2024. august 1., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Közvitára kerül az RMDSZ autonómia-törvénytervezete

  • 2014-06-30 16:19:01

  • MTI

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) és a Magyar Polgári Párt (MPP) elnökeinek jövő hétre tervezett egyeztetése után közvitára bocsátják a Székelyföld területi autonómiájára vonatkozó RMDSZ-es törvénytervezetet.

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) és a Magyar Polgári Párt (MPP) elnökeinek jövő hétre tervezett egyeztetése után közvitára bocsátják a Székelyföld területi autonómiájára vonatkozó RMDSZ-es törvénytervezetet – mondta vasárnap az MTI-nek Kelemen Hunor.

Az RMDSZ elnöke Magyar-fenesen egy szoborpark megnyitóján vett részt vasárnap, ekkor válaszolt az újságírók aktuálpolitikai kérdéseire is.

„Miután megkapjuk a Magyar Polgári Párt javaslatait, mi is elemezzük ezeket, de azután rögtön fel fog kerülni az RMDSZ honlapjára a tervezet” – jelezte Kelemen Hunor. A miniszterelnök-helyettesi tisztséget is betöltő politikus hozzátette, a törvénytervezet mellett az RMDSZ alkotmánymódosító javaslatait is nyilvánosságra hozzák.

„Egyértelmű, hogy a mostani alkotmányos keretek közé nem fér be az autonómiatervezetnek az a változata, amely számunkra elfogadható lenne” – magyarázta az RMDSZ elnöke. Hozzátette, az alkotmánymódosító elképzelések nem fognak nagymértékben különbözni azoktól az elvektől, amelyeket a szövetség már korábban is ismertetett. Ez tartalmazni fogja az RMDSZ regionális elképzeléseit, és a dél-tirolihoz hasonló régión belüli autonóm alrégió kialakításával kapcsolatos elképzeléseit.

Az MTI kérdésére, hogy tartható-e még a szövetségnek az az ígérete, hogy a jelenlegi parlamenti ülésszakban benyújtják a törvénytervezetet, Kelemen Hunor kijelentette, nincs jelentősége annak, hogy mikor nyújtják be. Hozzátette, a parlament titkársága az ülésszakok közötti nyári szünetben is dolgozik. Akár ebben az időszakban is iktattatni lehet a törvénytervezetet.

Az RMDSZ 2013 májusában tartott csíkszeredai kongresszusán döntött arról, hogy törvénytervezetet nyújt be Székelyföld területi autonómiájáról. Kelemen Hunor RMDSZ-elnök előbb 2013 végére, majd 2014 január végére ígérte a tervezet közvitára bocsátását, hogy egy hónapos nyilvános vita után a tervezetet még a nyári szünet előtt benyújthassák a parlamentben.

A törvénytervezet alakulását az is befolyásolta, hogy az RMDSZ márciusban belépett a bukaresti kormányba, Erdélyben pedig politikai együttműködési megállapodást kötött a Magyar Polgári Párttal, mely beleszólási jogot kért és kapott a törvénytervezet megszövegezésébe.

A román nyelvű média a székelyföldi területi autonómia követelését rendszerint olyan „csaliként” mutatja be, amelyet a magyar pártok csupán a választási kampányokban vesznek elő, hogy megszerezzék vele a magyarság szavazatait. A parlamentben az RMDSZ belső ellenzékéhez tartozó képviselők nyújtottak be két alkalommal autonómiatervezetet. Ezeket az RMDSZ vezetése nem támogatta, a parlament pedig vita nélkül elutasította.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató