Kakukkgyöngy
2013-08-13 15:55:43
- Nagy Székely Ildikó
A neve suttogás, lénye csupa derű. Szavaiban különös erő bujkál, egyszer talán falakat döntögethet velük.
A neve suttogás, lénye csupa derű. Szavaiban különös erő bujkál, egyszer talán falakat döntögethet velük. Kakukktojás a demokrácia első éveiből születő nemzedék lebegésében, hiszen 21 évesen pontosan tudja, hogy merre tart és miért. Pár évvel ezelőtt lehet, hogy álnéven szerepeltettem volna Sukó Saroltát, ma már erre semmi szükség.
– Hosszú „ó”-val – segít ki, amikor kinyitom a jegyzetfüzetet. Mosolyogva tudakolja, honnan, mivel indítsuk a történetet, aztán máris a dolgok közepébe vág.
– Először az általános iskolai évek alatt, hatodikban-hetedikben szembesültem azzal, hogy egyes osztálytársaim furcsán viszonyulnak hozzám a roma származásom miatt. Nem közösítettek ki konkrétan, csak egy-egy beszólással éreztették, hogy más vagyok, mint ők. Nagyon nehezemre esett ezt feldolgozni. Én inkább magamban tartom a sérelmeket, a szüleimnek sem beszéltem ezekről. Egyke vagyok, mindig is nagyon féltettek otthon, és arra gondoltam, hogy talán eltúloznák az ügyet. Amikor középiskolába kerültem, megszűntek körülöttem az előítéletek. De érettségi után, amikor egy marosvásárhelyi egyetem jogtudományi karán a roma diákok számára fenntartott helyek egyikére jelentkeztem, a két legjobb barátnőm nevetett ki. Miután meglátták kifüggesztve a nevemet, különféle dolgokat kezdtek írogatni rólam a Facebookon a származásomat illetően – Nigéria meg ilyenek –, és ez annyira durva volt, hogy kezdetben nem is akartam elhinni, hogy éppen ők viselkednek így. Aztán beszéltem velük, sor került egy felszínes,
„messengeres” bocsánatkérésre. Mondtam nekik, hogy nem haragszom, de a barátságunknak ezzel vége. Erre egyikük megjegyezte, hogy én csak akkor vállalom fel a származásomat, amikor hasznom származik belőle.
– Az egyetemen ért hátrányos megkülönböztetés?
– Két év alatt egyszer sem. Az évfolyamtársaim tudják, hogy roma vagyok, és ezt el is fogadják, sőt, volt, aki megkérdezte, hogy miért kellett ezt feltétlenül elmondanom. Egyébként amikor megismerkedem valakivel, nem szoktam azonnal felvilágosítani a származásomról, először igyekszem megtudni, hogy vannak-e ezzel kapcsolatban előítéletei.
– Otthon mennyire ápoljátok a hagyományokat?
– Nem ismerem roma nyelvet, és a szüleim, de azt hiszem, még a nagyszüleim sem beszélik. Viszont nagyon szeretem a táncainkat, azokat nem adnám semmiért. Szépek, szabadok. Édesanyám tanított meg rájuk.
– Miért éppen a jogot választottad?
– A szüleim azt szerették volna, hogy az orvosira menjek, de az egészségügy nem vonzott. Viszont mindig is örültem, amikor hozzám fordult valaki a gondjaival, és tanácsot adhattam. Ez sokkal könnyebben megy, mint az, hogy én tárulkozzam ki mások előtt. Szeretek segíteni az embereknek, és úgy gondolom, hogy nincs annál jobb, mint amikor a hivatás és a hobbi összefonódik.
– Pár éve a Divers Egyesületnél önkénteskedsz. Megváltozott körülötted, benned azóta valami?
– Sokkal könnyebben felvállalom azt, hogy ki vagyok, könnyebben is barátkozom. Sok roma fiatalt megismertem, tudom, hogy milyen gondokkal küszködnek. Egyeseket a tanáraik részéről is ért hátrányos megkülönböztetés. Nekem sohasem voltak ilyen gondjaim, mindig kedveltek az oktatók. Elgondolkoztam azon, hogy mennyire kellemetlen lehetett azoknak a diákoknak nap mint nap ezzel a problémával szembesülni, ha nekem az osztálytársak diszkriminatív viselkedése is olyan rosszul esett. Az egyesületnél több programban is részt vettem, egy időben roma gyerekeket is tanítottunk, múlt héten pedig egy táborban voltam Nyárádszentlászlón, amelyet különféle nemzetiségű tizenéveseknek szerveztek. Roma, román, magyar gyerekek játszottak együtt, teljesen konfliktusmentesen. Azon töprengtem, hogy ha a gyerekek ilyen jól megértik egymást, nem kellene akkor a felnőtteknek még inkább toleránsaknak lenniük? Szintén az egyesület keretében részt vettem egy strasbourgi tanulmányúton, amelyen elsősorban arról volt szó, hogy hogyan kell viszonyulni az internetes „heatspeach-hez”, azaz gyűlöletbeszédhez.
– Milyen terveid vannak az elkövetkezőkben?
– A harmadév második felében Erasmus-ösztöndíjasként Magyarországon tanulok. A szüleim nem is tudták, hogy jelentkeztem erre a programra, meglepődtek, amikor elmondtam nekik, hogy jövőben egy fél esztendőt távol leszek. A négyéves alapképzés után legszívesebben Angliában mesteriznék. Azért éppen ott, mert hallottam, hogy nagyon jók az angol egyetemek, a nyelvet óvodás korom óta tanulom, és sokkal könnyebb egyetem után elhelyezkedni.
– Kint maradnál?
– Egyre inkább ezt fontolgatom. Nálunk különösen ezen a területen nehéz az indulás, a mesterképzés után ugyanis még két évet egy ügyvéd mellett kell dolgozni, de ehhez hatalmas összegekre van szükség. Angliában viszont a mesteri után szinte azonnal munkába állhatnék.
– Családalapítási gondolatok?
– Néha rákérdeznek a szüleim, hogy nem kellene-e már nekem egy komoly párkapcsolat, de én azt mondom, van még időm. Eléggé karrierista vagyok, és csak akkor szeretnék családot, amikor az anyagi hátteret is megteremtettem hozzá. Azt semmiképpen sem akarom, hogy a férjem tartson el, hiszen mindig is arra vágytam, hogy független legyek.
