A kitartás és az összetartozás ünnepe

Január 7-én, a madéfalvi veszedelem 251. évfordulóján a kényszersorozás ellen tiltakozó székelyek áldozatvállalásának emléke előtt tisztelgett a marosvásárhelyi Kultúrpalota nagytermét megtöltő közönség, háromszékiek, udvarhelyszékiek és helybeliek, akik a megható ünnepi műsor során végigkövethették az 1762-64 között történt eseményeket. Az ősi jogaikhoz ragaszkodó székelyek életükkel fizettek a szabadságeszméikért, s példájuk arra kötelezi a mai Székelyföld lakóit, hogy az önrendelkezésért folytatott küzdelmet folytatni kell. 

 

A Székely Nemzeti Tanács és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács által szervezett megemlékezés egy szomorú bejelentéssel kezdődött, Izsák Balázs közölte, hogy elhunyt Márton Zoltán, Makfalva polgármestere, a Marosszéki Székely Tanács elnöke, az autonómiamozgalom jeles képviselője. Majd megkondultak a csíksomlyói kegytemplom harangjai, s Kásler Magda égő gyertyával az ősi székely himnuszt énekelte. A képernyőn Barabás Éva gyönyörű festményét láthattuk, s a négy felekezet képviselői, Jakab István, a Maros-Mezőségi Református Egyházmegye esperese, Nagy László unitárius lelkész, Papp Noémi evangélikus lelkész és Oláh Dénes római katolikus főesperes imájukban az egyenes gerinccel való kiállásra biztattak, elődeink hősiességét idézve, akik nem mondtak le a jogaikért való küzdelemről. Példájukat követve mi sem lehetünk „a meghátrálás emberei, hogy elvesszünk, hanem a hitéi, hogy életet nyerjünk”. A lelkészeket követően a Vártemplom Psalmus kórusa mondott dalban imát Kovács András karnagy vezényletével.

A madéfalvi megtorlás előzményeiről, magáról a siculucidiumról és a következményekről Pál-Antal Sándor akadémikus tartott előadást. Az 1764. január 7-én kora hajnalban történt kegyetlen támadás nem véletlenszerű, elszigetelt esemény volt, hanem a bécsi udvar által elrendelt, és a fegyveres katonaság által végrehajtott több évig folyó erőszakos akció végkifejlete. „Számunkra, a magyarság ezen keleti régiójában élő székelyföldiek számára a madéfalvi vérengzés egy olyan történelmi esemény, amelyről illik évente megemlékezni, hiszen üzenete példaértékű, kitartásra, jogaink mindenáron való megvédésére, illetve azok visszaszerzésére nyújt példát”– vonta le a következtetést a szónok. 

A történelmi eseményekről, a vallatási jegyzőkönyvekből a műsorvezető Kilyén László színművész olvasott fel részleteket. Beszámolt Hadik András tevékenységéről, aki 1764 májusában lett Erdély katonai parancsnoka és királyi biztosa, az erdélyi kormányszék vezetője, s akinek javaslatára a bűnfenyítő bizottság befejezte működését, majd Mária Terézia amnesztiarendelete után kiszabadultak a börtönbüntetésre ítéltek. A színpadon megelevenedtek a csíkszeredai hagyományőrző huszárok, s a későbbiekben Papp Emese Székely Gogota című rockoperájából láthattunk részleteket.

A székely szabadságszeretet, bátorság, vitézség nem halt ki. Jelenlétünk felkiáltójel, emlékezteti a magyar embereket múltunkra, a létért és a szabadságért folytatott küzdelemre és áldozatra – mondta Miholcsa József, az erdélyi hagyományőrző huszárcsapat alezredese, aki huszárjaival állt ki a színpadra, bemutatta a jellegzetes egyenruhákat, s beszámolt a székely huszárok hősiességéről történelmünk nagy csatáiban. Az ünnepi eseményhez kötődően kiemelte Hadik András huszártábornok tevékenységét, aki Galícia és Bukovina kormányzójaként összeszedte a Moldovába menekült székelyeket és Bukovinában telepítette le, s az osztrák haditanács elnökeként anyagilag is segített rajtuk. Így alakult meg Bukovinában Istensegíts, Fogadjisten, Józseffalva, Andrásfalva és Hadikfalva, ahonnan már nem is akartak visszatérni a kitelepedettek. A hagyományőrzés kapcsán pedig elmondta, hogy a lovagkor kivételével az összes erdélyi hadtestet sikerült feleleveníteni, a gyepüvédőktől el egészen a második világháborúban harcoló huszárokig.

A mai nap a megemlékezés mellett a kitartás, az összetartozás ünnepe – tolmácsolta dr. Csige Sándor Zoltán vezető konzul Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának üzenetét. 1764. január elején csíki, kászoni és háromszéki székelyek elöljárói azért gyűltek össze Madéfalván, hogy tárgyaljanak a határőrséget szervező bizottság képviselőivel. Nem akartak harcba bocsátkozni a felvonultatott katonasággal, hanem ki akarták fejezni azon elhatározásukat, hogy nem hajlandók beállni Mária Terézia hadseregébe. A Habsburg császár serege azonban katonákhoz méltatlan módon, tömeggyilkosságot elkövetve, kegyetlenül leszámolt velük, 400 férfi, nő, gyermek halálát okozva. 1764. január 7-e az egész székelység életét változtatta meg mindörökre. Ekkor találkoztak először tömegesen a menni vagy maradni sorskérdésével. Sokan közülük inkább választották szeretett szülőföldjük elhagyását, mintsem hogy feladják, felcseréljék anyanyelvüket, elveiket. A vérengzés után két hónappal a sorozás egész Székelyföldön befejeződött. Megtört az ellenállás, és folytatódott a leszámolás, a kivándorlás. Sokan voltak, akikre a sors az itthon maradás parancsát rótta, és vállalták ezt a helyzetet. Ez az időszak a sok megpróbáltatás révén úgy összekovácsolta a székelyeket, hogy a viszontagságok ellenére is egységben tudtak maradni. Sajátos helyzetüknél fogva folyamatosan küzdeniük kellett a megélhetésért, a magyar nyelv használatáért, sajátos kultúrájuk megőrzéséért. Kényszerű fintora a sorsnak, hogy az akaratuk ellenére történt besorozás a modern katonai tudományok elsajátításához vezetett, s 1848-ban a harcedzett székelység alkotta a magyar forradalmi sereget – hangzott el a konzul beszédében, aki kifejezte azt a kívánságát, hogy 2015 legyen a remény éve mindannyiunk számára, ahogy a bujdosásban, az elnyomásban vagy a mai nehézségek közepette is különösen felértékelődik mindaz, ami mindannyiunk biztonságához járulhat hozzá: a családunk, az otthonunk, a hazánk. Különös súlyt kap a kitartás, a nehézségek vállalása, a szabad választásból fakadó hűség. Mert az erőszak bármilyen formája megnyerheti a mindennapi csatát, de hosszú távon az események logikája a kitartást, az összetartást igazolja – hangsúlyozta dr. Csige Sándor Zoltán.

Sándor Krisztina, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács ügyvezető elnöke szerint emlékezni azért kell, mert túl nagy volt a tragédia, túl sok család életét tette tönkre az akkori mészárlás. És ami a legfontosabb, hogy elődeink fel tudtak emelkedni az akkori tragédia árnyékából. Olyan szívós aka-raterő volt bennünk, amilyenre mindannyiunknak szükségünk van napjainkban is. Mert igaz ugyan, hogy békeidőben élünk, és lassan, napról napra építkezhetünk, de továbbra sincs autonómiánk, teljes körű nyelvhasználati lehetőségeink, és nincs megfelelő jogi védelme közösségi vagyonunknak sem. Vannak frissen aszfaltozott útjaink, és egyre több városban, községben, faluban rendbe tesszük középületeink nagy részét, de jelentős közösségi céljaink elérésében még igen sok a teendő. Kötéltáncosként egyensúlyozunk a román törvények között, melyek alapján egy tollvonással áthúzhatják jelenlegi lehetőségeinket is. Az ellenállásra legalább akkora szükség van napjainkban, mint volt egykoron a madéfalvi veszdelem előtt. Csak legyünk hozzá elegen, akik ezt így tudjuk, így látjuk, így érezzük! – hangsúlyozta a szónok

Sikeres autonómia ott működik, ott jön létre, ahol az érintett közösség tudatában van annak, hogy az ő akarata nélkül az autonómia nem fog megvalósulni – hangzott el Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnökének beszédében. A székelységnek tudnia kell, hogy saját történelme van. Azon a szemléleten akarunk változtatni, amely 1990 óta úgy működött, hogy a magyarság egyetemes ünnepeiről mindannyian megemlékeztünk, de a székelység történelmével kapcsolatos események csak helyi megemlékezésekre adtak alkalmat Agyagfalván, Madéfalván vagy Marosvásárhelyen a Postaréten. Holott Madéfalva és ami ott történt, az egész székelységet érintette. Annak a kétesztendei ellenállásnak, amikor a székelység szembeszegült Európa egyik legerősebb birodalmával, a mának van üzenete. A háromszékiek egykori megjelenése Csíkban a szolidaritásuk kifejeződése volt. – Hogyan mentek instanciázni nélkülünk, amikor egy privilégiumunk van, és az nálunk vagyon? – tették fel a kérdést. Az elmúlt évben 44 székelyföldi önkormányzat fordult instanciával Bukaresthez, amelyet eljuttattak Brüsszelbe, Strasbourgba, Genfbe, az európai fórumokhoz. „Én abban bízom, hogy 2015 az az esztendő lesz, amikor a többi 109 székely önkormányzat – a madéfalvi példából is okulva – azt fogja kérdezni: hogyan mentek ti instanciázni Bukarestbe, Genfbe, Brüsszelbe, Strasbourgba minélkülünk? Amikor a 109 önkormányzat is el fogja fogadni azt a határozatot, amely kimondja, hogy a székelyek egy különálló közigazgatási egységbe akarnak tartozni, amely a Székelyföld nevet viseli, amelyet megillet a különleges autonóm jogállás, s melynek hivatalos nyelve a magyar is. „Tudjuk, hogy merre kell haladni az autonómia felé. A jog és a diplomácia eszközei a kezünkben vannak, és tudjuk, fogjuk is használni azokat a közösség javára. De csakis a közösség egészére támaszkodva.

Kilyén László Bogdán László Kerengő című versével emlékezett a véres csütörtökre, Kilyén Ilka Farkas Árpád- és Reményik Sándor-verset szavalt s egy csíkjenőfalvi keservest énekelt, Csíky Hajnal Székely János-verset mondott. A megemlékező rendezvényt a marosszentgyörgyi Soli Deo Gloria kórus zárta Hajdó Károly vezényletével, a himnuszokat pedig a lelkes közönséggel közösen énekelték.