2024. august 2., Friday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Juhászok tüntettek Bukarestben

  • 2015-12-15 16:38:20

Több ezer juhász tüntetett kedden Bukarestben a parlament előtt, majd a rendfenntartókkal dacolva az épület udvarára is behatolt az új vadászati törvény ellen tiltakozva, amely korlátozza nyájőrző kutyáik számát, és december 6-tól április 24-ig betiltja a legeltetést.
A vadászati törvény júliusban hatályba lépett módosítása értelmében a juhászok nyájanként egy kutyát tarthatnak síkvidéken, kettőt dombvidéken és hármat hegyvidéken. A jogszabály elfogadása előtt a mezőgazdasági tárca államtitkára áprilisban ezt azzal indokolta, hogy a juhászkutyák valójában ragadozóknak minősülnek az apróvadak szempontjából. A legeltetés téli tilalmát a nedves, felpuhult területek „pihentetésének”, helyreállításának szükségességével magyarázta.
A juhászok azt sérelmezik, hogy a kutyák számának korlátozása védtelenné teszi a nyájaikat a vadállatok támadásaival szemben, a vadászok pedig – elmondásuk szerint – sportot űznek abból, hogy lelövik az elkószált juhászkutyákat. Erre egyébként a törvény fel is hatalmazza őket.
Az országból összesereglett, subákat viselő és kolompokat zörgető juhászok a rendőrkordont áttörve elfoglalták a parlament előtti utat, megbénították a közlekedést és azt követelték, hogy – a költségvetési vitával, illetve saját speciális nyugdíjuk megszavazásával elfoglalt – honatyák kimenjenek hozzájuk az épület elé és meghallgassák őket.
Miután ez nem történt meg, a juhászok átmásztak a parlamenti palotát övező kerítésen. A csendőrök először megpróbálták könnygázzal visszatartani őket, majd később inkább kinyitották előttük a kapukat, és beengedték őket a palota udvarára. Az indulatosan kiabáló tüntetők egy küldöttségét beengedték a szenátus épületébe, ahol Călin Popescu Tăriceanu házelnök fogadta őket, több törvényhozó pedig kiment a demonstrálók közé, és azzal az ígérettel próbálta megnyugtatni őket, hogy törvénytervezetet terjesztenek a parlament elé, amelyben a juhászokat zavaró rendelkezések eltörlését kezdeményezik.
Később Dacian Cioloş miniszterelnök ígéretet tett a törvény módosítására. 

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató