2024. july 31., Wednesday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Alig két hete, hogy kitüntették azokat a Maros megyei önkormányzatokat, ahol helyi fejlesztési tervek megvalósítására sikerült uniós pénzalapokat lehívni, elkölteni. Az elismerésben részesülők között volt Marosszentanna is, ahol a jelenlegi önkormányzatnak sikerült több mint 2 millió eurót községi tervekre fordítani.

Fotó: Vajda György


 

Alig két hete, hogy kitüntették azokat a Maros megyei önkormányzatokat, ahol helyi fejlesztési tervek megvalósítására sikerült uniós pénzalapokat lehívni, elkölteni. Az elismerésben részesülők között volt Marosszentanna is, ahol a jelenlegi önkormányzatnak sikerült több mint 2 millió eurót községi tervekre fordítani.

Ezek között van a községközpontbeli iskola udvarán megépített óvoda épülete. Tekintettel arra, hogy az oktatási intézmény korábbi épületét visszaszolgáltatták volt tulajdonosának, a református egyháznak, szükségessé vált egy új óvoda megépítése. A polgármesteri hivatal és a helyi tanács nem ült karba tett kézzel, és a vidékfejlesztési minisztérium által rendelkezésre bocsátott 322-es számú – uniós alapokból finanszírozandó – pályázati kiírásnak eleget téve próbálkozott. Sikerült is elnyerni a támogatást több létesítményre. Tavaly tavasszal szerződtették le a kivitelezőt, és annak köszönhetően, hogy egy szászrégeni cég munkatársainak hét közben biztosították a szállást, ellátást, a községben igen jól haladtak a munkával. A hároméves határidőt be tudják tartani, így a tervek szerint ősszel már az új épületbe költözhetnek az óvodások, hiszen az építő cég már átadta a létesítményt, garanciát vállalva kisebb-nagyobb karbantartási munkálatokra is. A kétszintes épületben az oktatási termeken kívül konyha, étkezde, mosdó stb. lesy. Az udvarra pedig, ha sikerül, a helyi költségvetésből hintákat, csúszdát és más hasonló kültéri bútorzatot szereznek be. Az épületet román és magyar nyelvű csoportban több mint 80 gyerek használja majd. Nagyon régi gond oldódik meg ezáltal – mondták a polgármesteri hivatalban, hiszen a peremtelepülés az utóbbi öt évben igen dinamikusan fejlődött. Több fiatal kiköltözött Marosvásárhelyről, sokan viszont a gyerekeket a városi óvodákba vitték. Ősztől viszont nem kell erre is időt és pénzt fordítani, hiszen valóban több megyeszékhelybeli óvodánál is kiválóbb körülmények között játszhatnak, tanulhatnak majd a kisebbek.

Jó hír, hogy a beruházásnak köszönhetően az új tanévtől nemcsak óvoda, hanem napközi otthon is indulhat Marosszentannán. A gyerekeket az iskolabusz szállítja majd az oktatási intézményekbe. Tekintettel arra, hogy Bárdos más irányban van, mint Udvarfalva és Várhegy, a polgármesteri hivatal még egy iskolabuszt igényelne az oktatási minisztériumtól, mivel annyi az V–VIII. osztályos tanuló, hogy a kisebbek szállítására is elkelne még egy jármű. Ez ügyben is tesz majd lépéseket az önkormányzat.

A visszaszolgáltatott épület is a közösségé marad. Ráduly György polgármester tudomása szerint, miután a református egyházközség felújítja, konferenciatermet rendeznek be, ahol kulturális eseményeket szerveznek. Remélhetőleg ebben a törekvésben is segít az önkormányzat. Az óvoda felépítése 961.000 lejbe került, a berendezése pedig mintegy 50.000 lejbe. S ez a kiadás valóban nem volt hiábavaló, hiszen a szó szoros értelmében a jövőbe fektetett beruházás volt – vélte a polgármester.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató