Közelebb hozzák a történelmet

A harmadik évszázadig nyúltak vissza

A hét végén a Maros Megyei Múzeum a régészeti leletek által a régészeti és műemlékvédelmi világnap alkalmából egy adott történelmi korra próbált rávilágítani a mikházi régészeti parkban szervezett tevékenységek révén.

Újonc katonák kiképzését, harcászati alapszabályokat és katonák viadalát követhették érdeklődéssel szombat délelőtt a Mikháza szélén gyülekező érdeklődők. Két asztalnál múzeumpedagógiai foglalkozást vezettek a múzeum munkatársai, egyiknél katonai ruházatot, a másiknál pajzsokat, nyílvesszőket készíthettek a gyerekek, míg egy homokrekeszben „ásatást” végezhettek, majd a „leleteket” megtisztíthatták, összeilleszthették. Egy másik asztalnál ókori nyílvesszőtípusokat lehetett szemügyre venni, és attól nem messze célba lőni íjakkal. Hogy nem csupán játékszereket vehetett kezébe az ember, abból is kiderült, hogy egyes nyilak bizony át is ütötték a pajzsokat.

Itureus ruhákba öltözve

Az ókorban a mai Mikháza területén római katonai tábor állott, ahol egy Itureából (a mai Szíria és Libanon vidéke – a szerző megjegyzése) toborzott segédcsapat állomásozott, amely megőrizte a sajátos keleti harcmodor bizonyos elemeit. Az egyik sátor alatti kiállítóasztalnál a tőlük maradt tárgyakat, a mikházi ásatások alkalmával talált leleteket és azok rekonstrukcióját lehetett összehasonlítani. Az ókori keleti reflexíjak csontmerevítői is előkerültek, ezek helyben készülhettek, hiszen egy helyi csontműhely nyomait is megtalálták itt a régészek, de találtak három, csontból készült nyílvesszővéget is, ilyet az egész ókori Dáciában szintén csupán hármat találtak. Ezekhez az íjakhoz tartozó gazdag, mintegy 200 darabot számláló nyílvesszőlelet is előkerült itt, de rábukkantak csúszásgátló saruszögekre (a mai stoplik ókori elődje – a szerző megjegyzése) és lándzsahegyre is. Az itt állomásozó íjászok egy része lovas volt (ők a felderítésben és a kommunikációban kaptak szerepet), erre az itt talált lószerszámdíszek is utalnak. A rómaiak a germánoktól átvették a hosszabb kardot (spada), ami felváltotta az addigi rövidet (gladius), ezt egy övön viselték. Egy kard rögzítővasa és koptatója, továbbá az öv csüngődísze is előkerült, azokat is rekonstruálták a régészek, ahogyan egy spada tokját, a keleti csúcsos sisakot és az itteni egyik legrégebbi leletet, a pajzsdudort is, amely egyszerre védte a markolatot, és ütni is lehetett vele – mutatta be a Népújságnak a régészeti területen látható tárgyakat és foglalkozásokat Pánczél Szilamér, a Maros Megyei Múzeum osztályvezető régésze.

Külön érdekesség volt két pikkelypáncél, egyiket vásárolták, a másikat nemrég készítette a múzeum egyik munkatársa a Mikházán talált, száznál is több pikkely alapján. Bíró Zsolt harmadéves régészhallgató ezekből írja dolgozatát, ezért lapunknak elmagyarázta: a pikkelypajzs nem római találmány, Krisztus előtt a nyolcadik században már használták, ismerték a görögök is, a kínaiak is, és számos alakban előfordul, készült fémből és bőrből is. A római korban a 2-3. századra volt jellemző, és a többi páncélhoz képest olcsóbb, könnyebben elkészíthető és javítható volt, ezenkívül jobb mozgáslehetőséget biztosított a viselőjének. A pikkelyruha nyakán nyitható fémlemez a harcos nyakszirtjét védelmezte, és a felöltést, levetést is lehetővé tette. A most készült darab lemezén Mars isten és Victoria istennő jelenik meg, a Mikházán talált lemez egy lótestű víziszörnyet ábrázol.

Felidézték a római katonai táborokat

A szombati rendezvényről nem hiányoztak az ókori római katonai hagyatékot őrző marosvásárhelyi Milites Marisensis egyesület „katonái” sem, akik római legionáriusokat és a segédcsapat harcosait jelenítették meg. A légiók római állampolgárokból, főleg nehézgyalogosokból álltak, ezek képezték a hadsereg fő erejét, míg a segédcsapatokat a leigázott vagy behódolt népek köréből toborozták, és a határvidéken a feladatuk a felderítés volt, ill. az, hogy az ellenség betörésekor felfogják az első támadási hullámokat, amíg megérkeznek a légiós katonák. A mikházi táborban főleg íjászok és könnyűlovasság állomásozott, dárdát és ovális pajzsot is használó itureus katonák szintén. A keleti határvidék többi állomásán is segédcsapatok szolgáltak, például Marosvécsen is lovas íjászok, Sóváradon pedig könnyűgyalogság. Ezek magukkal hozták hazájuk sajátos harcmodorát és katonai eszközeit. Míg a legionáriusok vassisakot, szalagpáncélt vagy láncinget, kardot és görbített négyszögű pajzsot viseltek, addig a segédcsapatok harcosai rézsisakot, láncinget vagy pikkelypajzsot, íjat, dárdát és ovális pajzsot – mutatta be a katonák viseletét az egyesületet vezető Fábián István, hozzátéve, hogy ezen a napon abba szerettek volna bepillantást nyújtani, hogy milyen volt, hogyan működött kétezer évvel ezelőtt a római hadsereg. Ehhez nemcsak a viselet- és harcászati bemutatók szolgáltak, hanem hoztak katonai sátrat is, korabeli orvosi eszközöket, viasztáblát, de a katonák által használt játékokat is, mint a kockát és a malmot.

Vissza a történelembe

Arra is kíváncsiak voltunk, miért jöttek el ide a hétvégén a látogatók, és hogyan értékelik a látottakat. A szovátai Cociş Sebastian szereti a történelmet, és érdeklik az ilyen témájú rendezvények, járt már Segesváron és Marosvásárhelyen is bemutatókon, szeretne eljutni Gyulafehérvárra is. Mindent értékelt Mikházán, és meglepő módon hatéves kisfia is nagyon érdeklődött az itt látottak iránt. Sógora, az ugyancsak szovátai, jelenleg Angliában élő László Róbert is a kisfiával jött el. A kíváncsiság hozta ide, mert külföldön számos kastélyban járt, sok mindent megtudott a nyugati országok történeleméből, de a hazai történelmet nem ismeri, fogalma sem volt, hogy ezen a helyen római katonák állomásoztak – mondta el lelkesen.

Mikháza helye a kutatásokban

A szombati rendezvény az ókori, 3. századi római katonai harcmodor és fegyverzet bemutatását célozta, de az év folyamán lesz itt még gasztronómiai műhely is, ahol az ókori hozzávalókból próbálják kikísérletezni az akkori ízeket, hiszen a római konyhai receptek nem jegyezték le a mennyiségeket. A nyáron pedig folytatják a volt katonai tábor területén az ásatásokat – tudtuk meg.

Pánczél Szilamér úgy gondolja, hogy a 2013 óta Mikházán folyó régészeti kutatások egyre eredményesebbek. Kezdetben alig volt ismeretanyaguk erről a helyről, ma pedig ez az egyik legtöbbet kutatott kelet-erdélyi lelőhely. Ez egy Erdély-szerte egyedi kutatópark kifejlesztését tette lehetővé a megyei múzeum és az azt fenntartó Maros Megyei Tanács révén. Itt kezd egységes képpé összeállni az a sokfajta tudás, amelyet az évek során régészek, geofizikusok, egyetemi hallgatók felhalmoztak a munkájukkal. Egy múzeum lényege egyrészt a kutatás, másrészt az eredmények bemutatása, ezért itt, Mikházán májusban lezárják a terület egy részét, és elkezdik nagy projektjüket, a megfelelő kutató- és bemutatóterek megépítését. Ez lehetővé teszi majd, hogy az itteni leleteket történetekbe, szinte mesébe ágyazva tudják bemutatni. Ugyanakkor fontos szerepet tölthet be a műemlékvédelemben, ezért nem véletlen, hogy a műemlékvédelmi világnapon éppen a műemlékeket és az azokat használó embereket helyezték előtérbe – fejtette ki lapunknak a régész.