Kakaóország beteg gyermekei

A számunkra kevésbé ismert fekete kontinens újabb országai kerülnek közelebb hozzánk lakosaik ezernyi gondjával, bajával, amikor dr. Pongrácz Mária marosvásárhelyi családorvos egy-egy afrikai küldetéséből hazatér. Kenyában turistaként járt, majd férje elvesztése után orvosként dolgozott Kongóban, a Közép-afrikai Köztársaságban, s nemrégiben érkezett haza Elefántcsontpart Köztársaságból, ahol az Orvosok Határok Nélkül szervezet (Médecins Sans Frontières - MSF) megbízásából három hónapnyi szolgálatot vállalt.

Pongrácz Mária felvételei

A számunkra kevésbé ismert fekete kontinens újabb országai kerülnek közelebb hozzánk lakosaik ezernyi gondjával, bajával, amikor dr. Pongrácz Mária marosvásárhelyi családorvos egy-egy afrikai küldetéséből hazatér. Kenyában turistaként járt, majd férje elvesztése után orvosként dolgozott Kongóban, a Közép-afrikai Köztársaságban, s nemrégiben érkezett haza Elefántcsontpart Köztársaságból, ahol az Orvosok Határok Nélkül szervezet (Médecins Sans Frontières - MSF) megbízásából három hónapnyi szolgálatot vállalt.

Korábbi misszióját egy idő után meg kellett szakítania, annyira nehéz volt fizikailag és lelkileg helytállni az egymást követő 24 órás ügyeletekben a közép-afrikai kórházban, ahol súlyos beteg gyermekeket és felnőtteket kezelt. Hogy ez a kudarcélmény megszűnjön, s önmagának is bizonyítani tudja, hogy képes a vállalt feladatra, szeptembertől az MSF elefántcsontparti programjában vett részt, ahol sikeresen helyt állt.

Jobbak voltak a körülmények

– Afrikai viszonylatban Elefántcsontpart fejlettebb ország. Lakhelyünkön nagyobb volt a biztonságérzetem, s a feltételek a civilizációs igényeimnek is jobban megfeleltek, sokkal jobb volt a közérzetem az első pillanattól kezdve. Egy kisvárosból jártunk ki kilenc településre egy 15 tagú csapattal, amely elefántcsontparti illetőségű képzett ápolókból állt. Fehér emberként én voltam az egyedüli orvos, a társaim – mindketten kanadai önkéntesek – a misszió irányítását és a logisztikai munkát vállalták. A legközelebbi, franciák által működtetett kórház száz kilométernyire volt tőlünk.

– Miben különbözik Elefántcsontpart a többi afrikai országtól, ahol megfordultál?

– Az Atlanti-óceán partján, Ghána és Libéria között elterülő egykori francia gyarmat 1960-ben nyerte el a függetlenségét. Gazdag természeti erőforrásokban (kőolaj, földgáz, gyémánt, vasérc, arany, nikkel stb.), s fontos szerepe van a mezőgazdaságnak is. Az emberek dolgosak, a termőföldet megművelik, ami jobb megélhetési forrást jelent, mint amit az általam már megismert országokban tapasztaltam. Rengeteg a gyümölcs, elsősorban a főzésre használt banán csüng óriási gerezdekben a fákon, megterem az ananász, papaja, mangó, avokádó, kókuszdió, narancs és a citrom is. Nagy területeken termesztenek rizst, s emellett babot, kukoricát, paradicsomot stb. A terményeket élénk piaci tevékenység keretében értékesítik, minden településen hetente tartanak vásárt, ami a cserekereskedelmen alapul. Jelentős bevételi forrást jelent az ültetvényeken végzett munka. Hatalmas kávé- és kakaócserje-ültetvények vannak, e tekintetben Elefántcsontpart a világ első exportőrei közé tartozik.

– Milyen a „kakaófa"?

– Magas cserje nagy levelekkel, majdnem fa jellegű, s vastag törzséről a rögbilabdához hasonló termések lógnak le – mutatja Pongrácz doktornő az érdekességként hazahozott arasznyi termést, s a befőttesüvegben levő kakaóbabokat. A termés előbb zöld, később megsárgul, aztán barna lesz. A magok benne körkörösen helyezkednek el. A banánlevelek között rothasztott magot hatalmas gyékényekre kiterítve a napon szárítják, zsákolják, s úgy küldik exportra azokba az országokba, ahol feldolgozzák.

– Szeretik-e a kakaós kávét? Lehet-e finom kakaót kapni?

– Nem isszák, s a hagyományos kakaóport sem árusították ott, ahol mi tartózkodtunk. Így, bár szerettem volna, nem tudtam igazi kakaóport hozni ajándékba. A kávét viszont fogyasztják, kapható is, de sajnos nem jó az íze. Minden harmadik személy a katot rágja, aminek izgató, euforisztikus hatása van.

Középkori viszonyok

– Milyenek a települések?

– A kis településeken középkori viszonyok között élnek, a falu 10-15 kis kunyhóból s egy kör alakú közös létesítményből áll, ahol – főleg a férfiak – gyűlnek össze. Sokan laknak ugyanabban a kunyhóban, elfogadott a többnejűség, de az életük nagy részét az esős időszak kivételével a szabadban töltik. Ott főznek, ott történik a minimális tisztálkodás. Éjszakára mennek be a kunyhóba, ahol gyékényen alusznak, s azt viszik mindenhova magukkal, a kórházba is. A csereáruk közé tartozik a gyümölcsön, zöldségen kívül a fa is, amit összegyűjtenek s kötegekben árusítják az út szélén. Általában gyalog járnak, az erdők tele vannak ösvényekkel, s a férfiaknál egy hatalmas bozótkés van, amit begyűjtésre (például banán vagy kókuszdió) és védekezésre használnak. Először ijesztőnek tűnt, de aztán megszokja az ember, hogy a kés hozzájuk tartozik. A helybeliek állatokat is tartanak, elsősorban csirkét és kecskét, szabadon. Összességében pedig mozgalmasabb, színesebb volt az élet, jobb a megélhetés, mint ahol korábban jártam.

– Ennyi rizs, gyümölcs, zöldség mellett miért vannak éhező, az éhhalálra jutó gyermekek?

– A magyarázatot nem mindig sikerült megtalálnom. Végül arra a következtetésre jutottam, hogy sok családban nincsen meg a legelemibb túlélési ösztön, amelynek birtokában az anya kellő figyelmet fordíthatna gyermekének egészségére. Nem ismerik fel vagy nem érdekli őket, hogy a gyermek súlyos beteg, s hamarosan meg fog halni. Pedig szeretik a gyermekeiket, és amikor kimentünk egy-egy faluba, sokan jöttek vizsgálatra (ami a gyógyszerekkel és kötszerekkel, a folyadékveszteség pótlására szükséges szerekkel együtt ingyenes volt). Máskor talán nincs is ahova forduljanak, a kórházakban fizetni kell, az állam semmit nem biztosít ingyen.

– Európai embernek elviselhető az éghajlat?

– Egyenlítői. Novembertől februárig száraz és nagyon szeles, amitől akkora a por, hogy a küldetés végén csak bekötött szájjal és orral tudtunk járni. Emiatt sok a légúti, a szem- és a bőrfertőzés. A meleg és nedves időben – ebből két hónapot fogtam ki – naponta két-háromszor trópusi esőzuhatag áztatott el mindent, érdekes volt, hogy amikor az első cseppek megkoppantak a bádogtetőkön, mindenki menekülni kezdett, mert ha nem, pillanatok alatt csuromvizes lett. Ebben az időszakban nagyon sok a maláriában, tüdőgyulladásban szenvedő beteg.

A polgárháború tönkretette az egészségügyi rendszert

– Volt-e alkalmad megismerni az országot?

– Repülővel Abidjanba, Elefántcsontpart adminisztratív fővárosába érkeztem (a politikai Yamoussoukru lett, mivel az egyik elnök ott született), majd a változatos, erdős vidéken fekvő Daloában tartózkodtam, a fővárostól négyszáz kilométernyire. Ezenkívül az MSF-nek még két bázisa volt, Tai a libériai határ mellett és Tabou az óceán partján.

– Mi volt a tevékenységetek konkrét célja?

– A MSF programjára azért volt szükség, mivel a 2010-es választásokat követően kitört tragikus kimenetelű polgárháború az egészségügyi rendszer szinte teljes megszűnésével járt. A régi elnök, aki tíz évig uralkodott, nem akart leköszönni, az újat emiatt nem lehetett beiktatni, s eközben a híveik egymást gyilkolták. Megtörtént, hogy egy-egy településen egyetlen éjszaka alatt háromszáz embert öltek meg. A korábbi, fizetés ellenében történő egészségügyi szolgáltatással szemben az új elnök választási programja ingyenessé tette az ellátást, s emiatt az ellátóhelyeket megrohamozták, a gyógyszerkészletet teljesen kiürítették. Az MSF vállalta, hogy az alapellátás terén segít áthidalni a válságos időszakot, s harcok esetén sürgősségi ellátást biztosít. Félő volt, hogy az ellentétek ottlétünk alatt is kiújulnak, s újrakezdődnek a gyilkolások. Vidéken a helyi gyógyítókon kívül odaérkezésünkkor nem volt képzett egészségügyi személyzet és nem lehetett hozzájutni a gyógyszerekhez sem.

– Milyen a lakosság etnikai, vallási összetétele?

– Közel negyven százalékuk muzulmán, körülbelül harminc százalékuk keresztény, a többiek afrikai törzsi vallásúak.

Megcsonkított kislányok

– Hogyan teltek napjaid?

– Kilenc településre mentünk ki csapatokra oszolva, heti rendszerességgel ugyanabba a faluba. Legtöbb helyen volt épület, a csapat tagjai helybeliek voltak, valamilyen egészségügyi képzéssel, nővér, ápoló, bába, laboráns, a gyógyszerek kezeléséhez értő személy. A magunkkal vitt gyorslabor segítségével elvégeztük a maláriatesztet, meghatároztuk a hemoglobinértéket, sebeket láttunk el, s három képzett nővér vizsgálta a betegeket. Az én szerepem az volt, hogy működőképessé tegyem, összehangoljam, felügyeljem ezt a tevékenységet. Azokban az esetekben kérték az orvosi segítségemet, amelyek meghaladták a nővérek felkészültségét. Például, ha hosszas hányás, hasmenés után egy teljesen kiszáradt gyermeket hoztak, az infúzió beállítására véleményt kértek, az eszméletlen maláriás gyermek kórismézéséhez és kezelésének elkezdéséhez úgyszintén, vagy a tüdőgyulladás megállapítására. Mivel otthon felügyelet nélkül zajlanak a szülések, nagyon sok a fertőzés az anyák és az újszülöttek körében. Hoztak újszülöttet kulcscsonttöréssel, mivel az egyedül levő anya tépte ki magából a gyermekét. Sok az ikerszülés, amikor a második magzat általában elhal, és a helyzetet meg kell oldani. Az ilyen eseteket a városkában levő kórházba szállítottuk, s az anya ellátásához gyógyszert, kötszert biztosítottunk. Akin helyben nem tudtunk segíteni, például a malária miatt nagyon vérszegény kisgyermeket (a feladatunk elsősorban az öt éven aluli gyermekek ellátása volt), a kórházba vittük. Ott szerencsére volt egy vérbank, és vért lehetett adni nekik, ami nagyon látványos eredménnyel járt. A többszöri szülés miatt nagyon sok a fisztulás, folyamatosan vizeletét veszítő nő. Ezek állapotát műtéttel javítani lehet, a beavatkozást egy másik helyiségben levő kórházban végezték (amelyet a belga MSF támogat), oda sikerült néhány nőt eljuttatni a mi missziónk költségén. Az inkontinencia hatalmas átkot jelent, mert ezeket a nőket kitaszítják mind a családból, mind a közösségükből.

Szörnyű volt a megcsonkított kislányokat látni, akiknek a klitoriszát, nagyajkait megszületésük után érzéstelenítés nélkül eltávolítják. Ez helyenként törzsi hagyomány, és a bábák végzik el, a kislányok pedig gyakran befertőződnek. A nőknek semmibe sincs beleszólásuk, a szerepük csak az, hogy szüljenek és felneveljék a gyermekeket. A három hónap alatt mindössze két apa volt, aki a gyermekét elhozta vizsgálatra.

– Hogyan alakul ki egy pár?

– Ezt nem tudom, az viszont biztos, hogy a férfi elvesztésétől való félelem miatt az egyik nő például, még mielőtt a csecsemője meggyógyult volna, elszökött a kórházból, hogy ottléte alatt, nehogy más foglalja el a helyét a házban.

Magas az anyák szülés közbeni elhalálozásának száma. Mivel a készletünkben tejporunk is volt, az árván maradt újszülötteket például a nagynéni vagy más rokon hozta, hogy segítséget kérjen a táplálásukhoz. Természetesen adtunk tejport, de ez csak tűzoltást jelentett, néhány gyermeket mégis megmentettünk az éhhaláltól. Volt olyan csecsemő is, akinek a saját gyermekei mellett a nagymama vállalta a szoptatását, azzal a kevés tejjel, ami maradt.

(Folytatjuk)