2024. august 2., Friday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Kifogásolt megyezászló

  • 2015-12-13 17:23:16

Adrian-Jean Andrei, Hargita megye prefektusa szombaton kifogásolta, hogy a megye önkormányzata az előző napon a székely zászlót fogadta el a megye zászlajának.
A prefektus elsősorban azt kifogásolta, hogy a zászlóba nem foglalták bele a megye román közösségének a jelképeit is. „Megengedhetetlen, hogy a megyei tanács határozata ne legyen tekintettel Hargita megye valamennyi lakosának az érdekére” – nyomatékosította a prefektus. Hozzátette, a megyezászlóról szóló határozatot egyelőre csak tervezetnek kell tekinteni. A törvény értelmében a közigazgatási egységek által elfogadott zászló azt követően válik hivatalossá, hogy a Román Akadémia heraldikai bizottsága véleményezi, és a kormány határozatot fogad el róla.
A prefektus azt is kifogásolta, hogy Hargita megye „ugyanazt a zászlót fogadta el megyezászlónak, amelyről egyszer már egy törvényerővel bíró, jogerős bírósági ítélet mondta ki, hogy nem Hargita megye zászlaja”.
A Hargita megyei önkormányzat pénteki zetelaki kihelyezett ülésén fogadta el a székely zászlót a megye zászlajának. A tanácsban többséggel rendelkező Romániai Magyar Demokrata Szövetség és az Erdélyi Magyar Néppárt frakciói támogatták a döntést, a Magyar Polgári Párt képviselői tartózkodtak a voksoláson. A székelyföldi megye döntéshozó testületében kisebbségben lévő román képviselők azt kérték, hogy a – világoskék alapon arany sávot és a székely nap-hold jelképeket tartalmazó – lobogóra egy piros színű tölgyfalevél is kerüljön fel a románság jelképeként, javaslatukat azonban leszavazták.
Az MPP-frakció azért tartózkodott a szavazásnál, mert nem értenek egyet azzal, hogy a székely zászlót bármely település is kisajátítsa. A helyi zászlók használatáról májusban elfogadott törvény szerint ugyanis két vagy több közigazgatási egységnek nem lehet azonos zászlaja.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató