2026. augusztus 11., kedd

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

A marosvásárhelyi olimpiai uszoda az új évben még nem nyitott ki sem a sportolók, sem a nagyközönség előtt, ez pedig közfelháborodást keltett, ugyanis a sportolók nem tarthatták meg kellő körülmények között az edzéseiket, s azok, akik bérletet váltottak, nem tudták igénybe venni az úszómedencét. 

Iszlai István, a Maros Sportklub aligazgatója tegnap (12-én) a kora délutáni órákban lapunk megkeresésére elmondta, hogy csütörtökön reggel megkapták a Katasztrófavédelmi Felügyelőség (ISU) tűzvédelmi engedélyét, így hétfőn a nagyközönség előtt is megnyílik az uszoda. A hét végére tervezett sportrendezvényeket megtartják, nevezetesen az U17 korosztály pólóbajnokságát, úgyszintén a női vízilabda Románia-kupa mérkőzéseit. 

– Hétfőtől teljes gőzzel működik az uszoda. Anyagi kára senkinek sem származik abból, hogy az uszoda két hétig zárva volt, az úszóbérletek érvényességi ideje két héttel meghosszabbodik – fogalmazott az aligazgató. 

– Felvetődött a kérdés, hogy ha nem volt meg az ISU tűzvédelmi engedélye, akkor eddig illegálisan működött az uszoda?

– Erről nincs szó, amikor tavaly megnyitottunk, a tűzoltóság jelen volt, s abban állapodtunk meg, hogy a vezetőség beleegyezésével ideiglenesen működhet. Ezt 2022. december 31-ig vállaltuk. Mivel a kivitelező augusztus 2-ától év végéig nem végezte el azt, amire szükség volt, azt mondtuk, hogy január elsejétől bezárjuk az uszodát. Ha ezt a lépést nem tesszük meg, akkor ma sem lenne tűzvédelmi engedélye az uszodának – nyilatkozta Iszlai István.

Fotó: Karácsonyi Zsigmond (archív)


Kapcsolódó cikkek:

Félresikerült avató

2022-08-01 15:31:14 // Bálint Zsombor

Keddtől rendeltetésszerűen üzemel a marosvásárhelyi olimpiai uszoda



Hogy vinné el a fekete mentő! 53 perccel korábban

A Citadin Prest lesz az építő 53 perccel korábban

Erről jut eszembe 53 perccel korábban

Rollernagyi 53 perccel korábban

Közönségszolgálat 53 perccel korábban

Rigmány rejtett ékköve 53 perccel korábban

Újabb áldozata van a Marosnak 53 perccel korábban

Hírek, rendezvények 53 perccel korábban

4keréken 53 perccel korábban

A csend kolostora 3 héttel korábban

Ahol a múlt ma is otthon van 2 héttel korábban

Díszbe öltözött a város 2 héttel korábban

Ákosfalva 2 héttel korábban

Enikő receptjei 3 héttel korábban

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató