2024. august 3., Saturday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Az embercsempészek keddtől várhatóan új útvonalat fognak keresni – nyilatkozta az osztrák bűnügyi hivatal illetékese vasárnap.

Fotó: MTI


Az embercsempészek keddtől várhatóan új útvonalat fognak keresni – nyilatkozta az osztrák bűnügyi hivatal illetékese vasárnap.
Gerald Tatzgern szerint az embercsempészek lehetséges útvonala Belgrádon és Horvátországon át, az Isztambul-München vagy az Athén-München közötti vasútvonalon vezetne vagy akár a román-magyar határon át, azonban ez utóbbi szerinte nem valószínű, mivel akkor Magyarország ezt a határszakaszt is szigorúbban ellenőrizné. Úgy vélte, hogy a magyarországi kerítés aligha fogja megállítani a menekültek áradatát, az embercsempészek alkalmazkodni fognak az új helyzethez.
Az osztrák belügyminisztérium szóvivője az APA osztrák hírügynökségnek vasárnap azt mondta, számításaik szerint kedden, miután lezárul Magyarország déli határszakasza, a szlovén–osztrák átkelőkre, Stájerországra kell összpontosítaniuk.
Erre az esetre is vannak már tervek – közölte Karl-Heinz Grundböck. A vonat-összeköttetés ebben a régióban azonban kevésbé kiépített – tette hozzá.
Arról is beszámolt, hogy Nickelsdorfban (Miklóshalmán) a menekültek ellátásának és elszállításának megszervezése ugyan 
„rutinszerűen” zajlik, szombat este óta gyakorlatilag megszűnt minden kommunikáció a magyar hatóságokkal.
Szerinte a közreműködő szervezetek részéről több rugalmasságra van szükség. A szóvivő megerősítette: reggel hét óra óta csaknem óránként érkeznek vonatok az osztrák–magyar határhoz, mindegyiken 500 emberrel, továbbszállításuk ugyanolyan ütemben történik, mint az előző napokban.
Nickelsdorfba vasárnap reggel hét órától 1500 menekült érkezett, a hatóságok becslése szerint vasárnap hatezer és nyolcezer között lesz azok száma, akik vonatokkal Hegyeshalomra utaznak és gyalogosan lépik át az osztrák–magyar határt. A burgenlandi rendőrség szóvivője szerint hétfőn szintén hatezer és nyolcezer között lesz az érkező migránsok száma, azonban egyelőre nem kívánt becslésekbe bocsátkozni, hogy ez a szám kedden, a magyarországi határzár életbelépését követően miképpen fog megváltozni. Elmondta: feltehetően a menekültek más útvonalat fognak választani.
Az osztrák vasúttársaság (ÖBB) vasárnap öt különjáratot indít, négy Németország irányába tart majd, egy vonat Nickelsdorf és Bécs között ingázik. A társaság tájékoztatása szerint számos utasuk a rendkívüli helyzetre való tekintettel a vonat helyett egyéb közlekedési lehetőséget választott.
Felső-Ausztriában szombat este 1200, péntek éjszaka csaknem háromezer menekültet láttak el a segélyszervezetek. Wels város egyik csarnokában 400, a linzi posta egyik épületében 700, az ÖBB üresen álló ingatlanában száz menekült éjszakázott, vasárnap dél körül azonban már mind elutazott Németország fele.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató