Kalákatábor a Nyárádmentén

Nemrégiben fiatal önkéntesek dolgoztak kalákában a Nyárádmentén és Nagyernye községben. Az önzetlen munkafelajánlást kissé kétkedve fogadják az emberek, főleg ha az fiatalok részéről érkezik. Az eredmény azonban meggyőző.

A Gondviselés szervezetet 2007-ben jegyezték be hivatalosan, de 2006-ba léphetünk vissza a kezdetekig: a Nyikó menti nagy árvizeknél nagy szerepet vállaltak az unitárius lelkészek, egyházi vezetők és hívek a takarítási és újjáépítési munkálatokban. Ekkor született meg a gondolat, hogy következetesen folytatni kellene ezt a munkát, és létre kellene hozni egy olyan szervezetet, amely katasztrófa esetén képes reagálni, s a megszerzett tudást alapul véve kiépíteni egy segélyszervezetet. Az unitárius egyháznak nem volt olyan szervezete, mint a római katolikusoknak a Caritas, a reformátusoknak a Diakónia, ezért egyfajta űrt is próbált betölteni a létrejött Gondviselés a Magyar Unitárius Egyház segélyszervezeteként. Azóta tevékenykednek egyre nagyobb vezető csapattal, önkéntesbázissal, célközönséggel, mind nagyobb területen.

 

Dolgoztak és adományoztak

A Gondviselés egyik éves rendezvénye a nyári SegédKezek kalákatábor, amit az Országos Dávid Ferenc Ifjúsági Egylettel közösen szerveznek, a humán erőforrás nagy részét ez a szervezet biztosítja, a Gondviselés pedig a táborok anyagi feltételeit. A hatodik táborra augusztus végén került sor, a bázist Nyárádszentmártonban állították fel, 60 résztvevő érkezett 14 településről. Ők egy héten át dolgoztak Nagyernyében, Székelykálban, Iklandon, Vadadban, Nyárádszentmártonban, Búzaházán, Csíkfalván, Jobbágyfalván, Nyárádszeredában, Nyárádgálfalván, Kisadorjánban, Szentháromságon, Nyomáton. Háztáji munkát végeztek idős, egyedül élő, magatehetetlen vagy beteg személyeknél, családoknál, továbbá középületeknél és közösségi tereken: füvet nyírtak, fát vágtak, hasogattak, elraktak, meszeltek, festettek, takarítottak, betakarították a paszulyt, krumplit, szilvát, templomot meszeltek, belső bútorzatot festettek, kerítést építettek összesen 45 helyszínen, ebből 10 volt középület (iskola, templom, közösségi ház). Az önkénteseket reggel 9 órakor kiszállították a munkapontokra, ahol délután 5 óráig dolgoztak, visszatérve estebéd és kiértékelő, majd szabad program következett. A fiatalok nemcsak segédkeztek, hanem az aznap megmaradt élelmiszert rászorulóknak adományozták. Minden tábor utolsó előtti napján kirándulnak, idén a Jobbágyfalván múlt szombaton megrendezett unitárius köri találkozón vettek részt, segítettek az előkészületekben, és saját üsttel beszálltak a főzésbe. Egy hete, vasárnap ünnepi istentisztelettel, beszámolóval és ünnepi ebéddel zárult a tábor – tudtuk meg a helyszínen a kolozsvári Vagyas Attilától, a segélyszervezet központi munkatársától, aki egyben a bukaresti unitárius egyházközség lelkésze is. A mostani tábort támogatta a Magyar Unitárius Egyház, a magyar kormány a Bethlen Gábor Alap révén, valamint az amerikai egyesült államokbeli Unitárius Univerzalista Támogatási Alap.

 

Nem új keletű

A tábor célja egyrészt a kaláka mint segítségnyújtás újjáélesztése, éltetése, az, hogy valaki megtesz valamit másnak anélkül, hogy azért valamit elvárna cserébe. Ez bizony ma már furcsa dolog, ezért a lelkészekre hárult az a feladat, hogy meggyőzzék az időseket, fogadják el a segítséget. Ez nem is olyan könnyű, hiszen a kialakult sztereotípiák miatt nehezen tudja egy idős ember elfogadni, hogy 200 kilométerről ideutazik egy fiatal csak azért, hogy önkéntesen dolgozzon az ő udvarán, házában. Pedig volt olyan önkéntes, aki a munkahelyén szabadságot kért, hogy eljöhessen a táborba. Cserébe a fiatalok a tábor hangulatát kapják, a közös munka élményét, a közös kikapcsolódást és szórakozást. Ugyanakkor egyfajta élettapasztalatot is nyújtanak ezek a táborok, hiszen vannak, akik itt ismerkednek meg a lapát vagy a fejsze nyelével. Ez a tábor nem azt nyújtja, mint a nyári fesztiválok, mégis annyira népszerű, hogy korlátozni kellett a résztvevők számát. Mindig van egy visszajáró „mag”, és vannak újak, a munkába először belekóstolók. Ezért a szervezők arra is figyelnek, hogy a munka ne legyen túlontúl megerőltető, a fiatalok végezzék élvezettel és legyen sikerélményük.

A kalákatáborok gyökerei amúgy a második világháborúig nyúlnak vissza, amikor 1944-45-ben kolozsvári középiskolás lányok utaztak le a Székelyföldre, hogy a férfiak nélkül maradt falvakban mezőgazdasági munkát végezzenek. Így a mostani táborok ezt a hagyományt viszik tovább a mai körülmények között.