2024. november 25., Monday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Egy negyedszázada megírt, a budapesti Fészek Klubban elmondott, Múzsa mellékletünkben 1997 decemberében megjelentetett laudáció címét és néhány bekezdését idézve búcsúzunk Tóth Tamás színművésztől. Immár ő is befejezte földi pályafutását, beilleszkedhetett egykori mesterei, kollégái aggasztó sűrűséggel gyarapodó égi társulatába. Ott talán más szabályok uralkodnak, mint itt lent, mifelénk, de Thália hűséges hódolói, a színház igazi elkötelezettjei bizonyára továbbra is ahhoz tartják magukat, amit Tóth Tamás ifjúkori tanára, mentora, Delly Ferenc meggyőződéssel vallott: „Tisztelni kell a színpadot, civilben is csak lábujjhegyen, kalaplevéve szabad keresztülmenni rajta”. A marosvásárhelyi színjátszás most elhunyt kiválósága is mindvégig ehhez a belső késztetéshez igazodott, ezt a közönség is érzékelte és értékelte. Ezt is honoráltuk annak idején, amikor a Budapesti Székely Kör által létrehozott Szentgyörgyi István-díj kuratóriuma nevében abban az évben – Csíky András és Molnár Gizella színművészek mellett – neki ítéltük. Nyilván sok más erényét is figyelembe vette a zsűri. A legfontosabbakat a közzétett nekrológok, a búcsúzó barátai, tisztelői felsorolták a napokban. Voltak, akik ebből a laudációból is szemelgettek gondolatokat. Úgy hiszem, ez alkalomból bővebben is idézhetünk az akkori méltatásból, abban a reményben, hogy ily módon a vásárhelyi színházbarátok még inkább feleleveníthetik magukban a közkedvelt színész elhalványult emlékét. Rég nem állhatott az itthoni színpadon, magam is hosszú ideje nem találkoztam, beszélgettem vele. Pedig amikor még rádiós voltam, nagyon gyakran dolgozhattam vele, amikor verset mondott, műsort vezetett, rádiójátékban, kabaréjelenetben szerepelt. Aztán nyugdíjasként áttelepült Magyarországra, hogy közel legyen a családjához, így lassan háttérbe szorult a vásárhelyi köztudatban. Érdemes legalább most emlékezni rá. Olvassunk bele a laudációba.





„Százarcú ember. Vagy kétszáz? Esetleg ennél is több? Alighanem a második számadat jár közelebb a valósághoz. Tóth Tamás ugyanis nagyjából ennyi szerepet játszott el színészi pályája négy termékeny évtizedében. Úgy, hogy mindig megpróbált más és más lenni, újabb és újabb arcot felmutatni. Mert azon színészek közé tartozik, akik fenntartás nélkül azonosulni igyekeznek a színpadon életre keltendő alakokkal. Ami többnyire sikerül is nekik, olyannyira, hogy bemutatóról bemutatóra meghökkenést keltenek, első megjelenésükkor alig ismer rájuk a közönség. (…) Tóth Tamás úgy bújik bele a legkülönfélébb emberek »bőrébe«, hogy megannyi szellemes ötlettel, találékonysággal kreál furcsán kifejező maszkokat, szokatlan hanghordozással, rendhagyó beszédmodorral, sajátságos járással, mozgással hoz létre tipikus vagy különlegességükben figyelmet érdemlő jellemeket. Alighogy kiosztják feladatát, máris igazi vadászszenvedéllyel cserkészi be a kelléktárat, s kutatgatja, próbálgatja, milyen ruhadarab, jelmezkiegészítő, smink, testtartás hozhatna eredeti színt, a köznapitól elütő, ámulatkeltő ráadást a figurába. Leleményeit általában elfogadják a rendezők, a játékmesterek. Volt már sokféleképpen kopasz és dús hajú, csupasz képű és szakállas, barkós és bajuszos, délceg ifjú és roggyant agg, kövér és szikár, riasztó bibircsókos és megnyerő sima arcú, bicegő és dalia, hadaró és selyp, irigyelt társalgó és betegesen rekedt. Ő, akinek szép énekhangját, férfiasan zengő orgánumát annyiszor megcsodálhattuk a rádióban is.

Honnan ez a kényszer az örökös átváltozásra? Talán egykori mesterei, a legendás Székely Színház nagyjai plántálták bele? (…) Tóth Tamás ezt a szellemet szívta magába, 1958-as indulása után is egy darabig, hiszen a Kultúrpalotában még ott találta a vásárhelyi „aranycsapat” egy részét, hallhatta, láthatta őket dolgozni, alakítani. És ott volt köztük természetesen a társulat névadója, Tompa mester is. Aki, akárcsak az utána következő rendezők, sokat foglalkoztatta Tóth Tamást. Drámában, vígjátékban, tragédiában, zenés darabban.”

Mindezt adatolva, konkretizálva a színháztörténészek részletezhetik. Mi kalaplevéve búcsúzzunk Tőle. Nyugodj békében, Tamás. Nem felejtünk.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató