2023. február 9., csütörtök

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Úgy tűnik, nem fognak bezárni a marosvásárhelyi színháztermek

Áll a címben, amit az ismert és méltán közkedvelt televíziós sorozat azóta szállóigévé vált mottójából kölcsönöztünk, és ez a tél most sokkal keményebbnek ígérkezik, mint az eddigiek. A nemzetközi geopolitikai helyzet mindenki által ismert következményeinek küszöbön álló, illetve már megtapasztalt hatásaként az egekbe ugrottak az energiaárak, és ez a közeljövőben sem lesz másként. A hétköznapi ember életét is megnehezíti e korántsem kellemes szituáció, ám a nagy légteret kívánó, előadó-, avagy színházteremmel rendelkező intézmények esetében egy-egy óriási összeget tartalmazó számla akár a kényszerű bezárást is jelentheti.

Három, egymáshoz hasonló kulturális szolgáltatásokat nyújtó, ám különböző forrásokból eltartott marosvásárhelyi művészeti intézmény vezetőjét kérdeztük arról, hogy átvészelik-e a hidegnek és drágának ígérkező, hamarosan beköszöntő évszakot, és ha igen, akkor miből. 

– Igen. Felkészültünk a várható problémákra, az aktuális költségvetésünket átalakítottuk. A minisztérium gyakorlatilag állja azt a várható energiaköltséget, amelyet előre jeleztünk. Ez az előadások gyártásának bizonyos szinten a kárára megy – sajnos az előadás-készítéstől is el kellett vonnunk egy bizonyos összeget, ennek ellenére nagyon nem fognak sérülni az előadások, ez nem azt jelenti, hogy gyengébb minőségűek lesznek. Az eddig megállapított költségvetésnek az előadásokra szánt részéből átcsoportosítottunk egy összeget, ami a szükséges többletköltségnek körülbelül a harminc százaléka, a szükséges hetven százalékot pedig a minket eltartó minisztérium állja – válaszolta kérdésünkre Pál Attila, a romániai kulturális minisztérium által fenntartott Marosvásárhelyi Nemzeti Színház igazgatója. 

A Maros Művészegyüttest a Maros Megyei Tanács tartja fenn, kérdésünkre Barabási Attila Csaba igazgató válaszolt. 

– Volt egy beszélgetésünk a fenntartónkkal, illetve a Maros Megyei Tanács alelnökével, Kovács Leventével, akinek a hatáskörébe tartozunk. Ő összehívta az intézményvezetőket, és azt mondta, hogy nem kell aggódni, rendben leszünk. Mi felkészültünk arra, hogy spóroljunk, illetve már spórolunk is, az Arany János utcai irodaépületünkben például még nem üzemeltük be a fűtést, reggelente a légkondival melegítünk be. A kövesdombi székházzal elméletileg jövő évig nem lesz problémánk: van egy teljesítménytervünk, amelyet minden évben a költségvetésünk után kiszámolnak, és mi ezt már most meghaladtuk, továbbá vannak még bevételeink előadásokból is, ami azt jelenti, hogy ha mégis adódnának problémák, azokat mi ezekből a forrásokból meg tudjuk oldani. A megyei tanácstól azt a választ kaptuk, hogy próbáljunk meg spórolni, figyeljünk oda a fogyasztásra, de nem áll fenn az a veszély, hogy be kelljen zárni az intézményt. A zenészeink például már most a folyosón próbálnak, mert ott melegebb van, mint a színpadon, és a hangszereknek sem tesz jót a hőmérséklet-ingadozás. Nagyon sok rendezvényszervező érdeklődik a székházunk terme iránt, valószínűleg kisebb kultúrotthonokat télire bezárnak a különböző polgármesteri hivatalok, ez okból több rendezvényre kerül majd sor az előadótermünkben, mint korábban. Úgy gondolom, hogy átvészeljük a telet, a megyei tanács is számol azzal, hogy ezeket az intézményeket fenn kell tartani. Ha bajok lesznek a számlákkal, akkor valószínűleg beruházásokra nem kerül sor, de ez érthető is ebben az időszakban.

A marosvásárhelyi Spectrum Színház egyik különlegessége, hogy magánszínház, nem állami intézmény, hanem kulturális üzleti vállalkozás. Kérdésünkre a színház igazgatója, Török István válaszolt. 

– A mi költségvetésünket nem fogják csökkenteni. Sokan megkérdezik Magyarországról is, hogy átvészeljük-e a telet, a válaszom az, hogy igen. A saját pénzünkből teremtjük elő az ehhez szükséges összeget, a színház költségvetéséből az elmúlt tíz évben eddig sem fizettünk semmiféle rezsiköltséget. Az általunk megnyert pályázatokat kizárólag előadásokra fordítottuk, a színház fenntartására sohasem kaptunk pénzt. Azt mindig saját jövedelemből, saját költségből álltuk, és az a veszély, hogy a mi költségvetésünket valaki levágja vagy csökkenti, teljes felelősséggel állítom, hogy biztosan nem fenyeget.

 Fotó: Nagy Tibor


Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató