Kirakatközvita

Átláthatóságot biztosítani a közigazgatásban, annak minden szintjén, illetve a civil társadalom, a polgárok részvételének ösztönzése a döntéshozatal folyamatában – ezek azok a fő célok, amelyeket a 2003. évi 52-es törvény szabályoz. Ennek szellemében kerül sor a nyilvános vitákra a közösséget érintő általános ügyekben. Hogy mennyire hatékonyak az önkormányzatok vagy a civil szervezetek által kezdeményezett közviták, arról könnyen véleményt alkothat az, aki részt vett, vesz a fenti címszó alatt megszervezett nyilvános meghallgatásokon. A vitapartnerek – ha egyáltalán vannak – legtöbbször felkészületlenek, nem tudnak kellőképpen érvelni, érzelmi töltetű felszólalásaikat nem veszik figyelembe. Gyakran a gazdasági érdekek érvényesülnek: egy sok millió eurós beruházást például nem tudott megállítani egy faluközösség közvitán kifejezett akarata (Székelykakasd esete a szemétteleppel), a regionális vízszolgáltató áremelési szándékával szembemehet-e a közösség (két nap múlva esedékes közvita), és ugyan mit tud a polgár a pályázatok támogatási módjairól (tegnapi közvita), hányan szóltak hozzá a városi költségvetés-tervezethez, amit interneten lehetett tanulmányozni december óta?

Úgy tűnik, a nyilvános viták egyre inkább szerepüket vesztik a társadalomban, hiszen az elmúlt évekhez képest, amikor egy-egy közösséget érintő ügy kapcsán szűknek bizonyult a tanácsterem, napjainkban alig-alig tapasztalunk érdeklődést. Amolyan kirakatközviták előzik meg a döntéseket, csak hogy a hatóságok eleget tegyenek a törvényes előírásoknak. Vagy még ezek sem. A sajtó Sepsiszentgyörgy esetében például arról tudósít, hogy vissza kellett vonni a város kulturális stratégiájára vonatkozó határozatot, mert azt nem előzte meg a 45 napos közmeghallgatási időszak. 

A www.edu.ro weboldal információi igen érdekesek a hatékonysági tényezők szempontjából. Maros megyében az 544-es törvény alapján 44 kérést nyújtottak be adatigénylésre a városi önkormányzatokhoz 2015-re vonatkozóan. Egyetlen kivétellel az Academia de Advocacy Egyesület érdeklődött az elfogadott határozatok, a közviták száma, résztvevői, a határozatok módosulásai felől. Az eredmények lesújtóak: nyolc kérésre a közigazgatási hatóságok még csak nem is válaszoltak a törvény által előírt 30 napon belül, a válaszokból pedig kiderül, ha szerveztek is közvitát, azon csupán néhány résztvevő jelent meg (az öt résztvevő már szép szám!), és 4-5 írásos javaslatot nyújtottak be. A civil szféra szinte láthatatlan e folyamatban, mind szervezetileg, mind magánszemélyként távol marad, és úgy tűnik, nem érzi fontosnak, hogy hallassa hangját. Ennek oka talán az is, hogy nem lát esélyt a változásra, hiszen, amint a hivatalos válaszokból kitűnik, a korábbi közvitákon elhangzott észrevételek, javaslatok legtöbbször nem köszöntek vissza az elfogadott határozatokban. Ehhez azt is hozzá lehet tenni, hogy a közviták résztvevőinek szakmai felkészültsége, hozzáértése az adott témához ritkán megfelelő szintű. 

Nemrég egy sajtótalálkozón elhangzott: a közérdekű információkra vonatkozó törvény betartása egyre inkább opcionálissá vált. Hozzátehetjük: a jobb társadalmi döntések meghozatalát elősegítő közvita is egyre inkább látszatcselekvéssé válik, ha a civil szféra nem él a törvény adta jogokkal.