Hagyomány kézről kézre

IV. Erdélyi Mesterségek Ünnepe

A marosvásárhelyi vár adott otthont szeptember 18–20. között a IV. Erdélyi Mesterségek Ünnepének. A háromnapos rendezvény idén mintegy harminc mesterséget és másfél száz mestert vonultatott fel, a központi téma pedig az agyag és a kerámia világa volt. A rendezvény az elmúlt években folyamatosan bővült: a korábbi kétnapos programsorozat mára háromnapossá vált.

A vár udvarán azonban nemcsak vásárolni lehetett. A látogatók megfigyelhették a mesterek munkáját, beszélgethettek velük, és maguk is kipróbálhattak több hagyományos technikát. A programban kézműves-foglalkozások, mesterségbemutatók, kiállítások, szakmai előadások, népzenei programok és koncertek is helyet kaptak.

Aki végigsétált a várban, nem csak kész tárgyakat látott, mögöttük ott voltak a készítők, az alapanyagok, a sokszor évtizedek alatt megszerzett tudás és az a kérdés is, hogy ki viszi tovább mindezt.

„Mi ebbe születtünk”

Az egyik asztalnál Mária gyékényből készült kosarai, termékei sorakoztak. A 75 éves asszony gyerekkora óta foglalkozik a mesterséggel, de nem tud megnevezni egyetlen embert sem, akitől megtanulta volna.

– Nálunk a faluban mindenki csinálta valamikor. Mi ebbe születtünk – mondja.

A mondat jól érzékelteti, hogyan öröklődött egykor a kézműves tudás. Nem kellett tanfolyam, külön oktató vagy szervezett foglalkozás. A gyerek látta, hogyan dolgoznak a felnőttek, és idővel maga is megtanulta.

Ma már más a helyzet. Mária szerint a faluban csak néhányan foglalkoznak gyékénnyel. Vannak fiatalabb asszonyok is, akik még készítenek ilyen tárgyakat, az unokája is ismeri a technikát, de rendszeresen már nem dolgozik vele.

Egy kész kosárból pedig nem feltétlenül látszik, mennyi munka előzi meg. A gyékényt először ki kell vágni a tóból, ki kell szedni, szétszedni, kiválogatni és előkészíteni. Mária szerint éppen ez a legnehezebb része a folyamatnak. Csak ezután kezdődhet a tényleges fonás.

– Egy se egyforma, mindegyik más – mondja a termékekről.

Szerinte a vásárlók éppen ezt értékelik bennük: a természetes anyagot, a tartósságot és azt, hogy minden darab kézzel készült.

Nem csupán nézni, ki is próbálni 

A rendezvény egyik fontos része volt, hogy a látogatók maguk is bekapcsolódhattak a munkába. Agyagozni, gyöngyöt fűzni, hímezni, nemezelni vagy gyékénnyel dolgozni egészen más élmény, mint csupán kész tárgyakat látni.

A fiatalok saját kezükkel próbálhatták ki, milyen egy hagyományos technikával dolgozni. Az egyik foglalkozáson a tizenegy éves Rebeka is részt vett, nem először: már tavaly is kipróbálta. Azt mondja, számára leginkább a megfelelő fogás okoz nehézséget, mert figyelni kell arra, hogy az anyag ne menjen el másfelé. Amikor arról kérdezem, miért fontos, hogy a fiatalabbak is megismerjék ezeket a mesterségeket, röviden válaszol: hogy a hagyomány megmaradjon.

A válasz egyszerű, de a rendezvény egyik legfontosabb kérdésére mutat rá. A hagyományos mesterségek továbbadása ma már sok helyen nem magától történik.

Ahol már tudatosan tanítják

Erre jó példa a sepsiszentgyörgyi Guzsalyas Alapítvány munkája is. Az alapítványnál több generációval foglalkoznak, a gyerekekkel már egészen fiatal korban megismertetik a fazekasságot. Először kézi technikákat tanulnak, később pedig a fazekaskorong használatát is elsajátíthatják. A tinédzserek gyakran a felnőttcsoportokkal együtt dolgoznak.

A Guzsalyas Alapítványtól idén tizennyolcan érkeztek a rendezvényre. Szekeres Erika szerint az ilyen találkozók nemcsak a közönség számára fontosak, hanem maguknak a mestereknek is: az Erdély különböző részeiről érkező fazekasok tapasztalatot cserélhetnek, és új tudással térhetnek haza.

Ez már egészen más forma, mint amiről Mária mesél. Nála a tudás szinte észrevétlenül öröklődött tovább, ma viszont sokszor külön alkalmakat kell teremteni ahhoz, hogy a fiatalabb generáció egyáltalán találkozzon ezekkel a mesterségekkel.

A régi átadási forma eltűnőben van

Kovács János, a rendezvény egyik szervezője szerint régen a mesterségek tudása természetes módon öröklődött, ma viszont ez az átadási forma sok helyen megszűnt vagy megszűnőben van.

Ezért lett egyre fontosabb a tudatos oktatás, a tanfolyamok, a mesterségkóstolók, a nyílt napok és az olyan rendezvények szerepe, mint az Erdélyi Mesterségek Ünnepe.

A rendezvény hivatalos ismertetője is azt hangsúlyozza, hogy a cél nem pusztán a hagyományos mesterségek bemutatása, hanem azok élővé tétele, továbbadása és megújulásuk segítése.

Nem csak az agyagról szólt

Bár az idei kiemelt téma az agyag és a kerámia volt, a program ennél jóval sokszínűbb képet adott a kézművességről. Gyöngyfűzés, hímzés, nemezelés, gyékény- és kosárfonás, bútorfestés, kötélverés és más mesterségek is jelen voltak.

A fazekasság ugyanakkor különösen hangsúlyos szerepet kapott. A rendezvényre Erdély több részéről érkeztek mesterek, és a találkozó lehetőséget adott arra is, hogy egymással tapasztalatot cseréljenek.

A rendezvény nemcsak a mesterek és a szakma iránt érdeklődők számára kínált programot. A gyermekfoglalkozások, koncertek és közösségi események azoknak is tartalmas időtöltést jelentettek, akik elsősorban a rendezvény hangulatáért érkeztek.

Négy év alatt egyre nagyobb lett

Az idei volt a negyedik  Erdélyi Mesterségek Ünnepe. A program évről évre bővült, a korábbi kétnapos rendezvény mára háromnapossá vált.

Kovács János szerint már olyanok is vannak, akik távolabbról érkeznek Marosvásárhelyre, előre lefoglalják a szállásukat, és kifejezetten az esemény miatt látogatnak el a városba.

Ez is azt mutatja, hogy van igény arra, hogy az emberek ne csak kész tárgyakkal találkozzanak, hanem megismerjék azok történetét, készítésének módját és a mestereket is.

A hagyomány akkor él, ha továbbadják

Mária egy olyan világban tanulta meg a gyékényfonást, ahol ez még a mindennapok része volt. Rebeka már szervezett foglalkozáson találkozik vele. A kettő között ott van az a változás, amelyről a szervezők is beszélnek: ma már sokszor tudatosan kell megteremteni a hagyomány továbbadásának helyét.

Egy ilyen rendezvény önmagában nem oldja meg ezt a problémát. Egyetlen foglalkozásból sem biztos, hogy mesterség lesz. De valami mégis elkezdődhet. Egy gyerek leül, kézbe veszi az anyagot, próbálkozik, hibázik, újrakezdi. Közben beszélget azzal, aki évtizedek óta ugyanazzal a technikával dolgozik.

Talán éppen ez az Erdélyi Mesterségek Ünnepének legfontosabb szerepe: nemcsak megmutatja a hagyományt, hanem lehetőséget ad arra is, hogy a következő generáció saját kezével találkozzon vele.