Lépten-nyomon szidom…
2026-10-19 12:00:00
- Kuszálik Péter
a mesterséges intelligencia (MI) nevű találmányt, ám gyakorta fordulok hozzá ilyen-olyan segítségért. [Angolul: artificial intelligence, röv.: AI (a budapesti elit is ezt használja, mert így tanulták a londoni bébiszitterüktől). Az én szövegeimben Minya néven szerepel ez a ’fantom figura’.] Nem kétkulacsosságnak, hanem kényszerűségnek nevezik ezt az állapotot; olyan ez, akár Edgár esete, aki állandóan az anyósa főztjét szidta, mert nem volt más. ▪ Pár éve lelassultam, már csak csikorogva halad a szekér, ezért idejében érkezett a nem várt segítség. Minya ’tudása’ a gyors adatkezelésben rejtezik: tizedmásodpercek alatt végigrohan a világ összes (éppen nyitva lévő) adattárán és kikeresi a kérdéssel kapcsolatos részinfókat és össze is tudja rakni az általa helyesnek vélt választ. Ha nem tökéletes, akkor magam igyekszem olvashatóvá csiszolni az ő szövegét. Az április 14-i cikkem utolsó sorában így jellemeztem a kettőnk kapcsolatát: úgy vélem, hogy Minya nem tudja átverni Mörfit. Kalapot emelek a programot összerakó munkaközösség munkája láttán, ám a ’természetest’ mindig a ’mesterséges’ elé fogom sorolni. ▪ Néhány napja megerősítést nyert a (Minya ’értékeit’ részletező) véleményem. Augusztustól Vámos Miklós (V. M.) budapesti író interjúit (és fellépéseit) nézegettem a világhálós lelőhelyeken, mert érdekel a ’kolléga’ életpályája, ezért kb. húsz darab, vele készült beszélgetést hallgattam meg és két könyvét is elolvastam. Most egy szeptember végén rögzített beszélgetésből idézek: Hámori Borbála kérdezgette V. M.-et, ő pedig udvariasan válaszolgatott, pl. a saját írói mesterségéről. H. B.: „Sokan mondják, hogy az AI el fogja venni az írók munkáját. Mit gondol erről?” V. M.: „Az enyémet nem; amit én tudok, azt az AI nem tudja.” Napnál világosabb. ▪ Tetszett az utolsó megjegyzése is: a mai közéletben „sok a sértődés, a gyűlölet, meg az ostobaság, valamint az Örkény által is emlegetett jelenség, a humorérzék hiánya”.
Több mondata ismerősen cseng, de nem zavarnak az ismétlések, ha ilyeneket mond: „Mindenki elmondja nekem, hogy az írás milyen szenvedés, nehéz fizikai munka. Ha ilyen nehéz, miért nem foglalkoznak valami mással? Nekem az írás élvezet, nem kínlódás.” [♦ Effélét magam is leírtam: ha 1989 előtt egy író nem kívánt több muszáj-cikket írni, ha nem akart többé hazudni, miért nem ment el mozigépésznek vagy géplakatosnak? (Mörfi a köbön, 1999, 181. p.)]
Esterházy Péterről is szólt, megismételve egy korábbi véleményét: „nem posztmodern volt, csak modern; ráadásul nem prózaíró volt, hanem prózaköltő”. „Ha fogod bármely könyvét és kinyitod (…) irtó szórakoztatók és fantasztikusak a mondatok, remek az egész, de nincs olyan kötelezőség, hogy akkor tovább kell olvasni [értsd: nyugodtan abbahagyhatod]. Ezt a szómágiát csak ő tudta csinálni, az utánzói képtelenek utolérni őt.” (H. B., 27. perc.) ▪ [Ugyanez másutt: „bárhol kinyithatod bármelyik kötetét, élvezhető, de a baj az, hogy be is csukhatod ugyanúgy”. (Forrás: Heti jégbüfé Rangos Katalinnal, 2025. jan., 50. perc.)]
Néhány hibácskát is megemlítek, bár egy spontán szöveg esetén elnézőbbnek kellene lennem a botlásokkal szemben (vagy mégsem?). A 25. percben V. M. egy bocsánatos szócserét vitt a beszélgetésbe: „aki konkoly [helyesen: korpa] közé keveredik, azt megeszik a disznók”. ▪ Később (az amerikai élményei között) azt mondta, hogy a bankban „a pénztáros odaadta a pénzt”. Tipikus budapesti szóromlás, ami azonnali félreértést szül: „Kinek adta? Kettőtökön kívül volt ott még valaki?” Erdélyben a régi szabályokat használjuk: ha a pénztáros nekem adta a pénzt, akkor ideadta, ha egy harmadik személynek, akkor odaadta. ▪ Ezt csak azért említettem, mert az Igen c. kötete 95. oldalán ezt a beismerést közli az olvasóval: „nyelvi inkvizítorrá váltam”. [Az Igen című kötete az olvasás élményéről és az írás örömeiről szól. Rövidebb-hosszabb, különböző korokban született írásokat tartalmaz. Írni vágyó, írónak készülő jámbor alakoknak ajánlja a kötetet, azzal, hogy (majdnem) minden fontos választ megtalálnak benne. Újdonságot alig találtam, egy vén róka (= pamfletíró) inkább a hibákat keresi. Hiányoltam az írások első megjelenésének adatait (= hol és mikor), de ha nincs, hát nincs.] ▪ Lássuk hát az inkvizítor megnyilvánulásait. Ragaszkodik az ikes igék helyes ragozásához, noha a hatvanas években Lőrincze Lajos már azt mondta: „az ikes ragozás elbliccelése már nem okvetlenül hiba, emiatt senkinek se volna szabad rossz osztályzatot adni az iskolában. Ezt el tudtam fogadni.” ▪ „Külön bekezdést érdemel a ’könyörög’.” A Valahol Európában (1947) című filmet hatalmas sikerrel vetítették, „aki élt és mozgott, megnézte. A gyermek Harkányi Endre sokszor kiáltotta benne: »Könyörgöm, akasszuk fel!«. Szállóigévé vált. A rendező, Radványi Géza (Márai Sándor öccse) vélhetőleg pontosan tudta, hogy helyesen: ’könyörgök’. Elvégre nem ikes ige.” Ám azzal, hogy az idézett módon hangzott el a felszólítás: a magyar filmtörténet egyik leghíresebb mondatává vált. Nos, V. M. sajnálkozva közli az olvasóval: „Immár ott tartunk, hogy tért nyert a ’könyörgöm’, s szinte a ’könyörgök’ számít hibásnak. Mit tehet az ember? Kerüli ezt az igét.” ▪ Ne, na! Miklós! Tedd félre a vaskalapot, fogadd el az új idők szavát! Minyának is kikértem a véleményét, ő ezt válaszolta: „Nyelvtanilag nem szabályos, ám a mindennapi társalgásban a ’könyörgöm’ változat óriási gyakorisággal fordul elő. A nyelvészek szerint ez azért alakult így, mert a kifejezés hasonló funkciót tölt be, mint a ’kérem’, ’mondom’, ’javaslom’ szavak [továbbá: ’hallgatom, vágom’ stb.] és ezek mintájára vett fel tárgyas ragot.” (Ha a ’köszönöm’ szót is idevonom, akkor újabb problémák támadnak!) ▪ Ezek mind tárgyas ragozású, ’nem ikes’ igék; fölkéretik tehát a Magyar Tudományos Akadémia illetékes főosztálya, hogy fogadja be a ’könyörgöm’ igét a tárgyas ragozásúak közé! (Khm, amit a tömegek kérnek, azt teljesíteni kell. 1989. december 24-én közfelkiáltással szavazták meg az ötnapos munkahetet, most miért kell annyit vacakolni? Könyörgöm, szavazzák meg!)
