Kozma Mária: Kókonya

Dugonics András Magyar példabeszédek és jeles mondások (Szeged, 1820) című könyvének nagy részét ma nem igazán értjük, igaz, már a kortársainak is magyarázó jegyzet kellett hozzá. Íme: „A tormába esett féreg csávába, vagyis inkább cserbe való ember, se kuko, se pizsé nem lesz belőle.” Dugonics lapalji jegyzete: „a kuko a. m. tojás, a pizsé a. m. csirke”. Faggattam a szótárakat, járulékos nyereségként a faggat régi jelentésére is rátaláltam Szinnyei József Magyar tájszótárában (Bp., 1893–1896), mert Nógrád megyében „mán faggat a kuko, ki akar kelni”, Háromszéken „faggat, foggat: szétfakasztja, kopácsolja a tyúk a tojást, hogy a csirke kikelhessen belőle”, na és a kuko becézve „a dajkanyelvben kóko”. A húsvéti tojás azonban nem a csirkékről szól, hanem arról, hogy cifrára festik: van hímes tojás, írott a Székelyföldön, írt a moldvai csángóknál, vagy egyszerű húsvéti piros tojás, összefoglaló néven ezeket kókonyának hívják. A kókonyával lehetett kókányolni, csiknyulni Székelyudvarhelyen, vagy esszecsoknyálni Csíkban, ez századok alatt ünnepi szertartásból gyermekjátékká vált, azt jelenti, hogy ketten egymással szemben állva összekoccintották, összeütötték a tojások hegyét, akié eltört, az volt a vesztes, és át kellett adnia a magáét a nyertesnek. A kókonya szó ma is használatos, Gyergyóban ma már nemcsak a húsvéti tojásnak a neve, hanem a húsvéti szentelt ételeké együttvéve: főtt tojás, kalács, sonka, sült bárány, sokan mind a mai napig egy csipetnyi sót is tesznek a kókonyás kosárba. Kókonyának legtöbbször a festett, szentelt kemény tojást nevezik, lehet a húsvéti ételek összefoglaló neve is, a bukovinai székelyek körében viszont csak a húsvéti kalácsra mondják. Barna Ferdinánd Ősvallásunk főistenei (Bp., 1881) című könyvében hosszasan értekezik a kókonyáról. Történészeket említ, akik a kókonyát hasonlónak vélték a hindu „kökonya” – világtojás – elnevezéssel. A hosszú magyarázatból emelek ki néhány mondatot: „A föld minden népeinél elterjedve levő s egész az ópogány korba fölmenő »hímes tojás készítéséről és ajándékozgatásáról« a mythologok általánosan elfogadott nézetével egyezőleg a világtojásra, s a világnak ebből emlékére vonatkozik, amint ugyane szokásnak a perzsáknál, zsidóknál, egyiptomiaknál, sőt a vad népeknél is, továbbá a germánoknál, szlávoknál ily értelemben divatoztát egyaránt feltaláljuk. Okolgatásaim erre nézve a következők: …a világtojásról való cosmogoniához tartozónak vélik, s lingam értelmet tulajdonítanak neki [a lingam a férfiasság szimbóluma, szanszkrit nyelvben a Fény botja]… Én a Természet jóságos tündére, a »Kisasszony« tiszteletét látom benne. Lingam értelme a szónak csak annyiban van, amennyiben a nemzés cselekvényéről, mai művelt fogalmaink szerint szükség nélkül és trágár szavakkal beszélni illetlennek tartjuk, de a természet egyszerű fiai, majdnem kivétel nélkül mindannyian igen-igen tiszta éle-tűek, a nemzés és termékenyülés cselekvése, melyet Szabó D. és Monoszlai ugyanazon lapon említ: a »kókonya«. Aminthogy tudjuk, hogy az ily évfordulati pogány ünnepek magában véve ártatlan természetű szokásaihoz a keresztyén vallás eszélyesen kíméletes volt, sőt a hol lehetséges volt, a maga céljaira fel is használta, márpedig ezeknek kivált áldozati része a legtöbb népnél egyező volt. E hasonlatosság alapján eleinte magam is hajlandó valék a húsvéti »szentelt kalács és tojásban« saját átalakított őspogány vallási szokásainkat s különösen a »Természet-, az Anya istenasszony« tisztelete múlhatatlan kellékeit látni, de…” A de után a szerző hosszasan értekezik arról, hogy a tojás a krisztusi feltámadás szimbóluma. Tény, hogy a kókonya-világtojást minden évben a hagyományok szerint cifrázzuk, ősidők óta ott van a kókonyás kosárban: a magyar mitológia emlékei között. Na és miféle hagyomány a székelyeknél, hogy egynémely falvakban az írott tojást, a kókonyát még ma is az ég felé hajigálják? Róheim Géza néprajzkutató gyűjtése szerint (Primitív kultúrák pszichoanalitikus vizsgálata. Tanulmánygyűjtemény. Bp., 1984) ezt annak emlékére teszik, hogy egykor, a Világ születésekor a madártestű Tündér Ilona tojta a Napot. A Magyar történeti etimológiai szótárt faggatva azt olvasom, hogy a kókonya szavunk származása egy olasz szóhoz köthető: coccagna a. m. bőség, finom ételek, nyalánkságok. Én szótárakkal nem vitatkozom, nem vagyok nyelvész, még „délibábos” sem, de mégis hogyan hihetném el, hogy az egész magyar nyelvterületnek, ebben a székelyeknek is egy olasz kölcsönszóra kellett várniuk a névadáshoz? Az Erdélyi magyar szótörténeti tár 1573-as adatában, Kolozsvár város törvénykezési jegyzőkönyvében viszont a kókonya éppen azon egyetlen és „illetlen” jelentését találjuk, amiről Barna Ferdinánd is beszél: „Kerestury Peter kokonyát kevánt vala, mezitelen háromszor is jött egy éjjelen reám” – vallotta Gemes Anna Jakabné.

(Megjelent a Székely Konyha és Kert húsvéti számában)