2024. august 3., Saturday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Keresztényellenes terrortámadástól tartanak az olasz hatóságok

  • 2015-09-29 15:48:31

  • MTI

Tovább erősítették a biztonsági készültséget Róma városában a decemberben kezdődő szent év közeledtével. Az olasz hatóságok szerint a merényletek veszélyének növekedésére mutat, hogy Bangladesben terrorakcióban meggyilkoltak egy olasz önkéntest.
A fenyegetettség szempontjából az olasz belügyminisztérium és titkosszolgálat is aggasztó jelzésként értékelte az önkéntes meggyilkolását – értesült a Corriere della Sera című olasz napilap kedden.
Az ötvenéves Cesare Tavellát hétfőn az ázsiai ország fővárosában, Dakkában egy csoport fegyveres a nyílt utcán szabályosan kivégezte. Az olasz férfi egy holland civil szervezet önkénteseként kisvállalkozók képzésében vett részt Bangladesben. A támadást az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista fegyveresei vállalták magukra.
Az olasz hatóságok aggodalmát az váltotta ki, hogy az Iszlám Állam a merényletet követő üzenetében hangsúlyozta, „keresztest” öltek meg. Ez volt az első alkalom, hogy az Iszlám Állam terroristái szándékosan egy olasz állampolgárt vettek célba. A tunéziai Bardo Múzeumban márciusban elkövetett terrorakció túszai között olaszok is voltak, de számos más nyugati állampolgárságú turistával együtt.
Az olasz hatóságok szerint Tavella meggyilkolása keresztényellenes akciókat indíthat el a Vatikánban és Rómában a december 8-án kezdődő szent év közeledtével.
„Róma nem kerül katonai felügyelet alá” – jelentette ki ugyanakkor Angelino Alfano olasz belügyminiszter. Valójában az olasz főváros bazilikáit és főbb műemlékeit már évek óta a fegyveres erők katonái védik.
A 2016. november 20-ig tartó szent év hónapjaiban Róma számos részét teljesen lezárják a forgalom elől. A város kiemeltebb pontjain a gyalogosokat is fémdetektorral ellenőrzik majd. A tervek szerint biztonsági gyűrű övezi majd a Szent Péter tér és a Vatikán környékét, amelyeket csak kijelölt kapukon keresztül lehet majd megközelíteni. A Corriere della Sera úgy tudja, hogy az olasz biztonsági hálózat leginkább egyéni akcióktól, a tömegből nehezen kiszűrhető 
„magányos terroristáktól” tart.
Az újság szerint a szent év biztonságát tartotta szem előtt Matteo Renzi olasz miniszterelnök is, amikor az utóbbi napokban többször hangsúlyozta, hogy Olaszország nem vesz részt a Szíriában zajló katonai akciókban.
A Ferenc pápa által meghirdetett szent év alatt több mint 30 millió zarándokot és turistát várnak Rómába. A becslések szerint a rendezvényekkel összefüggésben 8 milliárd eurót fognak az olasz fővárosban elkölteni.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató