2024. august 1., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Kelemen Hunor RMDSZ-elnök Schiffer Andrással, az LMP társelnökével találkozott

  • 2014-07-25 14:45:33

A csíkszeredai találkozón a romániai és magyar belpolitikai helyzetről, nemzetpolitikai kérdésekről, valamint Verespatak ügyéről esett szó többek között.

A csíkszeredai találkozón a romániai és magyar belpolitikai helyzetről, nemzetpolitikai kérdésekről, valamint Verespatak ügyéről esett szó többek között.
Kelemen Hunor szövetségi elnök Schiffer Andrást részletesen tájékoztatta a romániai belpolitikai helyzetről, kiemelt helyen szerepelt a novemberi államelnök-választás, amely az erdélyi magyarság szempontjából is fontos politikai esemény. Kelemen Hunor elmondta, 1996 óta az RMDSZ mindig állít jelöltet az államfőválasztáson. 
„A mi érveink a saját jelölt mellett elsősorban arról szólnak, hogy ez egy jó alkalom arra, hogy hallassuk a hangunkat, hogy odafigyeljenek ránk, és az erdélyi magyarság törekvéseit be tudjuk mutatni a román közvélemény előtt.” Az RMDSZ elnöke leszögezte, 25 éven keresztül bebizonyosodott: egyetlen román párt, egyetlen román politikus sem tűzi programjára, nem foglalkozik az erdélyi magyarság specifikus kérdéseivel. Tehát ilyen szempontból elképzelhetetlen, hogy az 1,3 milliós erdélyi magyarságnak ne jelenjenek meg az elképzelései, a célkitűzései egy ilyen fontos politikai vitában, ami az államelnök-választást előzi meg. 
Az LMP társelnöke, frakcióvezetője részletes tájékoztatást kért az RMDSZ által kezdeményezett Minority SafePack kisebbségvédelmi keretszabályozásról, valamint az ehhez kapcsolódó belpolitikai történésekről is. 
A találkozón a magyarországi politikus tájékozódott az RMDSZ által elkészített autonómiastatútum tervezetéről is, amelyről a szövetség elnöke elmondta, a Magyar Polgári Párt szakértőivel közösen jelenleg is dolgoznak a tervezet végleges szövegén, amelyet hamarosan közvitára bocsátanak. 

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató