2024. december 22., Sunday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Ma rendezik az első mérkőzéseket a labdarúgó-Európa-liga negyeddöntőjében.

A végső győzelemre is esélyesnek tartott csapatok közül a Manchester United a Granada vendége lesz. Az angolok vezetőedzője, Ole Gunnar Solskjar korábban a Moldét irányította, és a spanyolok éppen ezt a csapatot ütötték el a továbbjutástól az előző körben. A norvég szakvezető szerint ez azt bizonyítja, hogy jó együttesről van szó, tehát egyáltalán nem veszik félvállról a párharcot.

A legjobb nyolc között még egy angol gárda küzd, az Arsenal a Slavia Prágával veszi fel a harcot. A csehek legutóbb a jogelőd UEFA-kupa 2007/08-as szezonjában voltak az Ágyúsok vendégei, és az a kirándulás egyáltalán nem végződött jól számukra, ugyanis 7-0-s vereséggel távoztak Londonból. A mostani idényben ugyanakkor a Leicester Cityt és a Glasgow Rangerst is megverte idegenben Jindrich Trpisovsky csapata, és a harmadik szigetországi ellenféllel szemben is szeretne meglepetést okozni.

A negyeddöntők legkiemelkedőbb párharcának az Ajax Amsterdam és az AS Roma csatája ígérkezik. A hollandok sorozatban a 11. EL-meccsüket nyerhetik meg hazai pályán, míg a rómaiak az olasz együttesek becsületéért is küzdenek, miután hazájuk képviseletében már csak ők állnak a nemzetközi porondon.

A nyolcaddöntők talán legemlékezetesebb teljesítménye a Dinamo Zágráb játékosa, Mislav Orsic nevéhez fűződött, aki mesterhármasával gyakorlatilag egymaga verte meg a jóval esélyesebbnek tartott Tottenham Hotspurt. A horvátok a Villarreallal csapnak össze a negyeddöntőben, és az új vezetőedző, Damir Krznar szavai szerint nem szeretnének megállni ennél a szakasznál: „Az előző nagy sikertől hajtva arról álmodozunk, hogy bejutunk a legjobb négy közé“ – idézte a szakembert az európai szövetség honlapja.

A másik oldalon az Európa-liga történetének legsikeresebb edzője ül majd a kispadon: Unai Emery eddig 88 mérkőzésen irányított csapatot ebben a sorozatban, és a Sevillával háromszor el is hódította a győztesnek járó trófeát.

A mai, első mérkőzések után a visszavágókat a jövő héten rendezik.


Fotó: UEFA



A negyeddöntő első mérkőzéseinek programja

* DigiSport 4, Telekom Sport 4, Look Sport 3: Dinamo Zágráb (horvát) – Villarreal (spanyol)
* DigiSport 3, Telekom Sport 2, Look Sport 2: Ajax Amsterdam (holland) – AS Roma (olasz)
* DigiSport 1, Telekom Sport 1, Look Sport +: Arsenal (angol) – Slavia Prága (cseh) 
* DigiSport 2, Telekom Sport 3, Look Sport: Granada (spanyol) – Manchester United (angol)
Valamennyi mérkőzés 22 órakor kezdődik.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató