Képmutatók

A nemrég beiktatott kormánynak máris akadnak ellenzői. Nagy részük nem más, mint azok a választott képviselők, akik farizeus módon elégedetlenek hol a parlament működésével, hol a fizetésekkel és a nyugdíjakkal, s lépten-nyomon arra panaszkodnak, hogy a korrupcióellenes ügyészek nem hagyják őket nyugton, hogy az egymást követő kormányok mellőzték a törvényhozást, ahogy egy szenátor fogalmazott: „a parlament a kormány egyfajta függelékévé vált”, sürgősségi kormányrendeletekkel kormányoz, megkerülve a parlamenti procedúrát, megszegve ezáltal a demokrácia legalapvetőbb szabályait. Erre mondta valaki, hogy ha ennyire nehéz nekik, nyugodtan beadhatnák a lemondásukat, és nem kellene indulniuk a következő választásokon... 

A jól ismert kommentátorok százszor „kivesézték” a témát, hangsúlyozva az új kormány legitimitását, illetve, hogy senki sem kényszerítette a honatyákat, hogy támogassák, még akkor sem, ha az utca nyomására kellett lemondania az előzőnek. Ha eleve nem tetszett nekik az úgynevezett „technokrata” csapat, akkor nem kellett volna szavazniuk, hatásosabb lett volna például, ha az elégedetlenkedők – tiltakozásul – testületileg lemondtak volna.

Másfelől az is elhangzott, hogy a parlamenti képviselők 

„a nép képviselői”, hiszen sok ezer szavazat juttatta őket oda, ahol vannak. De ha valóban a „népet” akarnák képviselni, hogyan történhet meg, hogy csak akkor szavaznak két kézzel, amikor saját kiváltságaikat akarják még jobban bebetonozni. Már azt sem átallják nyíltan kijelenteni, hogy ők nem „egyszerű emberek”, ergo minden elképzelhető földi jó alanyi jogon jár nekik. Emlékezzünk csak arra az éhségsztrájkoló tanítónőből lett szenátorra, aki azon háborgott, hogy időnként kénytelen taxiba ülni, amivel „életveszélybe” kerülhet, holott „nem egyszerű” ember, vagy kolléganője, akinek tízezer euró sem elég fodrászra. 

De most nem is ez a lényeg. A kérdés az, hogy ez a kormány képes lesz-e valamit is megvalósítani, és be tud-e valamit fejezni a már elkezdett és folyamatban lévő beruházásokból. Vagy majd minden megy a maga útján, és semmi sem változik?

Csak emlékeztetőül: a minap az utca nyomására lemondott kormányfő a legutóbbi választások előtt látványos külsőségek között „indította el” a Jeddet Nagyernyével összekötő, Marosvásárhelyt kikerülő nehézforgalmi terelőút projektjét. A választások után aztán egy ideig álltak a munkagépek, majd szépen eltűntek a színtérről, és a mai napig sem történtek meg még a telekkisajátítások sem.

Tanulságos lehet a másik eset is, amikor egy liberális szállítási miniszter szintén Vásárhelyen jelentette be, hogy azonnal hozzákezdenek a Torda–Marosvásárhely–Jászvásár autópályához, és másfél éven belül át is adják. Ennek is már több éve, sztráda persze sehol, a miniszter is hűvösre került azóta korrupciós ügyletek miatt. 

Ilyen körülmények között valóban nem sok jó várható, bár szeretnénk, ha ezúttal kellemes csalódás érne. Reménykeltő, hogy az új kormányfő első interjújában azt mondta, nem is akkor fáj a szíve, amikor látja, hogy az emberek hazudnak, hanem mikor azt látja, hogy a becsületes emberek hisznek nekik. Persze, elégedetlenkedő farizeusok akkor is akadnak majd.