Ilyen könnyű dolga talán még egyetlen államelnökjelöltnek sem volt eredeti demokráciánkban, mint most Kelemen Hunornak, az RMDSZ államelnökjelöltjének. Szinte a kisujját sem kell mozdítania.
Ilyen könnyű dolga talán még egyetlen államelnökjelöltnek sem volt eredeti demokráciánkban, mint most Kelemen Hunornak, az RMDSZ államelnökjelöltjének. Szinte a kisujját sem kell mozdítania. Csak itt-ott „bedob” egy-egy témát, és a következő napokban-hetekben mindenki róla beszél, neki „kampányol”: a román politikum egy része, a román sajtó nagy része, de róla beszél a magyar közember és a román kisember egyaránt. Leghangosabbak „természetesen” azok, akiket két és fél évtizede a magyaroktól ráz a hideg, és azzal próbálják a román közvélemény éberségét és hazafias érzelmeit magas hőfokon tartani, hogy időről időre a magyar veszéllyel, Erdély leválasztásával riogatják.
Az RMDSZ elnöke jó kampánytémát választott, hiszen Székelyföld autonómiája rendkívül érdekes mindenki számára, és mondhatni ugyanolyan érdekes reakciókat vált ki nemcsak többségi honfitársainkból, de sokszor a magyar ellenzőkből is.
A kötekedők többségi szószólói szinte mind arról beszélnek, hogy az autonomisták Erdélyt akarják leválasztani Romániáról. Egy volt miniszter nemrég azt mondta, még szerencse, hogy Székelyföld nincs közel a magyar határhoz, mert eddig az RMDSZ és Orbán Viktor rég Magyarországhoz csatolta volna.
Magyar részről elhangzott vélemény szerint például az RMDSZ tervezete azáltal, hogy bizonyos értelmezésben alkotmánymódosítást tesz szükségessé, meghatározatlan időre napolhatja el a törvénytervezet elfogadását.
A téma kapcsán Kelemen Hunor a múlt héten az előítéletek lebontásának szükségességéről, a bizalom jelentőségéről beszélt, amely nélkül nem működik sem barátság, sem házasság, sem a nagyobb közösségek közötti viszony, és amely a jól teljesítő európai társadalmakban magas szinten megtalálható a közösségen belül és a közösségek között is. Figyelmeztetett, hogy a bizalom hiánya konfliktusokat termel, a folyamatos feszültségek pedig megterhelik a társadalmi viszonyokat. Ezért tartja egyebek mellett fontosnak, hogy a téma közszájon forogjon, mert szélesebb rétegek érthetik meg ezáltal a magyarság törekvéseit. De ugyanolyan fontosnak tartja, hogy ma annak a politikai közegnek tud üzenni, amely a kilencvenes években leülni sem akart egy asztalhoz az RMDSZ-szel.
Ettől persze úgy begerjednek egyesek, mintha vörös posztót ráznának az orruk előtt, és lám, így válik központi kampánytémává az RMDSZ. És miközben teljes gőzzel folyik a kampány, szinte minden más téma elsikkad, mindenki az RMDSZ-ről, Székelyföld autonómiájáról, a romániai magyarságról beszél, a hírtelevíziók habzó szájjal
„elemeznek” és uszítanak Kelemen Hunor és számukra felfoghatatlan szervezete ellen. Az RMDSZ elnöke, ha tudatosan készítette volna, akkor sem tudta volna jobban
„megszervezni” a kampányát. Nagyobb a hírverés körülötte és a székelyföldi autonómia körül, mint a legesélyesebb román jelöltek körül. Kívánhatna ennél többet?