Ez a weboldal sütiket használ
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató
Zoltán Ildikónak odaátra
Kapu mögött, zöld vadonban
a macskakövek között a fű
smaragdja tombol. Kék enyhű
árnyékból lépsz tova. Dobban
még elmenőben lépted.
Túlérett epred illata
Kafkát idézi. Mihaszna
szellő lebben. Megélted:
„Orra bukva az avaron”
ébresztetted sok diákod.
A nyári „nap tüze, látod”,
glóriát sző a házfalon.
Házadba „beszökött az ősz”,
„Havas Krisztus-kereszt…erdőn”
felejtett árnya merengőn
lehajlik érted. Szelíd őz,
dideregve, mintha fázna,
ki „érzi már a végtelent”,
védelmezi a védtelent.
Körültáncolnak parázna
lángok, most már „mítosztalan”.
Utolsó szál fehér rózsa –
– odatűztem a kapura –
– „lelkiismeret még”. Talán.
2021. július 14.