2024. august 1., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Katonai tiszteletadás mellett emlékeztek Hunyadi János szobránál a nándorfehérvári diadalra

  • 2014-07-22 15:33:36

Katonai tiszteletadás mellett helyeztek el koszorúkat Budapesten, Hunyadi János szobránál kedden, a nándorfehérvári diadal emléknapján.

Katonai tiszteletadás mellett helyeztek el koszorúkat Budapesten, Hunyadi János szobránál kedden, a nándorfehérvári diadal emléknapján.
Az idén először a Honvédelmi Minisztérium (HM) Rendezvényszervező Hivatala által rendezett kormányzati programsorozat keretében délelőtt fél 10-kor hajókon érkeztek Szentendéről Budapestre azok a gyermekek, akik előző nap katonai foglalkozáson vettek részt a Magyar Honvédség (MH) Altiszti Akadémián. Az MH 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezred hajói díszsortűzzel, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság tűzoltóhajója nemzetiszínű díszvízsugárral tisztelegtek a (Széchenyi István téri) Akadémia kikötőben.
Innen a Lánchídon át, a Clark Ádám téren keresztül a történelmi zászlók és a Magyar Honvédség katonazenekarának felvezetésével haladt végig esőben a díszmenet a Hunyadi János útig Hunyadi János szobrához. Itt koszorút helyezett el a kormány nevében Kun Szabó István vezérőrnagy, a HM társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára, a Főpolgármesteri Hivatal nevében Szeneczey Balázs városfejlesztésért felelős főpolgármester-helyettes, valamint a programsorozaton részt vevő diákok nevében egy diák. Délben emlékműsor kezdődött a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeumban, ünnepi beszédet mondott Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára. Délután pedig a gyermekek rendhagyó történelemórán vettek részt a múzeumban.
Az Országgyűlés 2011-ben nyilvánította július 22-ét a nándorfehérvári diadal emléknapjává, arra emlékezve, hogy 1456. július 22-én a Nándorfehérvárt védő keresztény magyar seregek Hunyadi János vezetésével megsemmisítő vereséget mértek a török hadakra.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató