2024. august 3., Saturday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Február 17-én immár hetedik alkalommal került sor a csíkszeredai Kájoni János Megyei Könyvtár kezdeményezéséből induló nemzetközi felolvasó-maratonra.


„A vers az, amit mondani kell.”  (Kányádi Sándor)

Február 17-én immár hetedik alkalommal került sor a csíkszeredai Kájoni János Megyei Könyvtár kezdeményezéséből induló nemzetközi felolvasó-maratonra. Községünk tanulói és pedagógusai második alkalommal csatlakoztak a rendezvényhez a Gyermekeink Mosolyáért Egyesület és a balavásári Török János Általános Iskola közreműködésével. Ez a figyelemkeltő esemény ezúttal is az olvasás, az egyetemes értékek szeretetéről szólt, ezt népszerűsíti, azt hangsúlyozva, hogy olvasni jó.

Mivel iskolánk minden korosztálya képviseltette magát, az eseményt Kányádi Sándor életpályájának power pointos bemutatásával nyitottuk. Otthonosan érezhettük magunkat az iskola könyvtárában, ahol a költő verses- és mesésköteteibe is belelapozhattak a diákok. Az olvasómaratont a szerző verseinek megzenésített változatával szőttük színesebbé. Több mint nyolcvan tanuló és pedagógus lelkes részvételét nyugtázhattuk, akik a könyvjelző mellett emléklapban is részesültek.

Köszönjük az ötletgazdának, és örvendünk, hogy e szép élmény részesei lehettünk. Reméljük, hogy 2016-ban is sikerül megszerveznünk a felolvasást. Fontosnak tartanánk a falu lakosságát is bevonni ezen építő jellegű rendezvénybe.

Az egyesület és iskola nevében: Máté Erna és Vajda József

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató