyi cigányok a halom tetejére dobálták a nulladik napon kihelyezett kukák tartalmát. Harmadik nap megismétlődött a második nap áldásos tevékenységi ciklusa. És így tovább. Mindmáig.

Gratulálok mindazoknak, akik ebben részesek. Annak az egyednek, aki egy szép, parkokban gazdag utcából kukasort alkotott. Azoknak, akik idehordták ezt a gyönyörű alkotást. Majd azoknak, akik naponta feltúrják a szemetet és a fölösleget kihajítják onnan. Legfőképpen pedig annak az általam szintén nem ismert egyénnek, akinek a felelőssége lenne ezt a förtelmet eltávolítani. És akinek – mivel a hegy keletkezésének harmadik hónapjába léptünk –, úgy tűnik, fáj a… felszámolni azt. Hiszen a főtértől úgyis csak pár száz méterre van…!