2024. august 2., Friday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

A kisebbségekre erőforrásként kell tekinteni

  • 2015-11-22 16:30:02

A kisebbségekre erőforrásként és nem fenyegetésként kell tekinteni, a kormányzatoknak együtt kell működniük a kisebbségekkel.

A kisebbségekre erőforrásként és nem fenyegetésként kell tekinteni, a kormányzatoknak együtt kell működniük a kisebbségekkel – egyebek között ezt hangsúlyozza a V4+ visegrádi nemzetközi ifjúsági konferencia kolozsvári rendezvénysorozatán elfogadott közös nyilatkozat, amelyet szombati közleményében ismertetett a rendezvény házigazdája, a Magyar Ifjúsági Értekezlet (Miért).
Kolozsváron csütörtök este kezdődött a visegrádi országok, valamint Románia, Szlovénia, Szerbia és Ukrajna Európai Néppárthoz kötődő ifjú-
sági szervezeteinek tanácskozása a Fidelitas és a Miért szervezésében. A találkozó fő témája a közép-kelet-európai identitás és együttműködés erősítése.
A közös nyilatkozatot egyhangúan elfogadó 18 ifjúsági szervezet kifejezi együttműködési szándékát a közép-európai régiót érintő kérdésekben, és azon törekvésüket, hogy a nyilatkozat tartalmát közvetítik országuk vezetői, valamint az Európai Néppárt ifjúsági szervezete, a YEPP felé.
A nyilatkozat kitér a fiatalok pályakezdési támogatására, a közép-európai tanulmányi és gyakornoki csereprogramokra, a kisebbség és többség közötti kapcsolatok fejlesztésére, az innováció és digitalizáció támogatására, a regionális együttműködésre, az európai integráció erősítésére és a bevándorláspolitikára.
Az aláírók szorgalmazzák a schengeni egyezmény betartását, a menekültáradatból fakadó feladatok arányos és igazságos elosztását. Azt javasolják, hogy a menekültkérelmeket az Európai Unió határain kívül bírálják el, ennek érdekében pedig jó kapcsolat kialakítását szorgalmazzák a tranzit- és a kibocsátó országokkal.
A regionális ifjúsági szervezetek szombati vitáján részt vevő Lukasz Borkowski, a Mlodzi Democraci alelnöke, külügyi államtitkár, Faragó Csaba YEPP-alelnök és Zan Mahnic parlamenti képviselő, a Slovenska Demokratska Mladina elnöke is egyetértett abban, hogy Európának meg kell védenie a határait, mert a schengeni övezetet csak így lehet életben tartani. Közös fellépést sürgettek annak érdekében, hogy a hosszú évek munkájával elért európai integrációt meg lehessen tartani. A konferencián Kovács Péter, az RMDSZ ügyvezető elnöke elmondta: a szövetség arra törekszik, hogy minden egyes romániai magyart képviseljen. Úgy vélte, az autonómia kérdésében a román társadalommal folytatott párbeszédre kell helyezni a hangsúlyt: előbb a társadalom szintjén kell eredményeket elérni, és ha ez sikerül, akkor a politikumot is meg lehet győzni.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató