2024. august 1., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Közép-európai államfők tanácskoztak Varsóban

  • 2014-07-22 15:34:16

Az orosz-ukrán konfliktus a legnagyobb kihívás az európai biztonságra a hidegháború befejeződése óta, amelyet valamennyien súlyos elnyomásként éltünk meg, lezárása pedig országaink számára a szabadság és a demokrácia visszaszerzését jelentette.

Az orosz-ukrán konfliktus a legnagyobb kihívás az európai biztonságra a hidegháború befejeződése óta, amelyet valamennyien súlyos elnyomásként éltünk meg, lezárása pedig országaink számára a szabadság és a demokrácia visszaszerzését jelentette – szögezte le kilenc kelet-közép-európai államfő keddi varsói tanácskozását megnyitó beszédében Bronislaw Komorowski lengyel államfő.
Kedden Varsóban tartották a négy visegrádi ország – Lengyelország, Csehország, Szlovákia, Magyarország –, továbbá a három balti állam, Észtország, Lettország, Litvánia, valamint Románia és Bulgária államfőinek találkozóját, amelynek célja a felkészülés a NATO szeptemberi, nagy-britanniai csúcstalálkozójára, az álláspontok egyeztetése.
A varsói elnöki palota előtt Bronislaw Komorowski lengyel elnök ünnepélyesen fogadta az érkező elnököket. Ezt követően az elnöki palota oszlopos termében megkezdődött a tanácskozás. Bronislaw Komorowski köszöntő beszédében hangsúlyozta a kelet-közép-európai térség biztonságának fontosságát, és ezzel szoros összefüggésben a NATO keleti szárnyának megerősítését, amely a napirend legfontosabb témája volt. Ugyancsak fontos napirendi pont volt az észak-atlanti szövetség alapokmányának a kollektív segítségre vonatkozó 5. cikkelye.
A lengyel elnök elmondta, hogy megvitatták a malajziai légitársaság utasszállító repülőgépének – feltételezett – lelövését Kelet-Ukrajna légterében, ami szintén a térség biztonságának megerősítésére hívja fel a figyelmet. Napirenden szerepelt Oroszország tevékenysége az ukrán válsággal összefüggésben, a Krím félsziget elcsatolása, amely a nemzetközi jog és az évtizedek óta kialakult európai rend alapjainak megrendítését jelenti. Komorowski szerint az Oroszország és Ukrajna közötti viszonyra a Kelet és Nyugat közötti viszonyként kell tekinteni. Az orosz-ukrán konfliktus tétje nemcsak a szuverén és demokratikus ukrán állam fennmaradása, hanem a területi integritáson és az erő alkalmazásának kizárásán alapuló európai rend hitelessége – mondta.
A malajziai repülőgép lelövése és csaknem 300, különböző országbeli ember halála drámai kifejeződése az orosz-ukrán konfliktusnak – húzta alá.
A biztonság nem osztható meg, ezért nem lehet egyetérteni a NATO-tagországok „különböző osztályú szövetségesekre” való felosztásával – figyelmeztetett. A NATO-nak vissza kell térnie ahhoz, hogy minden tagja számára egyformán biztosítsa a hatékony védelem lehetőségét – hangsúlyozta. A lengyel elnök hangsúlyozta a NATO-erők kelet-közép-európai folyamatos jelenlétének fontosságát.
Komorowski megemlítette a Barack Obama amerikai elnökkel folytatott korábbi telefonbeszélgetését. Elmondta, hogy Obama „szívélyes üdvözletét küldi” minden résztvevőnek, és messzemenő érdeklődést tanúsít a térség iránt, támogatni kívánja a térség vezetőinek sok kezdeményezését, illetve a 
NATO keleti szárnyának megerősítésére vonatkozó kívánságát. A tanácskozás zárt körben, a sajtó kizárása mellett zajlott.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató