Júdás
2012-04-27 14:29:46
- Nagy Attila
Júdás pályafutása (ha úgy tetszik) a kelet-európai értelmiség sokrendbéli nekifutásának, megtorpanásának, árulásának és ilyen vagy amolyan megszabadításának parabolája (júdási végkifejlet, szolgálat, a haza elhagyása, agyonverettetés stb.)
Júdás pályafutása (ha úgy tetszik) a kelet-európai értelmiség sokrendbéli nekifutásának, megtorpanásának, árulásának és ilyen vagy amolyan megszabadításának parabolája (júdási végkifejlet, szolgálat, a haza elhagyása, agyonverettetés stb.)
Júdás az Újszövetség legemberibb, legbonyolultabb figurája: nem Tamás, hanem Júdás a legnagyobb kétkedő, aki – Tamással ellentétben – önmagában sem bízik, de – ugyancsak Tamással ellentétben – felkészültsége révén (értelmiségi) mankókra még sincs szüksége.
Földi önigazolást keres, lesi Jézus minden szavát, mozdulatát (igaz, ezzel meg is bízták), de mivel a hit csatornái végig zárva maradnak előtte (őt nem hívja el Jézus, mint a többi tanítványt, hanem ő maga ajánlkozik, amire Jézus csak rábólint): elme(logika) és hit tragikus mégis-paralelizmusából, a kettő összefonódásának elmaradásából érlelődik a mindkettőjük számára végzetes tett.
Elmarad tehát Júdásnál a kozmikus felfogás képessége – marad a csupán gének által betájolt ember.
Tragikumában nagy ez a Júdás. Antipólus, antibiosz, véges logosz ő. De a keresztyén felfogásban oly nagy szerepet játszó Sátán Antisátánja is, hiszen önmagát is elpusztítja – tettének tudatára ébred tehát.
És ez az a tudat, amely sokszor oly megvetetté, oly vonzóvá teszi a kelet-európai értelmiség egy részét is.
Júdás vívódása – mindannyiunk vívódása egyben.
Júdás nem lehet lelki részese az új hit szikrájának (más szerepet kell szétfeszítenie), ezért produkálja csupán az önszaggató elme rángásait.
Szkizoid állapot az övé (is).
Az ó-hit (farizeusok) és az új-hit (Jézus) között hasad tetté az ember – név és tett itt fonódva eggyé először nagy árulássá a keresztyén világban.
A miénkben.
Nagy Attila
