2024. august 2., Friday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Kisebbségvédelmi keretszabályozást sürgetett Sógor Csaba az EP-ben

  • 2015-11-24 16:20:32

Rendkívül sok még a tennivaló a nemzetközi egyezmények kisebbségvédelmi passzusainak életbe ültetése és alkalmazása terén.

Rendkívül sok még a tennivaló a nemzetközi egyezmények kisebbségvédelmi passzusainak életbe ültetése és alkalmazása terén – erről beszélt Sógor Csaba hétfő este a strasbourgi plenáris ülésen, ahol azt sürgette, hogy az Európai Unió intézményei fogadjanak el egy jogi kötőerővel bíró kisebbségvédelmi keretszabályozást.
Az RMDSZ-es politikus november 23-án az Európai Parlament plénumában két jelentős európai dokumentum évfordulójára emlékeztetett: idén negyven éve fogadták el az emberi jogok, beleértve a kisebbségek jogainak tiszteletben tartását alapelvként leszögező Helsinki Záróokmányt, továbbá húsz éve Strasbourgban írták alá a keretegyezményt a nemzeti kisebbségek védelméről.
Sógor Csaba beszédében hangsúlyozta: „jó alkalom ez a kettős évforduló arra, hogy mérleget vonjunk az eredményekről.” Véleménye szerint nyíltan ki kell mondanunk, hogy a keretegyezmény számos pontját egyszerűen nem hajtják végre a részes államok. – Ezen a helyzeten az segíthetne, ha az Európai Unió intézményei elfogadnának egy jogi kötőerővel bíró kisebbségvédelmi keretszabályozást. Bár a kezdeményezést a Bizottság részéről várnánk, a Parlament mint az európai polgárok érdekeinek megjelenítője is az élére állhatna ennek a folyamatnak – fogalmazott az erdélyi képviselő. Hozzátette: ez a kérdés közvetlenül érint mintegy 40 millió uniós polgárt, az EU-nak tehát foglalkoznia kell a nemzeti kisebbségek problémáival.
Sógor Csaba szerint annál is inkább megkerülhetetlen ez a kérdés, mivel az Európai Unióról szóló szerződés második cikke is kimondja, hogy az unió a kisebbségek jogainak tiszteletben tartásán alapszik.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató