Petőfi-emléktáblát avattak Vadadban

*Méltó helyet kapott ismét a Petőfi-plakett (Fotó: Gligor Róbert László)

Múlt szombaton délelőtt leleplezték azt az emléktáblát, amely régóta díszíti a vadadi kultúrotthon falát. A felújítási munkálatok után most méltó helyen áll, a vadadiak örömére. Hosszú évtizedek óta állt a vadadi művelődési otthon falán Petőfi Sándor gipszből készült emlékplakettje, mígnem a néhány évvel ezelőtt elkezdett felújítási munkálatok kezdetén eltávolították, de a helyiek megőrizték a régi emlékjelet, s az épület tavalyi átadása után idén az visszakerült az épület falára. 

Az emléktáblát Kiss Levente marosvásárhelyi szobrászművész restaurálta, a nyárádszentmártoni Kilyén Attila pedig a költő aláírását vitte rá fémtáblára. Múlt szombaton az anyaországi és felvidéki testvértelepülések (Kakasd, Rábakecöl, Deáki) küldöttségeinek jelenlétében a csíkfalvi önkormányzat és a vadadi közösség leleplezte az emlékjelet. Valójában sokkal többről van szó, mint hogy a Petőfi-emlékplakettet visszahelyezték eredeti helyére: arról, hogy a szavak, a költészet, a hazaszeretet maradandóbbak lehetnek, mint a kő vagy a fém. Petőfi Sándor neve nemcsak egy verseskötetet jelent, hanem élő lelkiismeretet és lángoló szabadságszeretetet, amely összeköt minket, bármelyik határon innen vagy túl éljünk is. Ez a plakett legyen emlékeztető és útjelző is egyben, hiszen Petőfi öröksége ma is arra tanít bennünket, hogy „rabok tovább nem leszünk!” sem gondolatban, sem nyelvben, sem identitásban. Legyen számunkra iránytű Petőfi öröksége, és emlékezzünk mindig szavaira: „Az idő igaz, /S eldönti, ami nem az” – mondta ünnepi beszédében Varga Ervin polgármester.

A leleplezett plakettet és névtáblát Csüdör Imre jobbágyfalvi római katolikus plébános szentelte meg, majd Kiss Sándor Lóránd unitárius lelkész kérte Isten áldását az eseményre, a faluközösségre, „hogy éltessük, megőrizzük és továbbadjuk ez áldott örökséget, és éltessük itt magyarságunkat, drága anyanyelvünket és népünket”. A lelkész arra is emlékeztetett: ma nem kell kardot fogni, de a szabadságunkért, gyermekeink jövőjéért ma is mindennap meg kell küzdeni.

A közösség nevében Szakács Endre a plakett felújításának és a fémtábla készítésének múltjába tekintett vissza. Ez az épület volt valamikor a kultúra, a gazdakör és az üzlet otthona, Vadad büszkesége, ahol sokan tanultak meg énekelni, dolgozni, ahol táncoltak, de embert is öltek, ahonnan templomba és börtönbe is indultak el helyiek. A költő arcképét ábrázoló gipszplakett 1870 táján került fel az épület bejárata fölé, azóta sokszor bekenték már mésszel, sárral, rejtegették is a helyiek, mert sokszor nem volt ajánlatos, hogy látható legyen. A hétvégi jeles pillanat lehet egy új kezdet, egy új reménysugár, hogy lesznek még unokák, lesz még jövője a kis településnek – mondta a felszólaló, aki azt is elárulta, hogy a falu búcsús napján, szeptember végén ismét ünnepelni szeretnének, Kiss Levente szobrászművész felajánlotta a falunak egyik alkotását, a gyergyóalfalvi István pap szobrát, ezt pedig a falu katolikus templomocskájában szeretnék elhelyezni. Arra is emlékeztetett: a falunak vannak költői, festői, és nincs annyi köve, ahány emlékművet kellene még itt emelni.

Az ünnepi eseményen a vadadi kisiskolások mutattak be műsort Ács Ilona tanítónő irányításával, Petőfi-dalokkalal és népdalokkal örvendeztette meg az egybegyűlteket a jobbágyfalvi Nagy Ferenc férfikar, majd a csíkfalvi és vendég önkormányzatok, a faluközösség, az énekkar és a marosvásárhelyi 9. királyi magyar honvéd huszárezred hagyományőrző csapata az emlékjelnél elhelyezte a tisztelet koszorúit. 

A külföldi vendégek teljes elismerésüket fejezték ki a jeles pillanat kapcsán, míg Varga Ervin polgármester így nyilatkozott: „A jelenlétetek megerősít bennünket abban a hitben, hogy a magyar szó, a magyar lélek nem ismer határokat”.