Kazuo Ishiguro kapja az irodalmi Nobel-díjat
Kazuo Ishiguro angol írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.
Kazuo Ishiguro angol írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését. A testület indoklása szerint a 62 éves írónak a díjat nagy érzelmi erejű regényeiért ítélték oda, amelyekben feltárta a világgal való kapcsolatunk illuzórikus érzése alatt tátongó szakadékot. Sara Danius, az akadémia titkára Jane Austen és Franz Kafka keverékének nevezte Kazuo Ishiguro stílusát. Elmondta azt is, hogy a bejelentést megelőzően nem tudták elérni a díjazottat.
Kazuo Ishiguro 1954. november 8-án született Japán délnyugati részében, Nagaszakiban. Családjával ötéves korában költözött az Egyesült Királyságba, szülőföldjére csak felnőttként tért vissza. Az 1970-es évek végén a Kenti Egyetemen szerzett diplomát angol-filozófia szakon, majd kreatív írást tanult a Kelet-angliai Egyetemen.
1982-ben napvilágot látott első könyve megjelenése óta főállású író. A dombok halvány képe és következő regénye, A lebegő világ művésze is Nagaszakiban, pár évvel a második világháború után játszódik. Ezekben a könyvekben már megjelentek a nevével azóta összeforrott témák, az emlékezet, az idő és az önámítás. Különösen tetten érhetők ezek a legismertebb regényében, az 1989-ben megjelent Napok romjaiban, amelyért Booker-díjat kapott, és amelyből Anthony Hopkins és Emma Thompson főszereplésével forgattak filmet.
Kazuo Ishiguro műveit óvatosan visszafojtott kifejezésmód jellemzi, függetlenül a cselekménytől. Legutóbbi regényeiben azonban fantasztikus elemek is vannak – emlékeztetett közleményében a Svéd Akadémia, utalva a 2005-ben megjelent Ne engedj el... című disztópiára. E regényében – csakúgy, mint több másikban is – zenei hatások is érezhetők. Nocturnes: Five Stories of Music and Nightfall című elbeszéléskötetében a zene egyenesen főszerepet játszik a karakterek közötti viszonyok ábrázolásában.
Két éve megjelent legfrissebb regényében, Az eltemetett óriásban egy idős házaspár szeli át az archaikus angol tájat abban a reményben, hogy az út végén találkoznak évek óta nem látott fiukkal. A műben Kazuo Ishiguro megindító módon tárja fel, hogyan kapcsolódik az emlékezet és a feledés, a múlt és a jelen, valamint a képzelet és a valóság.
Eddig nyolc regénye jelent meg, film- és televíziós forgatókönyveket is ír. A Napok romjai mellett megfilmesítették a Ne engedj el... című könyvét is. A 2010-es drámában Keira Knightley, Carey Mulligan és Andrew Garfield játszotta a főszerepeket. Ishiguro forgatókönyve alapján készült A fehér grófnő című film Ralph Fiennes és Natasha Richardson főszereplésével.
Az irodalmi Nobel-díjat 1901 óta most 110. alkalommal ítélték oda, hét alkalommal – 1914-ben, 1918-ban, 1935-ben, valamint 1940–1943 között – nem osztották ki. A mostani díjazottal együtt 114-en kapták meg a kitüntetést, mivel négy alkalommal (1904-ben a francia Frédéric Mistral és a spanyol José Echegaray, 1917-ben a dán Henrik Pontoppidan és Karl Gjellerup, 1966-ban az izraeli Smuél Joszéf Agnon és a német Nelly Sachs, 1974-ben a svéd Harry Martinson és Eyvind Johnson) megosztva részesültek az elismerésben.
Az irodalmi Nobel-díjat általában az életműért ítélik oda, de a Svéd Akadémia kilenc alkalommal ki is emelte a kitüntetett egy alkotását. Ezek a következők: Theodor Mommsen: A rómaiak története (1902), Carl Spitteler: Olimpiai tavasz (1919), Knut Hamsun: Az anyaföld áldása (1920), Wladyslaw Reymont: Parasztok (1924), Thomas Mann: A Buddenbrook ház (1929), John Galsworthy: A Forsyte Saga (1932), Roger Martin Du Gard: A Thibault család (1937), Ernest Hemingway: Az öreg halász és a tenger (1954), Mihail Solohov: Csendes Don (1965).
Az irodalmi Nobel-díj birtokosainak átlagéletkora 65 év. A legfiatalabban, 41 évesen az angol Rudyard Kipling (1907), a legidősebben, 88 évesen a brit Doris Lessing (2007) kapta meg a díjat. A kitüntetettek közül mindössze kilencen vannak, akiket 50 éves koruknál fiatalabban ismert el a Svéd Akadémia. A legidősebb élő kitüntetett az 1931-ben született Toni Morrison amerikai író, 1993-ban kapta meg a díjat. Vele egy évben, de öt hónappal később született a 2013-ban díjazott Alice Munro kanadai írónő, a díj történetében ő az egyetlen, aki csak novellát írt.
A díjazottak 25 nyelven alkottak, a legtöbben angolul (29), franciául (14), németül (13) és spanyolul (11). Hárman két nyelven is alkottak: Rabindranáth Tagore bengáli és angol, Samuel Beckett francia és angol, Joszif Brodszkij orosz és angol nyelven. A díjazottak között mindössze 14 a nő, először a svéd Selma Lagerlöf 1909-ben, legutóbb, 2015-ben a fehérorosz Szvetlana Alekszijevics kapta meg a kitüntetést.
A kitüntetést két író nem vette át. Borisz Paszternak 1958-ban elfogadta, de aztán a szovjet hatóságok nyomására, szándéka ellenére vissza kellett utasítsa a díjat. 1964-ben a francia Jean-Paul Sartre nem vette át a kitüntetést, mert minden hivatalos elismerést elutasított. Halála után egy író kapta meg a díjat, 1931-ben a svéd Erik Axel Karlfeldt. (A Nobel-díj 1974 óta már nem adható posztumusz.) A díjazottak sorában legmeglepőbb a brit miniszterelnök Sir Winston Churchill neve, akit 1953-ban Nobel-békedíjra is jelöltek, de végül az irodalmi Nobel-díjat nyerte el.
Az eddigi egyetlen magyar irodalmi Nobel-díjas a 2016-ban elhunyt Kertész Imre, aki 2002-ben részesült a kitüntetésben, az indoklás szerint írói munkásságával „az egyén sérülékeny tapasztalatának szószólója a történelem barbár önkényével szemben”.
Az elmúlt tíz év irodalmi Nobel-díjasai:
2007 – A brit Doris Lessing, olyan „női tapasztalatokkal rendelkező elbeszélő, aki (műveiben) kétkedéssel és látnoki erővel vizsgálja a megosztott civilizációt”.
2008 – A francia Jean-Marie Gustave Le Clézio, az indoklás szerint „új kiindulási pontok, költői kalandok, érzéki eksztázis szerzője, az uralkodó civilizáció feletti és alatti emberség kutatója”.
2009 – A romániai születésű német Herta Müller, aki „a költészet tömörségével és a próza tárgyilagosságával rajzolta meg az otthontalanság tájképét”.
2010 – A perui Mario Vargas Llosa, a „hatalmi berendezkedések feltérképezéséért és az egyén ellenállását, lázadását, alulmaradását bemutató erőteljes ábrázolásmódért”.
2011 – A svéd Tomas Tranströmer, akinek lírája „tömör, áttetsző képeiben egy friss valóság felé mutat utat”.
2012 – A kínai Mo Jen, aki az indoklás szerint egy sajátos műfaj, a „hallucinatorikus realizmus” révén ötvözi a meséket, a történelmet és a jelent, és egy olyan világot teremtett fantázia és valóság, a történelmi és társadalmi síkok keverékéből, amely komplexitásában Márquez és Faulkner munkáira emlékeztet.
2013 – A kanadai Alice Munro, aki az indoklás szerint „a kortárs novella mestere”. (A díj történetében ő az egyetlen, aki csak novellát írt.)
2014 – A francia Patrick Modiano „az emlékezés művészetéért, amellyel megidézte a legfelfoghatatlanabb emberi sorsokat és feltárta a náci megszállás mindennapjait”.
2015 – A fehérorosz Szvetlana Alekszijevics „polifonikus írásaiért, amelyek a szenvedésnek és a bátorságnak állítanak emléket korunkban”.
2016 – Az amerikai Bob Dylan költő, dalszerző, énekes, aki „új költői kifejezésekkel gazdagította az amerikai dalkincset”.