Korondi és pálpataki lovas túrák

Aki nem sízik, vagy a járvány miatt kerüli a síközpontokat, a nagy tömeget, annak a természetközeli hosszú séták, kirándulások ajánlottak, hiszen a szép havas táj feltölt, és örömteli pillanatokkal kecsegtet, még így tél végén is. Ilyen feltöltő lovas túrát tehetünk a Korond melletti Pálpatakán, ami élmény, szórakozás és betekintés a mai székely életvitelbe.

Hegyi tájak közelségében

Amióta könnyebben elérhetők a külföldi, főleg az Alpokbeli síparadicsomok, és tőlünk is sokan utaznak oda, a közösségi médiafelületeken posztolt gyönyörű fotók alapján hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy csak az Alpokban szép a tél, csak ott lehet igazán kikapcsolódni. Valóban szép, valóban színvonalas szolgáltatást nyújtanak a síközpontok, s a látvány is lenyűgöző. 

Azonban annak, aki a közelben akar feltöltődni, itt a Madarasi Hargita, a Bucsin, a Bogdán, Szováta és sorolhatnám. De van egy másik lehetőség is, amire a román televízióban sugárzott film adta az ötletet. A filmen lovas szánokkal turisták kirándultak havas fák között, csodálatos tájban. S közben megálltak, az erdő közepén kolbászt, szalonnát sütöttek, grilleztek. Melléje forralt bort, házi pálinkát, forró teát fogyasztottak. 

Tehát az ötlet adva volt, csak rá kellett keresni az interneten. Nem volt nehéz, hiszen, ha beírjuk a keresőbe, hogy lovas túrák Korondon, azonnal előbukkan a honlap vagy a Facebook-oldal. 

Szóval így kerestünk rá mi is, és vettük fel a kapcsolatot telefonon a lovas túrásokkal. 

Előre megbeszélt időpontban – a tömeg elkerülése végett hétköznap – voltunk Korondon, a vállalkozás székhelyén, ahol panzió is működik. Innen körülbelül tíz kilométert autóztunk Pálpatakáig, ahol a lovas tanya található. A tanyán sorakoztak a szánok, a szekér derekába helyezett ládából előkerült az áfonyapálinka, termoszban volt forró tea és kávé is, választhattunk. Az áfonyapálinkára esett a választás. Finomabbat ennél nem ittunk! 

Pálpataka, a szétszórt falu

Felültünk Tófalvi Berci vállalkozó szánjára, s a lovak indultak is.

Tőle tudtuk meg, hogy nagy kereslet van a szánozás iránt, sokan jönnek román vidékekről, Erdély minden tájáról és Magyarországról is. Hétvégén többen vannak.

Pálpatakán szép napsütésben, jó levegőn, hegyi utakon, a tanyavilágban, egy óriási területen szétszórt település utcáin szánoztunk, volt idő beszélgetni a csendes, rezzenéstelen tájban. A házak kilométerekre vannak egymástól, jó is, hiszen a szomszédok nem zavarják egymást. Viszont a gyermekek innen járnak Korondra iskolába, ami napi több mint 20 kilométer gyaloglást jelent. Szép időben nem gond, de bizony vannak reggelek, amikor mínusz 10-15 C-fokot mutat a hőmérő. 

– A pálpataki gyermekeknek a nap 5 órakor nem reggelizéssel kezdődik, hanem az istállóban. Segítenek a szülőknek, s miután megvan a fejés, jön a mosakodás – mert istállószagúan nem lehet bemenni a korondi iskolába –, az öltözködés, a gyors reggeli, és indulás. Sokszor megyek el reggelente a korondi iskola előtt, s a pálpataki gyermekek szépen felöltözve fél 8-kor már ott vannak. Az iskolabusz – bár van – nem jár Pálpatakára, mert akkor az óvodásokat, kisiskolásokat is bevinnék Korondra. Ezzel megszűnne a pálpataki iskola, s ezt nem szeretnék a helybeliek. Ők is gyalog jártak, a gyermekek is járjanak gyalog, ezt mondják. Meg lehet nézni, milyen szép, egészséges gyermekek! – hangzott el beszélgetésünk során. 

Nagy a keletje a túráknak

A vállalkozó azt is elmondta, hogy sokáig dolgozott Magyarországon, sok baráttal jött haza szabadságra. Hogy ne legyen unalmas a korondi ittlét, gondolt egyet, befogta a lovakat, s elvitte őket szekerezni, télen szánozni. Olyan nagy keletje lett a túráknak, hogy úgy gondolta, miért ne csinálja pénzért. Így született meg a gondolat, ami egy évtized alatt komoly vállalkozássá nőtte ki magát, hiszen 12 lova van, ami azt jelenti, hogy egyszerre hat szekeret vagy szánt indíthat. A Korondra látogató turistáknak pedig szállást és étkezést is tudnak biztosítani. A menüt házilag állítják elő, saját alapanyagokból, maguk nevelik a disznókat is. A feleség főz, ő felel a vendégek étkeztetéséért. 

Szó esett arról is, hogy Pálpatakán dolgos emberek élnek, többnyire állattartásból. A településen működött egy árvaház, amit a járvány alatt bezártak. Hová kerültek a gyermekek, nem tudni. Megtudtuk, hogy a helybeliek az elhunyt szeretteiket a szétszórt telkeik valamelyik szegletébe temetik, temető nincs.

A szánozásunk grillezés nélkül is két órát tartott. Ragyogó napsütésben, az út lassan olvadó havában. A nagy hidegtől és megfázástól félve télvíz idején vastag, vízhatlan dzsekibe öltöztünk, miközben Berci lájbiban s ingben vezette a lovakat. 

– Öt fok van, nem kell ide ujjas! Jön a tavasz, kezdjük a szekerezést, jöjjenek akkor is!