2024. august 1., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Kormányzati szintű megvesztegetés ügyében vizsgálódik a korrupcióellenes ügyészség

  • 2014-07-11 15:02:19

A német EADS csoportot érintő, kormányzati szintű megvesztegetés gyanújával indított vizsgálatot a korrupcióellenes ügyészség (DNA).

A német EADS csoportot érintő, kormányzati szintű megvesztegetés gyanújával indított vizsgálatot a korrupcióellenes ügyészség (DNA).

A médiában pénteken kiszivárgott információk szerint 2004-ben a belügyminisztérium magas rangú tisztségviselőinek és a – jelenleg korrupcióért börtönbüntetését töltő – Adrian Năstase akkori miniszterelnöknek is jutott abból a csúszópénzből, amelyet állítólag az egységes határőrizeti szoftver beszerzéséről szóló, több mint 700 millió eurós keretszerződésbe építettek be annak 2004-es megkötésekor.

A Hotnews.ro portál szerint a román fél ragaszkodott bizonyos alvállalkozókhoz, amelyeknek az volt a szerepük, hogy az EADS-nak fizetett összeg egy részét visszajuttassák azokhoz, akik jóváhagyták a szerződést. A vádhatóságtól származó értesüléseire hivatkozva a portál azt írta: az osztrák Fujitsu Siemens Computers például azzal a feltétellel kapott 40 és 60 millió euró értékű megrendeléseket a fővállalkozótól, hogy a Gessa nevű cégnek 10 százalékos, a Profinetnek pedig 5 százalékos sikerdíjat fizet: ez pedig valójában a belügyi vezetőknek és a miniszterelnöki hivatalnak „járó” csúszópénz volt. A DNA azt követően terjesztette ki vizsgálódását az utóbbi tíz év állami szoftverbeszerzéseire, miután a Ponta-kormány vizsgálati részlege tavaly feljelentést tett az oktatási minisztérium korábbi vezetése ellen, amiért mandátuma idején érvényes licenc nélkül használtak a romániai iskolákban Windows-szoftvereket. 2009-ben az a Daniel Funeriu későbbi államelnöki tanácsos vezette az oktatási tárcát, aki Victor Ponta szerint 2012-ben kirobbantotta a miniszterelnök plágiumbotrányát. A DNA vizsgálata most már három minisztérium (a belügyi, oktatási és informatikai tárca) utóbbi tíz évének több százmillió eurós szoftverügyleteit célozza, a vádhatóság gyanúja pedig minden esetben a – Victor Ponta által a legjobb román miniszterelnöknek nevezett – Adrian Năstase kormányára terelődött.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató