2024. july 4., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Mit szólnának a jelenkor diákjai, ha megjelenne előttük egy hosszú hajú öregúr, és arra kérné őket, hogy írjanak fel a táblára egy „kalapos, nyakravaló nélküli hangot”? 


Mit szólnának a jelenkor diákjai, ha megjelenne előttük egy hosszú hajú öregúr, és arra kérné őket, hogy írjanak fel a táblára egy „kalapos, nyakravaló nélküli hangot”? És mit szólna egy mai szülő, ha a csemetéje éppen zenéből kapna szekundát (kettest) azért, mert nem tudta, milyen a kalapos, nyakravaló nélküli hang? Érdekes a történet, megéri elmesélni.
Bolyai Farkas neve minden művelt ember számára ismert. Még a mai líceumi diákok is ismerik ezt a nevet – azt már kevesebben tudják, hogy ki volt, mivel foglalkozott, mit tudott… Lehet, meglepő, ha azt állítom, hogy Bolyai Farkas jó zenész, jó pedagógus, és csak ezek után teszem hozzá, hogy még jobb matematikus volt. Természetes a megrökönyödés, mert a köztudatban az él, hogy az említett oktató nem más, mint a világhírű Bolyai János édesapja, és nagyon sokan csak számtani nagymesterként tartják számon. Pedig majdnem olyan jó zenész volt, mint matematikus – vagy fordítva?
Bolyai Farkas 1775-ben született Bólyán, három évvel később, mint Johann Nepomuk Mälzel, a ma használatos metronóm megalkotója. Arról nem tudunk, hogy a szülői háznál az éneklésen kívül volt-e más zenei megnyilvánulás, de abban biztosak lehetünk, hogy a nagyenyedi Bethlen kollégiumban kitűnő zenei képzésben volt része. Amit abban az időben a kollégium nyújtott, az ma is irigylésre méltó! Az 1769-ben összeállított tanterv alapján naponta tartottak énekórát, és ezt egészítette ki a kórustevékenység, ahova a „harmonista diákok” jártak. Ma egy zenei szaklíceum is csak felkerekítésekkel éri el a heti 7-8 órát kitevő zenével való foglalkozást.
A XVII-XVIII. században a kollégiumi diákok majdnem kötelező tevékenységének számított a színjátszás és a kóruséneklés, ugyanis kötelességük volt fellépni több rendezvényen és alkalomadtán szórakoztatniuk kellett a kollégium működését támogató nemesi családokat. Ezért a diákszínjátszás és a „trubadúrkodás” (éneklő mesterkedés) legalább olyan fontos volt, mint bármely más tudomány. Ebben az időszakban különösen híres volt az enyedi diákszínpad tevékenysége, így az sem meglepő, hogy Bolyai Farkas drámaírással és versírással is foglalkozott. Valószínű, hogy a kollégiumban alapos képzést kaptak orgonajátékból, ugyanis az akkori tanítók egyben kántorok is voltak.
A hegedűtanulást illetően két feltételezés létezik. Vagy a göttingeni egyetemi évek alatt sajátította el a hegedűjáték technikáját, vagy egy zenés daljáték hatására kezdett el hegedülni. Tény, hogy amikor 1799-ben hazatér Göttingenből, már jó hegedűs. Annyira jól bánt a vonós hangszerrel, hogy itthon kamarazenekarokban hegedűsként, majd később brácsásként is szerepelt.
Talán nem véletlen, hogy olyan társra talált, aki maga is jó muzsikus és művelt zeneértő volt. Benkő Zsuzsanna személyében zeneértő feleségre lelt, aki nemcsak szépen énekelt, hanem kitűnően játszott a fortepianón. 
Hogy mi volt az a rejtélyes fortepiano? Aki nem tudja, annak megsúgom, hogy ez volt a zongora. Nevét onnan kapta, hogy ezen a hangszeren lehetett forte (erősen, hangosan) és piano (halkan) is játszani; magyarra fordítva „hangoshalk” lenne a hangszer neve. A nyelvújítás korában (szinte Bolyai Farkas születésével egy időben, 1770-ben induló irányzat, amely száz évig tartott) a fortepianót zengő tamburának nevezték, ebből szóösszevonás által keletkezett a zongora (vagy az eredeti zengura) szó.
Bolyai Farkas a marosvásárhelyi Református Kollégium híres tanára lett. Tanárként nem csak matematikát oktatott. Feljegyezték róla, hogy műfordítóként, költőként, drámaíróként és színészként is megállta a helyét. De ezeken kívül kitűnő kertész, ezermester, zenész és – nem mellesleg – matematikus. Jártas volt a kor technikai újdonságai terén is. Egy zeneelméleti értekezésében, amely 1816 előtt keletkezhetett, említést tesz egy bizonyos zenei időmérő szerkezetről, de nem valószínű, hogy Mälzel metronómját ismerteti, ugyanis jegyzetei 1816 előtt íródtak, Mälzel pedig ebben az évben szabadalmaztatja a kattogó műszert.
Bolyai Farkas technikai téren is tevékeny volt. Tervezett egy önhúzó szekeret, amely valószínűleg a kerékpár négykerekű változata lehetett. Továbbá nyári korcsolyát is készített, ami nem más, mint a kerekes görkorcsolya. Nevéhez fűződik továbbá a zsindelytetős szekérlak ötlete is, ami a mai lakókocsi őseként értelmezhető, de jelentős kályhamesteri presztízse is volt. Ma is ismerősek az úgynevezett Bolyai-kályhák.
Hogy kezdő tanári fizetését kiegészítse, magánúton orgona- és hegedűórákat tartott, sőt zeneelméleti értekezleteken is előadott. Ez is bizonyítja, hogy nem csak műkedvelő szinten ismerte ezt a két hangszert és a zenetudományt.
Különösen érdekesek azok az írásai, amelyek a zeneoktatást érintik. Ma talán megdöbbentő, de Bolyai Farkas zenei úton közelíti meg a matematika oktatását. Benkő András egy egész kötetnyi anyagban tárja fel a két Bolyai zeneelméleti munkásságát. Érdemes és tanulságos elmélyedni azokban a gondolatokban, hogyan vélekedik egy ízig-vérig matematikus a zenéről és a zeneelméletről.
A romantika korában élő matematikustól igazán romantikus választ kapunk a „Mi a zene?” kérdésre. Farkas szinte eltúlzott hosszúságú bevezetői arra utalnak, hogy különösen fontosnak tartja a zenei nevelést, és alig győzi hangsúlyozni ezt. Röviden: a zene „a szív szószólója”, az ember lelkivilágának tolmácsolója. Ezzel a két kijelentéssel manapság ugyancsak nagy bajban lennénk. Ha megfordítanánk a logikai sorrendet, akkor az általunk kedvelt zene rólunk árulkodna, arról, ami a szívünk-lelkünk mélyén rejlik. Mi árad a mai tömegzenéből? Durvaság, erőszak, erkölcstelenség, gátlástalanság, nagyképűség, vadság, műveletlenség. És többen elvárnák, hogy ilyen muzsikát oktasson az iskola! Véletlen talán, hogy évezredek óta ugyanazt hangoztatják a legnagyobbak, hogy a zene felbecsülhetetlen nevelőeszköz? Az sem véletlen, hogy igyekszünk mellőzni. Van, akinek nem előnyös, ha a nagyközönség művelt, jólnevelt, ízléses, mert akkor kevésbé irányítható, kevésbé fogyasztja a tömegtermékeket.
A zene „minden nemzet érzékeny lelkeinek köznyelve”. Talán olvastunk hasonlót máshol is? Vegyük csak elő Kodály Zoltán népzenéről írott gondolatait, és döbbenten fogunk állni a hasonló gondolatok előtt!
A zene nemcsak egy kép rólunk, hanem „olyan érzések kifejezésére alkalmas, amelyeket a tagolt beszéd körülírva szegényesebben fogalmaz meg általában”. Lám-lám, kifejezőeszköz is a zene, viszont nem élünk vele kellően. A zene hatásáról Farkas ellenvetés nélkül elfogadja Leibniz álláspontját: a zene a lélek öntudatlan, titkos számolása. De sajnálkozva azt is hozzáteszi, hogy ezt a hatást kevesen gyakorolják.
Nevelő hatása is van a zenének. Bolyai Farkas két jellegzetes irányt különít el: nemesítőt, nagy tettekre serkentőt és az élvezetek útjára taszítót. Azt hiszem, nem kell különösebben ecsetelnem, merre tart a mai tömegszórakozás… Továbbá a zene alkalmas lehet az ellenséges érzületű emberek egymáshoz közelítésére és kibékítésére. Nem elhanyagolható az örömszerző hatás sem. A zenélés, a muzsikálás öröme biztatja, bátorítja az embert.
Hogy mikor kell elkezdeni zenét tanulni annak, aki komolyan akar a hegedűvel foglalkozni? Farkas egyszerű választ ad: „csak a tizenhárom éven felül hegedűt kezdő ne várjon többet az egyedül magának s a másokkal együtti játszhatásnál”. Tehát minél hamarabb, annál jobb. Éppen ezért különösen fontos az óvodai és elemi osztályosok zenei oktatása, mert ha ez a korszak kimarad az életükből, legtöbben csak műkedvelők lehetnek.
A hangjegyírással kapcsolatban Bolyai Farkas kitűnő pedagógiával magyaráz. Ezért nagy mulatságunkra létezik nála „kalapos, nyakravaló nélküli hang”, „kalaptalan,nyakravalós hang” és „kalapos, nyakravalós hang”. Hogy érthető legyen a magyarázat, hozzáteszem, hogy a nyakravaló azt a pótvonalat jelenti, amely nem húzza át a hangjegyet. Amelyik segédvonal áthúzza a kottafejet, az kalapos hang, ugyanis úgy néz ki, mint egy kalapos fej... Így tehát a kalapos, nyakravaló nélküli hang a vonalrendszer alatti vagy fölötti első pótvonalon levő hangot jelöli; a kalaptalan, nyakravalós hang az első segédvonal fölötti vagy alatti hangot határolja be; és a kalapos nyakravalós hang a második pótvonalon levő hangot mutatja. Ebből ered, hogy létezik több nyakravalós, kalapos vagy kalaptalan hang is a segédvonalaktól függően.
Érdemes elgondolkoznunk Bolyai Farkas zenei felfogásán, és ennek függvényében döntsük el, hogy mennyire vesszük komolyan az iskolai zeneoktatást!
Szilágyi Mihály

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató