Nem, nem arra a közösre gondolok, amelybe anno a falusi gazdákat terelték erőszakkal, nagyon hatékony eszközökkel.
Nem, nem arra a közösre gondolok, amelybe anno a falusi gazdákat terelték erőszakkal, nagyon hatékony eszközökkel. Ez a közös, amiről elmélkedni szeretnék, önként és dalolva vállalt együttes gyűlés volt, amelyen a marosvásárhelyi és a Maros Megyei Tanács tagjai vettek részt a minap. Szándékosan nem közös ülésről írok, mert tartok tőle, főleg az „eredmények” láttán, hogy ebben az esetben egybe kellene írnom a közöst az üléssel.
A kedves olvasó elnézését kérem, hogy ilyen vulgárisnak ható hasonlatok jutnak eszembe egy közéleti esemény kapcsán. Lehet, hogy engem is nem a mostanában divatos influenza, hanem a magyarországi médiaháború fésületlen szövegű tartalma fertőzött meg.
Lényegében azért döntöttem az írás mellett, mert lehetetlen volt észre nem vennem, mennyire nem változik semmi lényeges szeretett Városomban, Marosvásárhelyen. Először is: ahhoz, hogy közösen gondolkodjunk, értelmes terveket fogalmazzunk meg, NINCS szükség választott testületek együttes időtöltésére. Sokkal nagyobb szükség volna megbízható, szakmai ismeretekkel felvértezett, megfelelően és átláthatóan megfizetett szakemberek vitájára. Ehhez természetesen szükség volna a két testület előzetes határozatára és arra, hogy a majdan szakemberek által elővezetett terveket célirányos anyagi eszközökkel, pályázatok útján vagy a költségvetés terhére, egy nem túl távoli jövőben meg is valósítsuk. Sajnálatos tapasztalat az elmúlt 25 évben, hogy éppen az igazi szakemberek véleményét bírálja felül igen gyakran az önmagát mindenhez értőnek képzelt választott testület, még gyakrabban a Várost régóta háborítatlanul saját birtokának tekintő garázda.
Fenti, lesújtó következtetéseimet megpróbálom indokolni: a gyűlés összehívása olyan sebtében történt, hogy néhányan még az előterjesztésre kerülő témákat sem ismerték, nemhogy alaposan átgondolhatták volna. Nem is értem, miért vállalták ebben a helyzetben a részvételt a gyűlésen. Maradva „saját házunk előtt”, az RMDSZ tagjai miért vállaltak szerepet ebben a színjátékban? Engem sem Peti András, sem Kelemen Márton nyilatkozata nem győzött meg arról, hogy nem kellett volna távol maradni egy ilyen, felületesen előkészített és bejelentett összejövetelről. A díszlet ugyanis nagyon hatásos volt, Bernády Városházájának nagyterme igen jól mutat annak „igazolására”, hogy milyen harmonikusan együttműködik a két testület.
Mintha le sem pergett volna egy nap sem azóta (2000-ben történt, és azóta folyamatosan), hogy a jelenleg is regnáló városga(rá)zda elutasított minden értelmes együttműködési javaslatot. Ezekből csak szemezgetek most: a szemétkezelés, a nemzetközi repülőtér anyagi támogatása, a Városban működő művelődési intézmények anyagi fedezetének kiegészítése, a középületek tulajdonjogának egyértelmű tisztázása, a kisebbségi (tehát nem ortodox) egyházak által működtetett intézmények támogatása, a Várost elkerülő terelőutak kérdésének optimális megoldása stb.
Erre fel, mit tudunk meg az együttes gyűlésről: pontosan ezekben a kérdésekben szándékoznak együttműködni a testületek! Mit mondjak, dicséretes a szándék, csakhogy eltelt tizenöt év, ilyenformán teljesen értelmetlenül! Időközben persze voltak előrelépések is, de a nagy kerékkötő mindig is a városga(rá)zda volt, akihez most társulni látszik a megye első embere is. A megyei tanács elnöke ugyanis kijelenti, hogy nem tudja, mennyi ideig lehet fenntartani közpénzből a nemzetközi repülőteret! Azt hittem, nem jól látok, amikor erről a kijelentésről olvastam. Miközben minden elismerésem az 1990 óta működött Maros Megyei Tanács képviselőinek, hogy anno minden vita mellett is megőrizték ezt a rendkívül fontos intézményt a Város és a régió javára, a városga(rá)zda évekig azt a pénzt sem utalta át a repülőtérnek, amelyet a városi tanács megszavazott, egy tanácsos pedig, a Város testületéből, folyamatosan tagja volt a repülőtér igazgatótanácsának.
Ez csupán egyetlen kiragadott példa arról, hogy milyen formában készül együttműködni a városga(rá)zda a megyei testülettel. Pontosabban egyetlen olyan példa, amely kétségessé tesz minden ígéretet, hitelteleníti magát a bejelentett szándékot is!
De legyünk derűlátók! Megtehetjük, egyebünk sem maradt, mint bízni a pozitív szemléletben: talán rájött a városga(rá)zda is, hogy az eddigi 15 éves működése tévút volt, és mégis jó volna szakemberek tanácsát megszívlelni sok, a Várost szorító témában. Minden bizakodásom ellenére belőlem csak kibújik a kisördög: amikor a patinás, Városháza utcai épületből nevezett városvezető kiebrudalta a Látó és Vatra folyóiratok szerkesztőségeit, éktelen haragra gyúlt, és pereskedett a megyei tanáccsal, hogy a Tusnád utcai épületet (ahonnan a Maros Megyei Kereskedelmi és Iparkamara kiköltözött) a Város tulajdonába vegye. Azt az épületet, amelyet a két folyóiratot akkor és azóta is fenntartó jogtulajdonos Maros Megyei Tanács a két lap szerkesztőségének akkor kiutalt. Az együttes gyűlésen, mint látom, ismét feszegették ennek az épületnek a hovatartozását. Szerintem nyilvánvaló, hogy a szerkesztőségek álmatlan éjszakáknak nézhetnek elébe. Igaz, tudomásom szerint erről a lehetőségről a Látó 25 éves, ünnepi megemlékezésén szó sem esett. Persze tudom, a lap elődje volt az Igaz Szó. Látom…
