2024. august 3., Saturday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Október 21-22-én Madridban tartotta tisztújító kongresszusát az Európai Néppárt. 

Az RMDSZ küldöttsége


Október 21-22-én Madridban tartotta tisztújító kongresszusát az Európai Néppárt. A Kelemen Hunor szövetségi elnök által vezetett RMDSZ-küldöttségben részt vett Kelemen Kálmán, a Romániai Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom elnöke, aki a Népújságnak elmondta, hogy a tanácskozás megerősítette Joseph Dault elnöki minőségében, illetve Antonio-López Isturizt a főtitkári tisztségében, és tíz új alelnököt választottak, közöttük a fideszes Gál Kingát.
Az RMKDM elnöke a magyar miniszterelnök beszédét emelte ki, amelynek szerinte a lényege az volt, hogy nem lehet megengedni párhuzamos társadalmak létrejöttét olyan európai civilizált országokban, ahol a törvények betartása, az egymás iránti tisztelet és az egymás véleményének becsülése alapkövetelmény.
– Hogyan reagált erre a kongresszus?
– A végső határozatban nagyrészt elfogadta Orbán elveit, vagyis, hogy meg kell erősíteni az Európai Unió külső határait, ki kell dolgozni egy olyan közös migrációs politikát, ami törvényes keretek között szabályoz-za, hogy milyen feltételek mellett lehet menedéket kérni az EU országaiban, és le kell állítani ezt az ellenőrizhetetlen áradatot.
– Határozatot fogadtak el az európai államok szuverenitásáról is. 
– A dokumentum határozottan a katalán, a baszk és a skót leválási törekvések ellen szól, mivel ezek olyan helyzetben vannak, ahol az autonómia lehetővé tenné az elszakadást is. Ez közvetett módon hátráltatja a mi autonómiatörekvéseinket is, viszont annyit sikerült elérni a mi küldöttségünk részéről, hogy a határozatba belefoglalták: a regionális és a helyi önkormányzatok státusa legyen jobban elismerve és megbecsülésnek örvendjen.
– Az ilyen tanácskozásokon a hivatalos program mellett nagy jelentősége van a személyes találkozóknak. 
– Találkoztunk a liberális párt delegációjával, egyes vélemények szerint Romániát elmarasztalják, mivel államelnöke nem nagyon vesz részt a néppárti rendezvényeken. Személyes találkozókon beszélgethettünk például a volt albán elnökkel, kétszeres miniszterelnökkel, Sali Berishával vagy Mikulás Dzurindával, illetve Írország volt miniszterelnökével, aki jó barátja Charles hercegnek. Hallotta, hogy Erdély „Tündérország”, és elfogadta meghívásunkat. Ezzel is a külkapcsolatainkat kívánjuk erősíteni. 

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató