2024. august 1., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Kirándulási élmények

  • 2014-09-29 14:34:11

A Népújságban olvastuk a hírt, hogy a Magyar Dolgozók Egyesülete kirándulást szervez a Szent Anna-tóhoz és Tusnádfürdőre.  

A Népújságban olvastuk a hírt, hogy a Magyar Dolgozók Egyesülete kirándulást szervez a Szent Anna-tóhoz és Tusnádfürdőre. Megjegyzem, keveset hallottam a fent nevezett egyesületről, jó lenne a bővebb tájékoztatás efelől.

Visszatérve a kirándulásra, kaptam az alkalmon, és felhívtam a megadott telefonszámot. Egy ismerős hang válaszolt, a Gál Éváé.

Kissé borús reggelen indultunk az Állomás téri gyógyszertár elől, mintegy 50 résztvevő, a Szent Anna-tó felé.

Találgattuk az útvonalat, hiszen erről senki sem tájékoztatott. Végül is Segesvár és Fehéregyháza, majd Kőhalom felé vettük az utunkat, innen jutottunk el az Szent Anna-tóhoz.

A tó csodálatos volt, mintha ünnepelt volna a természet. Nem győztünk betelni vele, a vadkacsák boldogan, békésen úszkáltak.

Amit láttunk, a teremtő ajándéka. Érdekességként megemlítenénk, hogy egyik kirándulótársunk e napon (szeptember 20-án) meg is fürdött a tóban. Aggódtunk, hogy megfázik, de megnyugtattak, hogy a Víkendtelepen még januárban is meg szokott fürdeni a jeges vízben. Akkor ahhoz képest ez semmiség! Megjegyzem, semmilyen figyelmeztető tábla nincs a tó partján arra nézve, ami felvilágosítana a tóval kapcsolatban, aminek területe 22 hektár, átmérője 464 m, legnagyobb mélysége 8,3 m.

Az utat Tusnádfürdőn folytattuk, ahol szintén csodálatos tájakban gyönyörködtünk. Sétálhattunk kedvünkre, megnézhettük az impozáns szállodákat, a műemlékeket meg a sok szép virággal tele parkot.

Azt tapasztaltam, hogy hiányosak a tájékoztatók, sok helyen lehetne javítani ezen.

Az autóbuszon hazafelé a dalolás sem maradt el, ami emelte a jó hangulatot.

Mindent összegezve, a kikapcsolódásért, felfrissülésért, közérzetjavításért érdemes kirándulni.

Varró Domokos, Marosvásárhely 

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató