Ez a weboldal sütiket használ
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató
2013-01-11 14:31:46
Kornisa sétány
Két éve már fák
Lombja közt lakom, miképp
A szél – kavargón,
Szinte láthatatlanul,
Ha fúj, ha moccant
Árnyakat, ha megrezzent
Madárpihét, még
Sejteni, ott van, ott kell
Lennie – mégsincs
Ott, se sehol, csak a táj
Nyárba vonagló,
Zöld húsa tarajlik, zöld
Izmai izznak
A fénynek – őszre fönnebb
Költözöm majd, föl,
Föl, egész föl az égbe,
Mind közelebb az éjhez.
Apokrif testamentum
Az atya végül
Kivonul a világból –
Egyszülött fiát
Ismét magára hagyja –
A zűrzavargó
Dolgoknak veti, hagyja,
Hogy elborítsák
Tárgyak és kövek, hagyja,
Hogy túlnőjenek
Rajta nagy álmok, rajta
Lelketlen éjek,
Némult nappalok, s minden
Jegye a megtört
Mindenségnek – jeltelen
Így lesz, fölragyog
Olykor a szájban a szó,
Arctalan arcban a szem.
Függő beszéd, test
Amiként a test
Megfeszül és elernyed,
Ahogy tusába,
Fénybe dermedt tagjait
Leveszik, végképp
Lefeszítik a vázról –
Akként a szöveg
Testét is leemelik
A puszta tárgyról,
A szégyentelen jelről –
Csak a történet
Hiánya ragyog tovább
Kopáran – talán
Arimathiából majd
Támad egy titkos
Tanítvány, s új leplekbe
Göngyöl egy árva testet.