2020. szeptember 24., csütörtök

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Történetek a kerékpározás erdélyi kezdeteiről

Manapság, amikor sorra digitalizálják és teszik elektronikusan is elérhetővé a régi periodikákat, olyan elfeledett kincsek kerülnek elő, amelyek e feldolgozás nélkül lehet, hogy csak sokára vagy sosem bukkannának fel. Egy érdekességre szeretném most felhívni a figyelmet a Magyar Szó 1980. július 14-én megjelent számából. Valihora Istvánnak a Sportvilág rovatba írt cikkében arról olvashatunk, hogy Bolyai Farkas 1804 augusztusában nagy feltűnést keltett, amikor háromkerekű vasparipán érkezett Marosvásárhelyről Kolozsvárra. Az 1804. év nevezetes volt Bolyai Farkas (1775–1856) életében, hiszen ekkor nevezték ki a marosvásárhelyi kollégium professzorává. Számos könyvben olvashatunk erről, még a májusban tartott székfoglaló beszédét is sikerült megtalálni. No, de hogy akkor nyáron, triciklin elkerekezett volna Kolozsvárra?! Erről nem nagyon szoktunk hallani.

Az említett írásban ezt az érdekes eseményt Vermes Lajos (1860–1945) szabadkai sportember, az egyik első magyar kerékpáros mesélte el egy 1935-ben adott interjújában: „Okmányok és levelek bizonyítják, hogy Bolyai Farkas, a híres erdélyi matematikus és fizikus, aki technikai kérdésekkel is foglalkozott, rendkívül nagy feltűnést keltett háromkerekű vasparipájával, amellyel 1804 augusztusában Marosvásárhelyről Kolozsvárra érkezett. Kolozsvár előtt majdnem szerencsétlenül járt, ugyanis a Feleki-lejtőn lefelé rohanva fékje elromlott, és a száguldó »vasparipa« egyenesen a Bethlen-bástya toronyfalába ütközött. A gép teljesen összetört, de Bolyainak, eltekintve a kisebb horzsolásoktól, semmi baja sem történt. Az összetört gépet a Kolozsváron lakó dédunokáknál még a század elején láttam.”

 Kali Ellák (1946–2013) rekonstrukciós rajza Bolyai szekérlakáról


Tény, hogy Bolyai Farkas nemcsak matematikus volt, hanem nagy műveltségű polihisztor és kiváló ezermester is. Fia, Bolyai János (1802–1860) írta róla: „Kemence-mesternek is országszerte híres […], Pomológus, kertész, erdész, borgazda, bororvos, betegeket elektrizáló, s általán doktor is olyan nagy, hogy a rendes doktorokat elhagyva számosan is sikerrel hozzá folyamodtak. Egyszóval belőle csaknem minden kitelt volna.” A feketén fixáló tudóst a képrögzítés erdélyi úttörőjeként is számontartják. Bolyai szekérlakot is készített, volt, hogy azzal járt a Marosra fürödni a „papok malmához”, ahol a malomkerekek által felkavart hullámzó vizet igen szerette. Szekérlaka egy kis négykerekű szoba volt, zsindelyes tetővel, benne asztal, szék és kályha, a füstöt kémény vezette a szabadba.

Technikatörténeti összefoglalások Bolyai Farkast az autózás történetében is megemlítik, mondván 1830 körül mutatta be Marosvásárhelyen gőzkocsiját. Magam gőzkocsiról szóló hiteles forrást, korabeli kéziratot nem láttam. Vannak olyan híradások, amelyek Bodor Péter (1788–1849) székely ezermestert és Bolyait együtt említik a gőzkocsi kapcsán. Bolyai talán segíthetett valamilyen probléma megoldásában Bodornak, de arra is tudok gondolni, hogy talán a füstölő szekérlakát látták egyesek gőzkocsinak. Bodor Péter sok mindent kitalált, egyszer még pénzhamisítás miatt le is tartóztatták. Ekkor vettek lajstromba nála egy „magától menő szekeret”, amit árverésre bocsátottak, de nem akadt rá vevő. Talán ez lehetett ama nevezetes gőzkocsi. Bolyai Farkast egyébként valóban érdekelték az ilyen találmányok. Ács Tibor hadtörténésztől, Bolyai-kutatótól tudjuk, hogy Bolyai 1818. október 17-én írta fiának, Jánosnak Bécsbe: „Amit nevezetest látsz is, írd meg: Úgy hallom, hogy egy kerekes, ló nélkül utazószert találtak. Láttad-e? Mi benne az essentiale? Nem valami afféle-é, mint az én nyári tsáklyám, mellyet úgy akartam tsinálni, hogy nagyobb, de kitsi frictióju kerekeken álló ülésről lábbal, s olykor bottal? Szeretném tudni rolla, van ott Bétsbe?”

A fenti levélrészletben említett „nyári csáklya” mibenlétéről szintén csak találgatni tudunk. Száva István (1907–1970) remek Bolyai-regényében, az Apa és fia című könyvben ezt olvashatjuk róla: „Ez a nyári csáklya a mai kerékpár egyik legrégibb őse volt, magas kerekeken állt, és lábbal vagy bottal kellett hajtani. Főleg a szobában vagy a kertjében használta, természetesen nem közlekedésre, hanem sportból, testmozgás céljából. Bár házából nem mozdult ki vele, mégis elég sok ember látta Farkast, amint a furcsa alkotmányon körbe karikázott kertjében vagy szobájában.” Mi tagadás, némi kételyt ébreszt az emberben az, hogy szobában volt használható, és mégis magas kerekeken állt. Bolyai nyári csáklyájáról részletesebb leírás vagy rajz nem maradt, de a szóelemzés lehet, hogy segíthet valamit. A csáklya szó ugyanis régen nemcsak kampós botot, hanem korcsolyát is jelentett, olyasféle vastalpat, amit a cipőkre kötöttek, és úgy csúszkáltak vele a jégen. Maga Bolyai Farkas is korcsolyázott, még külföldön szerette meg. A nyári csáklyájának jelzője, a nyári itt talán arra utalhat, hogy valami hasonló lehetett az ő találmánya is, de ezt nem télen, hanem nyáron lehetett használni gyorsabb közlekedés céljából. Az ember fejében valamiféle lábbicikli vagy görkorcsolya, esetleg roller is megfordul ezzel kapcsolatban. De az sem elképzelhetetlen, hogy a halászok által használt kampós bot rejlik a csáklya szóban, bár akkor a kormányzás és a bottal való lökdösés a közlekedéskor nem lehetett egyszerű.

Ismeretlen művész képe Karl von Drais 1819-es kétkerekűjéről


Brassai Sámuelt (1797/1800–1897), akit az utolsó erdélyi polihisztornak is szoktak mondani, szintén megkérdezték egyszer Bolyai Farkas triciklijéről. Borbély György (1860–1930) sportember és publicista, maga is korai kerekező, 1889 körül a kérdést úgy tette fel neki, hogy „Mit tud arról a magyar tudósról, vagy a csinálmányáról, aki a múlt század végén bicziklit készített?” Brassai a következőket mondta, amely aztán évekkel később meg is jelent a Herkules budapesti sportlapban: „»Először is nem tudós, hanem zseni, másodszor nem a múlt század végén, hanem a jelen száz (nem szerette a század szót használni ilyen értelemben) elején, s harmadszor nem bicziklit, hanem tricziklit csinált!« Aztán felhagyva a leczkéztető kritikával, elmondta barátságosan, hogy igenis Bolyai Farkas marosvásárhelyi tanár, mint mathematikus eléggé európai hirű tudós, a 20-as és 30-as évek között saját kezével készített, fából faragott egy tricziklit s azon saját maga hajtásával utazott is Marosvásárhelytől Bonyháig (mintegy 50 kilométer), minek akkor igen nagy híre volt; de csak egyszer, többet nem ment vele. Talán nehézkes volt s tökéletesítésén nem fáradott. »Ezt biztosan tudom; többet nem tudok erről a históriáról« — végezte beszédét a nagy Brassai Sámuel.”

Koncz József (1829–1906), aki személyesen ismerte Bolyai Farkast, ő fogta le a szemét, nagy könyvében, A marosvásárhelyi evang. reform. kollegium története című, 1880-ban Marosvásárhelyen megjelent munkájában ezt írja (később mások is idézték Koncz munkáját, de érdemes az eredeti forrásra visszamenni, mert jelen esetben minden szónak külön fontossága van): „Az önhajtotta szekeret – draisine – már 60 év előtt föltalálta. A harmiczas években pedig volt kocsijának darabjaiból egy sajátságos szekeret készített, előbb 3 kerékkel; de az czélszerűtlen lévén, 4 kereküvé alakította át. Kerekei a tengelyekkel együtt forogtak. Alakja négyszögű volt, 4 oldallal, mint egy kis filegoria, zsendelylyel fedve, ajtaja hátul, hogy elragadás esetében veszély nélkül lehessen kiszállani belőle. Volt benne asztal, szék, és hives időkre kis kemencze kéménynyel. Ezzel, ment fürdeni, s tavaszi estvéken a város nagyerdejére s míg kifogott lovai legeltek, boldognak érezte magát, ha egy-egy eltévedt csalogány késő dalát hallhatta. Ilyenkor költői magasztos eszmék merültek fel mindig fiatal lelkében s azokat ő kis asztalkáján hold- vagy gyertyafénynél azonnal lejegyezte. Egy alkalommal hazatértekor a hives tavaszi éjszakán befütött szekérszobájának kéménye a város utczáján kigyult. A »tűz« kiáltás merengéséből fölriasztván, kiugrott szekérlakából s az oda gyült emberek segélyével eloltotta a kigyult kéményt s nyugodtan hajtatott haza.” Bedőházi János (1853–1915) tanár könyvében, A két Bolyai című, 1897-ben Marosvásárhelyen megjelent munkájában még azt is olvashatjuk, hogy „E kocsijával csak egy nagyobb utat tett Bonyhára, meglátogatva gr. Bethlen Ádámot. Hazajövet azonban kényelmesebbnek tartotta a gróf kocsiján vitetni vissza magát. Azután csak kisebb utakat tett.” Magam úgy gondolom, hogy a Bedőházi által említett „kocsi” nem az előbbi szekérlak lehetett, hanem a korábbi tricikli. Azt azonban sajnos nem tudjuk biztosan, hogy Bolyai hogyan hajtotta a triciklit, lábbal vagy esetleg kézzel? Mindenesetre úgy tűnik, nem kellett a lábával elrúgnia magát úgy, mint más, például Karl von Drais (1785–1851) német feltaláló 1819-es őskerékpárján. Az, hogy kényelmesebbnek tartotta visszafelé a gróf kocsiján hozatni magát, önhajtotta – és nem lóval húzatott – eszközre utalhat.

Ha eddig nagyot csodálkoztunk Vermes Lajos szavain, akkor még nagyobbat fogunk azon, amit ő Bolyai Jánosról mesélt. „Bolyai Farkas fia, János 1833-ban kétkerekű biciklit készített, amellyel beutazta egész Erdélyt, sőt tíz évvel később Romániában is tett nagyobb utazásokat. Gépét 1840-ben tökéletesítette, ruganyos üléssel szerelte fel. Bolyai János saját készítésű kerékpárjával 1838-ban a harminc kilométeres távot országúton 4 óra 25 perc alatt tette meg.” Nos, ezen már kuncoghat is magában az ember, olyan hihetetlennek tűnik, különösen érdekes a végén szereplő pontos időtartam. Ismeretes, hogy Bolyai Farkas és Bolyai János is lovagoltak, de hogy a kerékpározás történetében is helyük lenne, ez úgy gondolom, mindenképpen érdekes.

A fentiek után el tudom képzelni, hogy a kedves olvasó fejében zűr támadt a sokféle járgányról olvasva. Magam is úgy gondolom, hogy az irodalomban keveredhettek az elnevezések, és hogy azok pontosan milyen közlekedési eszközre vonatkoztak. Éppen ezért az előbb előforduló szerkezetekről még egy gyors áttekintést adok.

1. Tricikli. „Háromkerekű vasparipa” – Vermes Lajos szóhasználata, bár a vasparipa itt kicsit megtévesztő lehet, lévén az eszközt fából faragta Bolyai.

2. Szekérlak. Lovak húzta lakókocsi, amelyet Bolyai asztallal, székkel, kályhával berendezett és használt.

3. Gőzkocsi. Úgy gondolom, hogy ez Bodor Péter találmánya lehet, amiről kevés konkrétum maradt. Esetleg Farkas szekérlakát mondhatták még ennek is, amikor füstölt benne a kályha.

4. Önhajtotta szekér. Talányos a kocsi jelzője. Utalhat a szekérlakra, de azt lovak húzták.

5. Nyári csáklya. Pontosan nem ismert közlekedési eszköz, amit Bolyai otthon és kertjében is használt, lábbal vagy bottal hajtva, azon kerekezhetett, ősbicikli.

6. Kerékpár. Vermes Lajos Bolyai János kapcsán említi, hogy ő is készített kerékpárt. Eléggé talányos.

Befejezésül még valamit. Amikor ezeket a sorokat írom, nemrég adták hírül, hogy Balassagyarmaton megnyílt az 1. Kerékpármúzeum. A világhálón, ha megnézzük a honlapjukat, igen barátságos mondat fogadja a látogatót: ,,A gépek közül az ember legközelebbi barátja a bicikli.” Bízom benne, hogy a mobiltelefon nem fogja átvenni ezt a szerepet, és abban is, hogy ha majd egyszer eljutok Balassagyarmatra, talán a kiállításon a Bolyai névvel is fogok találkozni. 

Köszönöm Kocsis Katalin nagykanizsai ny. zenei könyvtárosnak, hogy felhívta a figyelmemet Valihora István írására, valamint Papp Zoltán kecskeméti kerékpárgyűjtőnek azt a néhány levelét, amelyet a témával kapcsolatban írt nekem. 

 A szerző elérhetősége: Szegedi Tudományegyetem, TTIK Informatikai Intézet, pszabo@inf.u-szeged.hu

Szabó Péter Gábor