Karácsonyi stressz vagy béke?
Enyhe bosszúsággal vettem tudomásul november elején, hogy már kitették a karácsonyi csokikat, dísze-ket és ajándéktárgyakat.
Enyhe bosszúsággal vettem tudomásul november elején, hogy már kitették a karácsonyi csokikat, dísze-ket és ajándéktárgyakat. Minden évben mintha kicsit hamarabb elkezdődne a hajtás, a karácsonyi „biznisz” arról, hogy kell a minél több, a minél jobb. Csak nem ülhetünk le az ünnepen margarinos kenyér mellé…
Advent lótás-futás, karácsony a megszervezett káosz. Főleg ha közben a munkahelyről sem engednek el, és az ember csak épp bezuhan a családi ünneplésbe vagy egy-egy ünnepi istentiszteletre. Semmi idill. Csupa rohanás, épp olyan, mint a Jézus születéstörténete. Az sem volt egy nyugalmas nyaralás, meghitt kényelmes családi ünnep. De most nem akarom ilyen egyoldalúan ábrázolni a betlehemi zűrzavart. Mert az, hogy ott olyan rendetlenségben történt a karácsony, abban van valami nagy jó a számunkra. Mert a sok stresszből hátha mi is megérkezünk a megígért nyugalomba.
Először nagy felfordulással kezdődik, mint mindig, ha pénzről van szó, és Augustus császár kormányának pénz kellett. A népszámlálásra egy egész birodalom felfordult, hogy a császár felmérje, mennyi adót vételezhet be, de semmi tekintettel nem voltak a nép és az egyén személyes szükségleteire. Nem volt engedmény vagy külön szoba a várandósok számára sem. Ez a normálisnak számító őrület ma is olyan elviselhetetlenné teszi az életet. Mindig akad valami, ami nehézzé teszi a mindennapokat. Mintha rólunk szólna ez a karácsonyi helyzet. Éppen ebbe a stresszes világba jön az Isten. Nem a csendes idillt választja, hanem az idegölő taposómalomba jön, és keres minket. És elindít egy pozitív ellenhullámot.
Fény az éjszakában. Angyalok serege látogatja meg a társadalom kitaszítottjait. A pásztorok a nép legalsó rétegébe tartoztak, és Isten nekik hirdette a békét. Elhangzik a mennyei szózat. Nem volt az olyan békés, mint egy összhangba hozott templomi énekkar. Sokkal inkább hasonlított egy hadsereg győzelmi kiáltására. Hatalmasan belemondták a világba az „isteni igazságot”. Hiába, valahányszor mi is Isten igazságát mondjuk, bekapcsolódunk ebbe a mennyei seregbe. Minden Isten-dicsőítés a betlehemi angyalsereg visszhangja. Ami ott történt, egy óriási hullámot indított el, ami felért az egekig, és felébresztette a földet.
Megint ott az élet ebben a történetben. Egyrészt a pásztoroknak földbe gyökerezett a lába a félelemtől, másrészt rögtön meg akartak bizonyosodni róla, hogy úgy is van, ahogy az angyalok mondták. Lukács evangélista azt írja róluk: elmentek tehát sietve. Nem nyugodtan sétálva, hanem gyorsan-gyorsan. Milyen jó lenne, ha mi is így sietnénk, amikor Isten dolgairól van szó… Persze semmi baj nincs a békével és nyugalommal, de valljuk be, nem ez az általános valóság. Inkább van bennünk lázas kapkodás, aggodalom és félelem, mint az a vágyott nyugalom. De a pásztorokkal együtt mi is belekerülhetünk és már bele is kerültünk Isten ellenhullámának sodrásába, ami odavisz a hit szárnyain a jászolhoz. Hogy te is meglásd a hétköznapok forgatagában, és nem csak karácsonykor, hogy Isten fia valóságos. Jászolban feküdt bepólyálva. Ott volt az olyan emberek életében, mint te és én.
A pásztorokat megragadja ez a karácsonyi forgatag, ami ellentétes a világ forgószelével. És nem tudnak hallgatni: és amikor meglátták, elmondták az üzenetet a kisgyermekről… és a karácsonyi forgatag, ez a Jézus-forgatag felkerekedik, és nem marad abba. És ebben a forgatagban, ahogy a forgószél belsejében, béke van, mert már nem saját tengelyünk körül forgunk. Azt kívánom minden kedves olvasónak, hogy ebben az idei karácsonyi forgatagban találja meg a nyugvópontot, azt, aki maga az Ünnepelt, Jézus Krisztust! Vele együtt miénk lehet a menny öröme és fénye.
Lőrincz János, a Marosi Református Egyházmegye esperese