2024. august 3., Saturday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

A kétnyelvűség ellenzői

Hétfőn délelőtt a Civil Elkötelezettség Mozgalom munkatársai tartottak sajtótájékoztatót a Deus Providebit Tanulmányi Házban, melynek keretében ismertették a kétnyelvű feliratok marosvásárhelyi alkalmazásának helyzetét, a politikai akarat hiányát, illetve az Egyesülés negyed általános iskolájában a kétnyelvű feliratok eltávolításának előzményeit.
Amint Szigeti Enikő és Barabás Miklós, a CEMO képviselői elmondták, az általuk adományozott és felszerelt kétnyelvű feliratokat iskolakezdésre el kellett távolítaniuk a volt 8-as számú iskolából, ugyanis júliusban az Iskolákért felelős igazgatóság aligazgatója körlevélben utasította a tanintézmények vezetőit, hogy a polgármesteri hivatal szakosztályának engedélye nélkül semmilyen feliratot ne helyezzenek el, illetve távolítsák el a CEMO által adományozott és felszerelt kétnyelvű feliratozást. Feltehetőleg a román nemzetiségű diákok szüleinek beadványa nyomán küldhette a polgármesteri hivatal a felszólítást, melyben a 2001. évi 215-ös törvényre hivatkozva megtiltják, illetve csak a polgármesteri hivatal írásos beleegyezésének birtokában helyezhetnek ki bármilyen jellegű feliratot a tanintézményekben. A körlevél nyomán a szóban forgó iskola igazgatója utólagos engedélykérelmet küldött, amire mind ez idáig nem kapott választ. A válaszadási határidő leteltével az igazgatónő úgy döntött, hogy mivel sokan kritizálták, nem vállalja a szélmalomharcot, ezért iskolakezdésre leszereltette a magyar–román nyelvű feliratokat, helyükbe a régiek kerültek. A CEMO képviselője is számon kérte az Iskolákért felelős igazgatóság aligazgatóján a több mint két hónapja késlekedő választ, mint elhangzott, etnikai jellegű beadványokra nem hajlandó válaszolni.
A CEMO Kétnyelvűség az Oktatásban Programja 2009-ben indult, melynek keretében tárgyalásokat folytattak a marosvásárhelyi iskolák vezetőségével, petíciókat kezdeményeztek, illetve a teljes marosvásárhelyi iskolahálózatot feljelentették az Országos Diszkriminációellenes Tanácsnál, mely számukra kedvező döntést hozott. Ez idáig négy általános iskolában sikerült elhelyezni a kétnyelvű feliratokat. Amint a civilek kifejtették, nemcsak egyszerű táblácskákról van szó, hanem a kétnyelvűség eszmerendszerét, esélyegyenlőséget jelent az együttélésben, a középiskolák zömében ugyanis egyértelmű az egynyelvűség. Érthetetlen, hogy a polgármesteri hivatal megtilthatja a törvény által szavatolt kétnyelvű feliratok elhelyezését, amikor előírás szerint el kellene rendelnie azok kihelyezését – hangsúlyozták a CEMO munkatársai. Pozitív példaként említették az Európa és a Művészeti Iskolában megoldott kétnyelvű feliratok helyzetét, a művészetiben bekerült az iskola szabályzatába is a kétnyelvűség. Mindkét esetben helyi tanácsos segítette munkájukat, Karácsony Erdei Etel kiállt a kétnyelvűség ügye mellett, ami ellenben nem mondható el azokról a tanácsosokról, akik tanintézményeket képviselnek a városi tanácsban. Amint elhangzott, a magyar közösség legfontosabb jogainak alkalmazására, a marosvásárhelyi iskolákban megvalósuló kétnyelvűségre nincs kellő politikai akarat. Ennek érdekében felkérik az RMDSZ vezetőségét, a magyar tanácsosokat, hogy a helyi iskolahálózat szintjén dolgozzanak ki hatékony iskolai kétnyelvűségi stratégiát, amely megszünteti a jelenlegi diszkriminatív gyakorlatot.
Amint Horatiu Lobonţ mérnök, az Iskolákért felelős igazgatóság aligazgatója a Népújság kérdésére elmondta, az iskolákért az önkormányzat felel, következésképp az igazgatóknak előzetesen engedélyeztetni kell bármilyen feliratozást. Az Egyesülés negyed iskolájának igazgatói levele kapcsán kifejtette, hogy megkapta ugyan, ám azt a Helyi Rendőrséghez továbbította. Méltatlankodásunkra, hogy az általa aláírt körlevél nyomán a neki címzett kérelemre személyesen és közvetlenül a kérelmezőnek kellett volna harminc napon belül válaszolnia, a hivatal szerkezeti felépítését ismertette az aligazgató. Mint jelezte, a Helyi Rendőrség is a hivatal keretében működik, következésképp – véleménye szerint – az engedélykérés ilyen jellegű továbbítása megoldás végett természetes folyamata az ügyintézésnek. Ez a válasz nem kielégítő, sokkal inkább tűnik a felelősség áthárításának a helyi rendfenntartók irányába.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató