Kenéz Ferenc 80

A szép, kerek évforduló ugyan még tavasszal lezárult, a költő március 24-én töltötte a nyolcvanat, de a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét ezt újra aktualizálta, Kenéz Ferenc a rendezvény nyitónapján kiemelt meghívottként ült közönség elé a Bánffy-palotában. Ifjabb pályatársa, Papp Attila Zsolt beszélgetett vele. A Múzsa Kenéz mindenik fontosabb születésnapjáról megemlékezett, a mostaniról éppenséggel nem maradhat le, annál is inkább, mivel erre az alkalomra a Kriterion Kiadó Babkoszorú – Az utolsó verseskönyv címmel új kötetet jelentetett meg. A nyilvános eszmecsere kiindulópontja is ez volt. Ezt a kiadványt ajánljuk olvasóink figyelmébe.

Utolsó verseskönyv? Aligha hihető. Feltételezhető, hogy ezt a besorolást sem a szerző, sem kiadói szerkesztője, H. Szabó Gyula nem vette komolyan, inkább figyelemfelkeltő fogásként dobták be. Erre a beszélgetés folyamán voltak is utalások. Mindenesetre a kötet kivitelezése, borítólapja is figyelemre méltó. A költő, író jó barátja, Árkossy István képzőművész, több Kenéz-kötet illusztrátora tervezte meg.

A rácsszerű kötetborítót magyarázva Kenéz Ferenc elmondta, hogy Árkossy szerint ez talál leginkább a kötetben megjelent Kolozsvár-oratórium című vershez. Az új könyvről a művész csak azt tudta, hogy dedikált versek gyűjteménye. Harminc éve ismeri a pályámat, nem is kellett elküldenem neki a verseket az illusztrálásért. „A borítót látva elállt a lélegzetem, mert pontosan ilyen képet szerettem volna: kis bolygószerű motívumok áramlanak a vörös meleg fény felé, ez az egykori közös tűzhely felé való visszabolyongás. Minél többet nézem, annál inkább úgy tűnik, mintha ez a sok kis öreg bolygó a purgatórium felé haladna” – pontosított a szerző. Tegyük hozzá vásárhelyi lokálpatriótaként, hogy az említett Kolozsvár-oratóriumot először a Látóban olvashattuk tizenkét évvel ezelőtt. Akkor frissiben méltattuk is megjelenését mellékletünkben. És ha már szót adtunk Kenéznek, folytassuk is vele, mert ki más mondhatná el a legpontosabban mindazt, amit a könyvről tudni kell, ha nem ő maga. A kötet fedőlapjáról másoljuk ide gondolatait.

„Kedves Olvasóim, akik még vagytok, tartozom egy vallomással: kötetem jó része nem dedikált vers, hanem ajándékvers. Az utóbbi időben nem szaporítani, hanem szétosztani igyekeztem költeményeimet. Ajánlásom több esetben is utólag, jóval a vers megírása után került a versek címe alá. Ebben a könyvben így hát tulajdonképpen nem is az elmúlt idő verseit szólítom egybe, hanem azon ismerőseimet, akikhez személyesebb közöm volt, van, vagy lehetett volna életem során. Meglehet, így tán nem is versgyűjtemény ez, hanem lélekgyűjtemény. Olyan lelkek magam köré ültetése, amelyekben a magamét tükröződni véltem. Isten hozott, barátaim! Hadd merítsem meg lelkemet még egyszer a ti lelketekben!”

És még egy ajánlás. A Babkoszorú kötet fülszövegében Demény Péter tömöríti néhány mondatossá Kenéz laudációját. 

„Nagyon érdekes költői pálya a Kenéz Ferencé. Nagyszalontán született, Kolozsváron élt sokáig, aztán Pestre kivándorolt; de hát ezek éppen csak életrajzi tények, mint ahogy az is, hogy a Forrás második nemzedékéhez tartozik, olyan alkotók társaságában, mint Farkas Árpád, Király László, Csiki László, Bogdán László… De – mindig egy külön hangot képviselt és képvisel a mai napig, persze ma már könnyű külön hangokat képviselni, mert ma nincsenek közösségi hangok, vagy másként vannak a közösségi hangok, és hát természetesen egy 70-en felüli ember már nem keres nemzedéket magának, nem is talál, hiszen az az indulás varázsához tartozik, hogy az ember úgy érzi: ugyanazt akarja, mint a másik. És ezen nem is gondolkozik, hanem csak írja a műveit. […]

Azért mondom, hogy más, mint a Farkas Árpád lírája, mert Kenéz Ferenc mindig iróniával viszonyult a közösséghez. Mindig valami mást keresett. Mindig, ha közösségről beszél, akkor is kívül marad rajta, ha történetesen benne is van. Úgy, mint a csodálatos hosszú versekben, és ezt mindenféle túlzás nélkül mondom, akár ’89 előtt, akár ’89 után, az egyén problémáiban mutatja meg a közösséget.”

A többit a versbarátokra bízzuk. Isten éltesse sokáig Kenéz Ferencet!