Kovács András Ferenc: Északi színház

Ophelia volt

Akkoriban – esténként

Folyton megőrült,

Fuldokolt az örömtől,

Füstté omoltan

Danolt, fönn, Dániában,

Megháborodtan,

Mint a bomlott habfodor

Hűlt ködre festett

Várfokon, lőréseken,

Hol szél fütyölget,

Szoknyafény suhan, s a hang

Magas lépcsőkön

Döng, bolyong a térben –

Földúlt szereplők

S megingó díszletek közt –

Szép, hibbant anyád

Szeretetbe vadult, gyors

Szíve alatt már

Téged hordott bolondul

A Hamletben – a

Harag rendezése volt,

Ötvenkilencben,

Új csodálat, rettenet

Rezzent anyádban –

A színpadon a lenni

Vagy nem lennire

Megmoccantál – így lettél

Minden önmagad,

Rejtett színész – de lélek,

Atyád szelleme

Jő most, tört árnya áthat,

S nem hagy már soha többé.